Alázat és szeretet – Greguss Sándor emlékezete színpadon

A négy alkotóval arról beszélgettünk, hogyan jött létre az előadás. Greguss Sándor mindig istenhívő ember volt, de ahogyan a Hang szól fentről című önéletírásában írta: nem tartozott a rendszeresen templomba járó, buzgó hívek közé. A fordulópontot az jelentette az életében, amikor hét évvel ezelőtt csontvelőrákot diagnosztizáltak nála. Borka Zsolt emlékeztet, az orvos azt mondta neki: uram, magának két hete van hátra. Ettől Sándor – érthetően – teljesen összeomlott, és Istenbe kapaszkodott, mint fuldokló a szalmaszálba. Miután csodával határos módon felgyógyult, lélekben is megélte az istenhitet, templomba járt, gyónt, áldozott. „Előttem van, ahogyan a gitáros miséken odajött hozzám, megpengette a húrokat, és azt mondta: jól van, most már kezdhetitek” – meséli az evangelizáló zenész. 

A zenés monodráma dramaturgiáját Koródi Szilárd állította össze Greguss Sándor írásaiból. Rendezője is az előadásnak, és prózában ő személyesíti meg a darabban az írót. Felnőtt megtérő: évekkel ezelőtt Dorka lánya az akkor még ökumenikus fóti általános iskolába járt (Greguss Sándor és Borka Zsolt lányaival együtt), s ő is elkezdett misére járni. Greguss Sándornak az első betegségéből való felépülését csodának tartotta. „Nagyon megérintett, ahogyan ezt megélte, ahogy beszélt erről.” Az életünket a Jóisten alakítja – vallja Koródi. Az egyik alkalommal egy egyházi rendezvényen beszélgetni kezdtek Sándorral. „Akkor megéreztem, hogy ő az én emberem. Magával ragadott a szarkasztikus humora, az, ahogyan a saját bajaihoz is viszonyult.”

Koródi Szilárd megismerte „Grega” költészetét és prózai írásait, amelyek mélyen megérintették a lelkét. Nagyon jó barátok lettek. 2023 telén a házasság hete rendezvénysorozatán több verset is elszavalt, és Grega akkor azt mondta neki: a következő év februárjában tölti be a hetvenedik életévét, szeretne összeállítani egy műsort az írásaiból, és nagyon örülne, ha Szilárd lenne a „magyar hangja”. Akkor még nem tudta, mi vár rá, csak annyit tapasztalt, hogy nehezére esik a beszéd. Koródi Szilárd azonnal igent mondott a kérésre.

Sajnos azonban áprilisban kiderült, hogy Greguss Sándor amiotrófiás laterálszklerózisban (ALS), az izmok fokozatos sorvadásával járó betegségben szenved. Rohamosan romlott az állapota. Koródi felajánlotta, hogy ha szükséges, elviszi őt az autójával orvosi vizsgálatra, karizmatikus találkozóra. „Sanyi” akkor már csak annyit mondott: azért jó lett volna megcsinálni ezt a műsort. Küzdött még, de fejben már elengedte az elképzelést. Hosszú percekig csak hallgattak ezután. 2023. augusztus 9-én „Sanyi elment”. Néhány hónappal később Réka (Fodor Réka, azaz Afréka, Greguss Sándor özvegye – B. D.) azzal hívta fel Szilárdot, hogy karácsonykor szeretné kiadni Sanyi Megyek haza című könyvét, és kérte, hogy emlékezzen meg róla a bemutatón. Így is lett. Koródi úgy érezte, ezzel tett valamit Gregáért, s magában lezárta a dolgot.

Idén januárban azonban elment egy Cseh Tamás-emlékestre a Budapest Kongresszusi Központba, és akkor bevillant neki: meg kell csinálnia a Grega-emlékestet! „Nem magamat láttam a színpadon, hanem Zsoltot. Zsolt szépen előadja Sanyi írásait, én pedig szavalok majd” – gondolta Koródi Szilárd.

Egyre csak jöttek a fejében a képek. Úgy érzi, nem ő találta ki mindezt, hanem még Sanyi, „csak rám irányította, hogy ezt nekem valahogy meg kell oldanom. Először Zsoltnak szóltam a dologról, hogy van-e kedve hozzá. Aztán két hét múlva Pannit kértem meg. Néhány nap múlva együtt léptek fel, Konráddal kiegészülve. Az ő csatlakozásának az ötlete ekkor merült fel bennem.” Amikor Borka Zsolt és zenekarának másik két tagja, Cselőtei Anna és Keserű Konrád együtt zenéltek, Koródiban akkor fogalmazódott meg: ők kellenek, együtt.

Borka Zsolt azonnal igent mondott Koródi Szilárd kérésére, aki Greguss Sándor temetésén, majd az egyházi szertartáson is szavalt, később pedig az említett könyv bemutatójára megrendítő műsort állított össze szavalatokkal, vetítésekkel.

Cselőtei Anna először nem gondolta volna, hogy „ez valami nagyszabású előadóest lesz”, templomi tanúságtételre gondolt. Szerette Greguss Sándor írásait, és azt is, ahogyan Koródi Szilárd szaval. A döntő azonban számára Zsolt személye volt, akinek zeneiségét, személyiségét nagyon szereti. Keserű Konrád mosolyogva idézi fel: már eldőlt, hogy Anna és Zsolt részt vesznek a vállalkozásban, amikor egyszer hárman együtt léptek színpadra. Szilárd ekkor megjegyezte: már csak te hiányoztál, egy basszusgitáros! Így vált teljessé a csapatuk.

Borka Zsolt kiemelte: pillanatok alatt egymásra hangolódtak. „Mondtam, hogy kellene ide egy énekszólam, és Panni már nyomta is, ide a hegedű, és ő már húzta is… Mutatok egy dallamot, Konrád nézi a kezemet, és amikor másodszor játsszuk, a fejében megszületnek a basszuslépések, és játssza, amit kell.” Koródi Szilárd hozzáteszi: két szóval jellemezné a hat hónapig tartó próbák hangulatát: alázat és szeretet. Ez jellemezte egyébként Greguss Sándor személyiségét is.

Közbevetésünkre, hogy nem magukat helyezték előtérbe, hanem Greguss Sándort, azt az embert, hitvalló alkotót, akiről a darab szól, Koródi Szilárd felidézi: a szeptember eleji előadást követően folyamatosan kapták a visszajelzéseket, hogy ne hagyják abba, vigyék tovább a darabot. Panni azt mondta: legalább kéthetente jöjjenek össze és próbáljanak. Azóta még egy alkalommal előadták a művet, október 19-én, a fóti Károlyi-kastélyban, szintén telt ház előtt. (Három nappal korábban, október 16-án beszélgettünk a szereplőkkel Fóton, egy próbateremben – B. D.). Az alkotók azt remélik, hogy a jövőben is több helyre hívják majd őket, igyekeznek minden felkérésnek eleget tenni.

Keserű Konrád úgy érzi, a monodráma elsősorban nem Gregus Sándorról szól, hanem arról, amit ő üzenni akar. Négyen voltak a színpadon, hatan az alkotócsapatban (Greguss Sándor mellett Váci Kristóf technikai rendező, a hang- és fényeffektusok megteremtője). És a legfontosabb: a Jóisten. A szöveget Greguss Sándor írta, a zenét Borka Zsolt, s az anyagot Koródi Szilárd állította össze. Márciustól megvan az egész est forgatókönyve, az első pillanattól az utolsóig, és azóta alig változott valamit. Minden összhangba került, és ez nem rajtuk múlott, hanem – mint mondják – felülről kapták a kegyelmet.

Kérdésünkre, hogy mi az, amit hozzátett a személyiségükhöz, a hitükhöz a hónapokig tartó közös munka és az előadás, Koródi Szilárd így válaszol: Két meghatározó ember van, aki döntően befolyásolta a megtérését, s mindkettőnek a neve Sándor: Greguss Sanyi és Sándor atya (Sebők Sándor, a fóti Szeplőtelen fogantatás templom idén Parma fidei díjjal kitüntetett plébánosa – B. D.). Sebők Sándor személye volt az, ami ott tartotta őt a templomban. Amikor Szilárd először ment be Isten házába, úgy érezte, „ez az ember engem néz, te, fiam, mit keresel itt, és bujkálni kezdtem az oszlopok mögött, szó szerint”. Leizzadt, alig várta, hogy vége legyen a szertartásnak, aztán egyszer csak meghallotta, hogy miről beszél az atya. Kicsit dorgál, tud szigorú is lenni, de a mondanivalójában ott van a szeretet, még ha a hangjában nem is mindig. Amit mond, az hiteles. „Amikor ezt meghallottam, azt mondtam magamban: nekem itt a helyem.” Ugyanez jellemző Greguss Sanyira is, nála sincs mellébeszélés, ő is a lényegről beszél. Koródi Szilárdra, a hitére, személyiségére katartikus hatással volt ez. „A mai napig iránymutató számomra Sanyi mondanivalója, és bizonyos pillanatokban, helyzetekben visszanyúlok hozzá: mit is mondott ezzel?” A monodráma előadója úgy érzi: amit a színpadon bemutatott, az nem egyszerűen Greguss Sándor műveinek prózai előadása volt, hanem az ő saját tanúságtétele is. „Amikor kérdezték, hogyan tudtam ennyire hiteles lenni, azt válaszoltam: a színpadon előadott személy nemcsak Sanyi volt, én is voltam.” A darab rendezőjeként igyekezett úgy összeállítani a műsort, hogy a nézők közül sokan magukra ismerhessenek benne. Nem azért, hogy tükröt állítson bárkinek is, hanem mert „Grega” szövegei olyan élethelyzetekről, lelki tusákról szólnak, amiket bárki átélhet. Nem véletlenül vették végig a teljes életet a gyermekkortól a halálig: minden élethelyzetben lehetnek az egyénnek olyan élményei, amelyekben magára ismer. A végén pedig, amikor megtörténik a feloldás, talán ő is feloldódik. Az alkotók fő célja az evangelizáció volt, az, hogy minél több emberhez eljuttassák, amit Sanyi közölni akart velük, a világgal.

Borka Zsoltot az őszinteség ragadta meg Greguss Sándor költészetében és prózájában, az, ahogyan kimondja a dolgokat. Megrendítő, amikor egyik alkalommal a földön fekve kiált Istenhez, artikulálatlan hangon. Nincs már hová mennie, már csak az Úrban bízhat. Az őszinteség nagyon fontos. „Mi is játszunk evangelizáló, dicsőítő zenét, lelkesítő dalokat éneklünk”, de ki kell mondanunk a gondjainkat is. Szólnunk kell arról is, hogy amikor emberileg már nincs remény, Istenhez akkor is odafordulhatunk, irgalmában akkor is bízhatunk. „Amikor a hetvenes évek közepe, vége felé hallottam Sillye Jenőtől Az emberhalász panasza című dalt, »lementem hídba«. Addig azt hittem, szépen elénekelgetünk a templomban, mindenki szeret mindenkit. De ez a dal kérdésekről szólt: gyenge vagyok, Uram, miért kínzol még mindig? Ám Isten azt mondja: aki utánam akar jönni, vegye fel keresztjét, hát jöjj, kövess engem. Sanyiban ugyanezt érzem. Kendőzetlenül és őszintén akar beszélni mindenről, annak ellenére, hogy feltétlen és megkérdőjelezhetetlen az istenhite. Soha nem hallgatja el a kríziseket.”

Cselőtei Anna hozzáteszi: Sanyi önmagában keresi a válaszokat, azokat, amelyek sok embert foglalkoztatnak. „Engem is alakított, és vitt előre, hogy hová is jutunk.” Sanyi elmeséli az életét, amelyben ott van a rengeteg fájdalom, és végül kimondja, mi a megoldás: „Siessetek szeretni, mert meghaltok nélküle. Siessetek szeretni, mert csak így menekülhet meg a világ. (…) Isten szeretve és szeretetre alkotta a világot. (…) Arra a döbbenetre, amikor ebben a világban magára ismer a szeretet. Amelyben magára ismer bennetek az Isten, aki a Szeretet.”

Keserű Konrád elmondja: régóta ismerte Greguss Sándort, és különösen figyelte az utolsó heteiben, amikor naponta tette fel a Facebookra a gondolatait, érzéseit. Mindig elolvasta ezeket a bejegyzéseket. Konrádnak eszébe jut egy megrendítő gyermekkori emléke, a nagypapája halála. Elképesztő humorú ember volt, rákos betegségben hunyt el. Az utolsó hetében sem mozogni, sem beszélni nem tudott már, de a szeme még csillogott. Tudta, hogy közel a hazaérkezés, de még mindig adni akart. Ugyanez jellemezte Greguss Sándort is. Könnyen nevethet, viccelődhez az ember, amikor minden rendben van, de a nagy kérdés az: hogyan éli meg élete utolsó napjait. Élünk, ahogyan élünk, de az, hogy miként megyünk el, meghatározó. „Én kétszer is reményt sugárzó példát kaptam ezen a téren, és ez óriási hatással van rám” – vallja Konrád. Az előadás kezdetén a basszusgitár a szívdobbanást imitálja, és elhangzik egy vallomás Greguss Sanyitól, aki arról beszél, amikor 2017-ben az orvos közli vele, hogy két hete van hátra: nem a haláltól kezdtem félni, hanem attól, hogy nem tettem meg mindazt, amiért megszülettem. Hat évvel később, a halálára készülve viszont már úgy érzi, megtalálta, amire hivatott. Ez mindannyiunknak szól: járjuk végig az utat, amit Isten kijelölt számunkra, és teljesítsük a küldetésünket.        

Az Akikhez szólok, értik című előadás következő időpontja: december 14., 19 óra, a helyszín a káposztásmegyeri Szentháromság-templom. A részletekről a plébánia Facebook-oldalán lehet tájékozódni.

Fotó: Süle Ágnes, Fábián Attila 

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2024. november 10-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.