Akikhez hűtlenek lettek a szavak – Erdő Péterrel ünnepelt a hallássérült közösség

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Ne tapsolj, úgysem halljuk. Mi így tapsolunk – magyarázta arcjátékkal, jelekkel, a kezét magasba emelve néhány fiú Norbi atyának a zsúfolásig megtelt piarista kápolnában. Ünnepel a hallássérült közösség. Hagyományosan Szent István vértanú napján gyűlnek itt össze, de ünnepüknek ebben az évben külön hangsúlyt ad, hogy idén 45 éve működik a Katolikus Hallássérült Pasztoráció az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében.

Az ünnep nekünk, hallóknak is lehetőséget ad arra, hogy kicsit bepillantsunk az ő világukba, hogy érzékeljük, hogyan lehet ezzel a sérüléssel együtt élni. Mi, hallók szavakban gondolkodunk, szavak segítségével értjük meg a világot és igazodunk el benne. Akik teljes csendben élnek, azokhoz jeleknek, mimikának és szájmozgásnak kell eljuttatnia a kommunikáció tartalmait, az elvont fogalmakat is. Ezzel együtt – ahogy ezt a Katolikus Hallássérült Pasztoráció oldalán bemutatkozva megfogalmazzák – „a hallássérültek mindent ugyanúgy csinálnak, csak nem hallanak...”

Otthonosan mozognak itt az emberek, ami érthető, hiszen minden vasárnap délután háromkor itt ünneplik a szentmisét. Fél órával a liturgia kezdete előtt már nagy a mozgolódás. Élénk a kommunikáció, a beszélő kezek és arcok azt mondják el, örülök, hogy itt vagy, örülök, hogy itt vagyok. A gyerekek egy csapatba verődnek, jól érzik magukat a többségében idősebb emberekből álló közösségben.

A szentmise kezdetét a bevonulás jelenti. Nem szólal meg az orgona, nem kezdődik az ének. Néhány percre mi is átéljük azok mindennapi valóságát, akik teljes csendben élnek. Hang nélkül halad Erdő Péter bíboros mellett az asszisztencia, a koncelebráló paptestvérek, köztük Labancz Zsolt piarista tartományfőnök, Nagy Sándor, a hallássérült pasztoráció jelenlegi és Erdődi Ferenc, a leköszönt referense.

Akadálymentesítés segíti, hogy az elhangzó szavakat követni tudják a résztvevők, és aktívan be tudjanak kapcsolódni a liturgiába. Mindent, ami elhangzik, jelnyelven is közvetítenek. Nemcsak a jelnyelvi tolmács „fordít”, hanem az oltár körül álló atyák is „jelelnek”. A kivetítőn a szentmise állandó részei olvashatók, képek jelzik a fő részek kezdeteit. Időről időre felvillan a felirat: „jeleljünk együtt!” – jelezve, mennyire fontos, hogy aktívan bekapcsolódjunk az ünneplésbe. Ezt ki-ki meg is teszi, ahogy tudja. Van, akik jelekkel, s vannak, akik hallás hiányában hatalmas küzdelemmel megtanult beszéddel. Bacsa Dávid atya, akit 2017-ben szenteltek pappá, ezt fogalmazza meg: „Fontos, hogy közösen nyilvánulunk meg, együtt mozgunk, egymással is kapcsolatot létesítünk ezáltal. Közösségben gondolkodunk, így éljük meg kerszténységünket.”

Erdő Péter szentbeszédét Kompán Júlianna jelnyelvi tolmács közvetíti, aki évek óta rendszeresen vesz részt a közösség szentmiséin, így otthon van az egyházi nyelvezetben. Kezek mellett a mimika és a szájmozgás is nagy szerepet kap a tolmácsolásban, így segítve, hogy az elvont tartalom mélységeiben el tud jutni a hívekhez.

A szentbeszédet teljes terjedelemben közöljük.

Kedves Hallássérült Testvéreim!

Krisztusban Kedves Testvérek!

Karácsony másnapján az Egyház Szent István vértanút ünnepli. Nem véletlen ez a párosítás, hiszen a közénk született betlehemi kisgyermeknek a szinte idillikus képe valamiképpen kiegészítésre szorul. Mindjárt a jászol békéje után, fölsejlik az Egyház liturgiájában a vértanúság motívuma. Azé a vértanúságé, amely valahogyan együtt jár ennek a betlehemi gyermeknek az alakjával. Hiszen fogunk még találkozni, most a karácsonyi ünnepkörben, más kegyetlen eseményekkel is, gondoljunk csak a betlehemi gyermekgyilkosság történetére!

Ha egyszer eljön a világosság a világba, és a sötétség nem fogadja be, ellenkezést vált ki belőle. Ennek az ellenkezésnek a kézzelfogható tanúbizonysága a mai szentmisében felolvasott történet. Mert maga Jézus jövendöli meg, hogy óvatosnak kell lenni az emberekkel szemben. Hogy a zsinagógákban majd megostorozzák azokat, akik követni fogják őt. Mintha az első keresztény nemzedékek tapasztalata szólna ezekről a lapokról, s ott lenne összesűrítve Szent István vértanúságának a történetében is. Mert amikor valaki elismeri Jézusról, hogy ő a Messiás, ő a Megváltó, akkor ezzel mintegy provokálja a világot.

Az Apostolok Cselekedeteinek könyve több mint harminc, akár negyven évvel az események után íródott. Ekkorra már az első birodalmi keresztényüldözések tapasztalata is megjelenik a hívők gondolkodásban. Szent Istvánt tehát első vértanúként tiszteljük, a mártírok hosszú sorának élén áll. Egy olyan „hatalmas sokaság” (ingens multitudo) élén, amely ma is új tagokkal gyarapodik. A Római Birodalom keresztényüldözésének történetét szakszerűen foglalja össze Ladocsi Gáspár püspök újonnan megjelent könyve. Bemutatja, hogy változtak az üldözés jogcímei. Különböző törvények és rendeletek irányultak a keresztények ellen. De emellett ismétlődő hullámokban jelentkezett a rágalomhadjárat, a gyűlöletkeltés is. Új és új hangsúlyok és témák bukkantak fel. Hol a püspökök és a papok ellen irányult főként az üldözés, hol a kereszténységet felvevő hittanulók, a katekumenek ellen. Hol a közhivatalokból és a magas állásokból zárták ki a keresztényeket, hol magánfeljelentéseket kívántak ellenük, hol nyomoztak utánuk, hol pedig egyszerűen minden keresztényt ki akartak irtani. Ma sem mehetünk el szótlanul a keresztények elleni erőszak és gyűlöletkeltés jelenségei mellett. Egyházunk emlékszik évezredek múltán is a Római Birodalomban tartott könyvégetésekre, az Egyház és a keresztények tulajdonának elkobzására, a templomok lerombolására, a keresztények névsorának felkutatására, vagy arra, amikor évszázadokkal később a Szovjetunióban a húsvéti szertartásokról hazaindulókat a templom előtt géppuskatűz várta.

De emlékszik az Egyház Szent István vértanú imájára is, aki haldokolva azt kiáltotta: „Uram, ne ródd fel nekik bűnül!” (ApCsel 7,60). Ha az első vértanú Isten bocsánatát kérte azok számára, akik megkövezték, nekünk is nemzedékről nemzedékre imádkoznunk kell az üldözőkért is. És Isten válasza azonnali, de diszkrét és titokzatos. Az Apostolok Cselekedeteiben István meggyilkolása után egy rövid mondat áll: „és Saul helyeselte (István) meggyilkolását” (ApCsel 8,1). Saulból később Szent Pál lett és Krisztus apostola, aki bejárta az akkor ismert világot. Már ekkor megmutatkozott, hogy magvetés a vértanúk vére, hogy az Egyházat a Szentlélek ereje kíséri.

Ezért Szent István ünnepe a karácsony titkának mélyére vezet bennünket. Felszólít arra, hogy mi is tegyünk tanúságot Krisztusról, hogy kísérjük szolidáris szeretettel az üldözött keresztényeket, vegyük észre az idők jeleit és tudjunk imádkozni az üldözőkért is, mert Isten őket is meghívja a hitre és az üdvösségre. Szent István vértanú, könyörögj értünk! Ámen.

* * *

A szentmise végén következik a hálaadás a 45 évért, amely alatt valódi közösséggé kovácsolódott a hallássérült emberek csoportja. Nagy Sándor atya mellett Mikesy György akolitus, a Cházár András EGYMI, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola, Kollégium igazgatója mondott köszönetet az elmúlt  négy és fél évtizedért.

Elsőként egy kórus állt fel. „Pásztorok, pásztorok” – jelnyelven elevenedett meg Jézus bölcsőjénél tett egykori látogatás, és közvetítette számunkra a karácsony békéjét és örömét.

Ezután a Katolikus Hallássérült Pasztoráció 45 évének eseményei jelentek meg Lampert-Szebeli Erzsébet összeállította képsorozatban. Láthattuk, milyen sokszínű közösségi élet alakult ki az Izabella és Vilma nővér elindította közösségben. Lauer Tamás állandó diakónus elmondta, ezek közül a legfontosabb a heti szentmise jelnyelven, valamint a heti bibliaórák. A közösség szeret együtt ünnepelni, esküvőkön, keresztelőkön, bérmálásokon és a temetéseken is együtt vannak. Sok zarándokútjuk van, bejárták Európa nagy kegyhelyeit. Kedveltek a közös nyaralások, a farsang, szilveszter. Minden adventben lelkigyakorlatot tartanak Mikesy György, nagyböjtben pedig Lauer Tamás szervezésében.

A közösség megajándékozta többek között Erdődi Ferenc leköszönő referenst, és köszönetet mondtak azon testvéreiknek, akik hűséges segítőként egész évben segítik a pasztorációt.

Végül a kivetítőn Ferenc pápa jelent meg, akik jelnyelven fogalmazta meg üzenetét. Nagy Sándor így búcsúzott a közösségtől: „A karácsony arról beszél nekünk, mennyire közel akar lenni hozzánk Jézus. Nekünk is az a küldetésünk, hogy láthatóvá tegyük azt, ami tőle nekünk a legfőbb parancs: a szeretetet.”

Fotó: Merényi Zita

Trauttwein Éva/Magyar Kurír