„Isten sugallta Gondviselésről nevezett Boldog Máriának, hogy a Küzdő Egyház minden gondjának orvoslására vannak közösségek, de egyetlen olyan sincsen, amely az irgalmasság és felebaráti szeretet cselekedetei által magát egészen a Szenvedő Egyháznak szentelné. Ezért alapítja a Tisztítótűzben Szenvedő Lelkeket Segítő Nővérek Társaságát” – áll a segítőnővérek szabályzatának 4. pontjában.
Ebben a Szent Ignác-i lelkiségben élő nemzetközi kongregációban a nővérek az 1856-os párizsi alapítás óta ma már a világon 22 országban kísérik imáikkal és szolgálatukkal a tisztulás útján járó embereket, a leginkább rászorulókat, az elhagyatottakat, imádkoznak az élőkért és a halottakért.
A nővérek csendben, kis közösségeikben ünnepelték ezt a különleges jubileumot, este pedig rendhagyó módon a közép-európai tartomány (Ausztria, Németország, Magyarország és Románia) negyvenöt tagja imádkozott együtt az online térben. Magyarországról a budapesti és a csobánkai közösségekből csatlakoztak, Nyíregyházán pedig imaközösségi tagokkal együtt imádkoztak a kis kápolnában.
„Hálás vagyok, hogy alapítónőnk reménnyel és bizalommal volt teli, Isten meghívására hallgatott és cselekedett, életre hívta a közösséget, imádkozott és szolgált. Ez ösztönöz engem is, hogy nap mint nap az apró jócselekedeteim és imáim felajánljam a szenvedő lelkekért. Jó a gyökerekből táplálkozni, meríteni bátorító szavaiból. »Istenem, Te tudod, mennyire szeretem a tisztítótűzben szenvedő lelkeket; mindennap szeretnék tenni értük valamit« – jegyezte fel 1850-ben naplójában az alapító, és engem is ez motivál mindennap” – írta az ünnep kapcsán Ilyés Erika segítőnővér.
Forrás és fotó (archív): Segítő Nővérek Kongregációja
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria