Akik mertek a tisztaság mellett dönteni

Hazai – 2013. június 11., kedd | 10:46

2013. május 27-én ünnepélyes szentmise keretében vette fel 17 fiatal a tisztasággyűrűt, vállalva, hogy tisztán készülnek a házasság szentségére.

A Tiszta Szívek Mozgalmának győri előadássorozatát 2012 szeptemberében indította Kerényi Lajos atya az Apor iskolában.  A hat előadásból álló sorozat célja az volt, hogy a fiatalok megismerjék azt az utat, amely az igazi boldogsághoz vezet. A tisztaság útja az, ami a pillanatnyi élvezetek hajszolása helyett a krisztusi értékeket, a valódi örömöt nyújtja. Ennek felismerésében segítettek az előadók, akik többek között a tiszta szerelemről, a szerelem hormonális hátteréről, a test teológiájáról és a szexualitás etikájáról beszéltek a többnyire gimnazistákból és egyetemistákból álló hallgatóságnak. Két jegyespár tanúságtétele megerősítette a fiatalokat, hogy ez az út ma is járható.

A tisztasággyűrű viselése elköteleződést jelent a tiszta élet mellett, egyben tanúságtétel mások számára. Hogy ez mit jelent a fiataloknak? Az alábbi gondolatok tanúskodnak erről:

„Számomra a gyűrű azt a tisztaságot jelképezi, amit ezer évvel ezelőtt a magyar ifjúság védőszentje, Szent Imre herceg hagyott ránk örökségül. Fontosnak tartom, hogy a jövőben vigyázzunk a gyűrűre és még jobban arra, amit ez az ékszer jelképez. Úgy gondolom, néha elég csak rápillantani és megerősítést nyerhetünk belőle, hogy mindig a helyes utat válasszuk.” (Glória)

„A gyűrű egy mérföldkő az életemben. Tisztában vagyok vele, hogy ez egy felelősségteljes döntés, hiszen az Úr előtt tettem ígéretet. Azt is tudom, hogy a mai világban nehéz lesz ezt betartani, de úgy gondolom, hogy, aki erre elszánja magát, az komolyan is gondolja és tényleg hisz abban, hogy ez a boldog párkapcsolat alapja és majd akárki próbálja erről lebeszélni, nem fogja magát hagyni, kitart a döntése mellett.
Így szeretnék én is tenni, azzal akarok majd együtt élni és családot alapítani, aki elfogadja ezt és tud rám várni. Hiszen ha így lesz, abból biztosra fogom tudni, hogy az az ember valóban szeret engem és képesek leszünk szép közös jövőt kialakítani.” (Laura)

„Számomra a tisztaság nagyon fontos, ezért különösen örültem, mikor lehetőségem nyílt a gyűrű felvételére. Úgy gondolom, ezzel megmutathatjuk a világnak, hogy vannak még emberek, akiknek érték a tisztaság, hogy ez az út járható. Sőt, csak ez az út vezet az igazi, krisztusi boldogsághoz. Sokat jelentett nekem, hogy tanáraim, osztálytársaim, hozzátartozóim is jelen voltak a szentmisén, ezzel is támogatva minket döntésünkben.” (Regina)

„A testünket azért kaptuk, hogy kifejezzük vele a bennünk lévő szeretetet egymás felé. A teljes önátadás helye a házasságban van, ahol Isten színe előtt ígéretet teszünk, hogy egészen és örökre elköteleződünk egymás szeretetére. A szexualitásban ez fejeződik ki, így  a házasság az a hely, ahol tisztán megélhető… Remélem, minél több fiatalhoz el tudom juttatni a tisztaság értékét, és remélem, ők is felfedezik azt a hatalmas ajándékot, amit Isten készített számunkra ebben.” (Peti)

„Az előadásokat pedig azért tartom fontosnak, mert szükség van értékosztó fórumokra, ahol az emberek gyarapodhatnak, illetve gyarapíthatnak. A tisztaság megéléséhez pedig közösségekre van szükség, ahol az embert megerősítik, illetve jó példákkal motiválják. A közösségekben tudnák jó esetben megbeszélni azokat a próbatételeket, amelyek elé az élet állítja őket nap mint nap.” (Gyuri)

Szeptembertől újra várnak mindenkit, aki szeretné a TSZM-et közelebbről megismerni. Érdeklődni a gabor5krisztina@gmail.com, vagy a pappnemarietta@gmail.com e-mail címen lehet − tájékoztatta szerkesztőségünket Némethné Gábor Krisztina és Pappné Marietta.

Magyar Kurír