Alázattal és imával építjük a hidakat – Keresztény–zsidó imaóra Budapesten

Az ökumenikus imahetet lezáró keresztény–zsidó imaórát 2012 óta szervezi a Keresztény–Zsidó Társaság és az Avilai Nagy Szent Teréz-plébánia. Az immár kilencedik alkalommal megrendezett szertartás elején Horváth Zoltán plébános köszöntötte az egyházak vezetőit és a híveket.

Erdő Péter bíboros beszédét az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük:

„Amikor imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok, akik azt hiszik, hogy ha ömlik belőlük a szó, nyomban meghallgatásra találnak! Ne utánozzátok hát őket! Tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, mielőtt még kérnétek. Ti így imádkozzatok: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a neved, jöjjön el az országod, legyen meg az akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, s bocsásd meg a vétkeinket, amint mi is megbocsátottunk az ellenünk vétkezőknek. És ne vígy minket kísértésbe, hanem szabadíts meg a gonosztól.”

(Mt 6,7–13)

Kedves Testvérek!

1. Szokás manapság azt mondani, hogy a Názáreti Jézus tanításáról nem készült hangfelvétel, hogy az evangéliumok az események után évtizedekkel íródtak. Ez így igaz, de igaz az is, hogy a tanítványok közössége bizonyos mondásokat, bizonyos lenyűgöző erejű tanításokat igyekezett pontosan megőrizni a következő nemzedékek számára. Így volt ez természetes, hiszen Jézus idején népének körében a híres rabbik válaszait és véleményét is megbecsülték. Sok minden fenn is maradt belőlük a Talmud hatalmas gyűjteményében. De ha a Miatyánkot, az evangélium most hallott részét figyelmesen olvassuk, akkor nemcsak a rögzítés ténye, nemcsak az emlék megőrzésének szokása rajzolódik ki előttünk, hanem az imádság tartalma is beleilleszkedik az első századi zsidóság gondolatkörébe és vallási világába.

2. Még a zsinagógai istentiszteletek keretében is, ahol a Tóra és a szent szakaszok felolvasása már átgondolt rend szerint történt, az imádságoknak nem volt teljesen rögzített szövegük. Ezeknek a megszilárdulására csak a későbbi időkben került sor. Jézus korában más rabbikról is fennmaradt az emlék, hogy új áldásokat fogalmaztak meg. Jézus nem helyezte magát a zsidó vallási közösségen kívül azáltal, hogy a 18 áldástól különböző imádságot tanított követőinek. Egyébként az sem biztos, hogy az a szöveg már akkor kötelezően megfogalmazott formula lett volna a közös imádság számára. Sőt a Miatyánk szavaiban visszhangoznak a kor vallási tanítóinak elvei. Az egyik, amelyet a Ravnak tulajdonítanak, így hangzik: „Az olyan áldás, amely nem említi a Nevet, nem is áldás.” Rabbi Johanannak pedig ezt a mondást tulajdonítják: „Az olyan áldás, amely nem említi az Országot, nem is áldás”. És valóban ott halljuk Jézus imájában: „szenteltessék meg a te Neved, jöjjön el a te Országod”.

De maga a megszólítás, a „Mi Atyánk” is rímel régi imádságokra. Volt olyan galileai rabbi, aki a saját imádságát és bizalmát, hogy meghallgatásra talál, úgy magyarázta, hogy ő a mennyei Atyának a fia és ezért van bátorsága, hogy bármit kérjen tőle.

A Miatyánk felépítéséről, a hét kérésről, amely benne rejlik, azt mondják a mai bibliatudósok, hogy hasonlít a hatnapos teremtéstörténet szerkezetéhez. Itt is középen lenne a hangsúly, különös jelentősége volna a negyedik kérésnek. Ez a negyedik kérés pedig így hangzik: „mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma”. Csakhogy ez a mindennapi kenyér különleges szóval van kifejezve. A túléléshez szükséges kenyérnek, de akár lényegfeletti kenyérnek is fordítható. Óvatosan is bántak a régi keresztények ezzel a szóval, mert érezték a hétköznapi jelentőségét, amely a fizikai életünkre vonatkozik, de érezték benne azt a többet is, ami az utolsó vacsora kenyerét idézte fel, Jézus pászkáját, amely az Egyház életének legfőbb misztériuma.

