Akinek különös hálával kell adóznunk – Szent József üdvtörténeti szerepe Máté evangéliuma szerint

Az Újszövetségi Szentírás legelején Szent Máté evangéliumát, s azon belül a gyermekségtörténetet találjuk. Nyilvánvaló, hogy ebben a két fejezetet kitevő szövegrészben nem Jézus gyermekkorának részletező bemutatását olvashatjuk. Az evangélista csak néhány mozzanatot elevenít fel, ám ezek kiválasztása nagyon tudatosan történt, mert általuk Jézus kiléte, származása és küldetése tárul fel, s így Krisztus titkához kerülünk közelebb.  

A származást illetően már az evangélium első mondata fontos iránymutatást nyújt: „Jézus Krisztusnak, Dávid fiának, Ábrahám fiának nemzetségtáblája.” Ez a mondat Ábrahám fiaként és Dávid fiaként állítja elénk Jézust. Ezáltal nemcsak az ószövetségi választott néphez, illetve egy tekintélyes zsidó törzshöz tartozás kap hangsúlyt, hanem éppúgy kifejezésre jut: ami Ábrahámmal elkezdődött, és Dávid királyságában kibontakozott, az Jézus által jut teljességre. Érdemes megfontolni, hogy mind Ábrahám, mind Dávid ígéretet kapott Istentől. „Benned nyer áldást a föld minden nemzetsége” (Ter 12,3) – mondta az Úr Ábrahám ősatyának, Dávidot pedig arról biztosította, hogy háza és királysága mindörökké fennmarad (2Sám 7,14–16). Azt, hogy ezek az ígéretek Jézus által teljesednek be, Máté evangéliumának első mondata csak sejteti, a folytatás viszont egyre nyilvánvalóbbá teszi. A bevezető mondatot a nemzetségtábla követi, amelyben Jézus ősei nyernek felsorolást, mégpedig három ciklusban (Ábrahámtól Dávidig, Dávidtól a babiloni fogságig, valamint a babiloni fogságtól Krisztusig), s mindegyik ciklus tizennégy nemzedékből áll. Mivel a héber betűk számértéke szerint a Dávid név tizennégyet tesz ki, e sajátos rendszer is arra utal, hogy a Dávidnak adott ígéret Jézusban válik valóra: ő a Messiás, akinek uralma nem ér véget. Feltűnő, hogy a felsorolásban a férfiak mellett négy asszony is említést nyer: Támár, Ráháb, Rút és Urijás felesége. Mindegyikük pogány, azaz nem zsidó származású. A nemzetségtáblában való jelenlétük azt tudatosítja, hogy az isteni üdvösségterv megvalósulásában már az ószövetség idején is közreműködtek olyan személyek, akik nem a választott néphez tartoztak.

A pogány származású ősökre való hivatkozás rejtetten jelzi, hogy a Messiás Jézus küldetése sem korlátozódik majd a zsidó népre.

Ez a szempont az evangélium második fejezetében válik nyilvánvalóvá, hiszen a napkeletről érkezett bölcsek, akik a „zsidók újszülött királyát” (2,2) keresik, éppen a pogány népek képviselői.

A Máté-féle gyermekségtörténet sajátos vonása, hogy Jézuson kívül legtöbbször Szent Józsefre történik benne hivatkozás. A nemzetségtáblában is József neve olvasható Jézus előtt. Igaz, ez esetben nem a természetes leszármazást jelző „nemzette” ige szerepel, hanem az alábbi mondat: „Ő férje volt Máriának, akitől született Jézus, akit Krisztusnak neveznek” (1,16). József tehát nem természetes apja Jézusnak, mégis a Dávidtól való származtatás rajta keresztül történik. Ennek indokát a nemzetségtáblát követő elbeszélés tárja fel: az Úr angyala közli Józseffel, hogy jegyesének, Máriának áldott állapota nem a hűtlenség bizonyítéka, hanem a Szentlélek titokzatos teremtő tevékenységének eredménye. A csodálatos fogantatás annak a jele, hogy a gyermek egyedülálló kapcsolatban áll Istennel, sőt benne, akinek neve Emmánuel (1,23), maga az Isten van jelen az emberek között.

Az angyal szavai ugyanakkor megbízatást is tartalmaznak:

Józsefnek kell majd nevet adnia a gyermeknek (1,21), ami az adoptációval, azaz a családba való befogadással egyenlő.

József ezáltal Jézus jog szerinti apjává, s egyúttal a Dávidtól való leszármazás garantálójává válik. Az angyal üzenete persze nem csak jogi szempontból fontos, hiszen általa maga Isten rendeli Józsefet a gyermek Jézus földi apjává. A mennyei Atya a megtestesült Fiát Szent József apai felügyeletére bízza. Ez a felügyelet a mátéi gyermekségtörténet összefüggésében főleg a gyermek védelmét és oltalmát jelenti. Amikor Heródes király Jézus életének kioltására törekszik, az Úr angyala Józsefet szólítja fel arra, hogy a rábízottakkal együtt meneküljön Egyiptomba. Majd a veszély elmúltával szintén József kap felszólítást arra, hogy térjenek vissza a Szentföldre.

Érdemes azt is megfigyelni, hogy az Úrtól kapott üzenetekre József mindig készséges engedelmességgel válaszol. Az evangélista egyetlen szavát sem közli, ám annál nagyobb hangsúlyt helyez a cselekvésre. József úgy tesz, ahogy az angyal parancsolta: elbocsátás helyett magához veszi jegyesét, Máriát (1,24); a gyermek Jézus védelme érdekében Egyiptomba menekül (2,14), majd onnan visszatérve biztonságos helyen, a galileai Názáretben telepszik le (2,22–23).

József nem ingadozik, nem kérdez, nem kíván külön jelet, hanem kész rábízni magát Isten gondviselésére, s így lesz alkalmas arra, hogy a gyermek Jézus földi gondviselője legyen.

Joggal írhatta Sienai Szent Bernardin: „Ha tehát az egész szent Egyház adósa Szűz Máriának azért, mert általa kapta Krisztust, akkor Szűz Mária után bizonnyal Józsefnek is különös hálával és tisztelettel kell adóznia.”

Fotó: Wikipedia (Rembrandt: József álma; 1645)

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2022. december 18–25-i ünnepi számában jelent meg.