Az idén, amikor az eucharisztikus kongresszusra készülünk, álljunk meg egy pillanatra az Eucharisztia szónál. Ez a kifejezés, mindenki tudja, hálaadást jelent. Csakhogy a görögül beszélő zsidóság azt az áldást, amit a kehelyre vagy a kenyérre mondtak, akár a húsvéti vacsora keretében, Eulogia vagy Eucharistia névvel illette (Mt 26,26–27). A modern nyelvek is fáradoznak azon, hogy a hálaimát és a dicséretet vagy az áldást hogyan fejezzék ki egy szóval vagy hogyan írják körül. A katolikus liturgiában ezt a fordulatot használjuk: „Hálát adva áldást mondott”. Tehát a Bráchót vagy népiesen bróchesz ott rejlik az Eucharisztia kifejezése és eredete mögött. Jézus Krisztus személyén keresztül mi is kapcsolódunk az ősök hitéhez és az isteni kinyilatkoztatás pedagógiájához, amely a történelem századain keresztül, egy nép kiválasztásán keresztül fokozatosan hívta és hívja magához az egész emberiséget.

3. Az idén különleges történelmi évfordulóra is emlékezünk. 75 éve szabadult fel a gettó. Ekkor szűntek meg a megsemmisítő táborok. Ekkor mutatkozott meg, hogy az emberileg felfoghatatlan borzalmakon túl, felfoghatatlan, titokzatos az Örökkévaló hűsége is. Isten hűségét az emberi ész megérteni aligha képes. De a hit és az örök élet reménye áttöri az emberi kisszerűség falát és felvillantja előttünk azt a fényt, ami mindenen túl, a saját földi életünkön túl és a történelmen is túl a Mindenható végtelen szeretetének győzelmét ígéri.

Ebben a szeretetben bízva építjük tovább alázattal és imával a hidakat, amelyek az idősebb és fiatalabb testvért összekötik, és amelyekre az emberiségnek olyan nagy szüksége van. Ebben segítsen minket a Mindenható Isten. Ámen.

* * *

Mestereink szerint a „Szeresd felebarátodat, mint magadat!” tórai előírását magunkévá kell tennünk, mielőtt imádkozunk. Ez a parancs bejárat a Teremtőhöz – kezdte elmélkedését Darvas István főrabbi. A vorkai cádikot (cádik: igaz ember, szellemi vezető, tanító – a szerk.) idézte, aki hozzátette: imádságunkban a többiek boldogulására kell irányítanunk gondolatainkat, mert a csak magunkért mondott fohász lopás. Amikor egymás mellett állva, közösségben imádkozunk, kiegészítjük egymást, a Teremtő összegezve hallgatja meg fohászainkat és jó szívvel fogadja a közösségért elmondott imáinkat. Közös az utunk, szemünkkel és szavainkkal Istent keressük. Elmondta, hogy Goldziher Ignác zsidó bölccsel együtt valljuk, hogy vallásunk nem archeológiai kérdésekkel foglalkozó tudomány, nem is puszta kegyelet tárgya, hanem élő szervezet, amelynek részei vagyunk. A múltunk a légkör, amelyet belélegzünk, tanulságokat vonunk le belőle a jelenre és a jövőre nézve.

Mózes harmadik könyve azt kéri: „Minden ételáldozat Áron minden fiaié legyen, egyiké úgy, mint a másiké.” A kommentár szerint az olajjal elegyített felajánlás az igazé, a száraz viszont a vétkes ember áldozata volt. Jichák rabbi szerint megtanulhatjuk, hogy minden imát, felajánlást egyforma szeretettel kell fogadnunk, hiszen múltunktól függetlenül mindannyian testvérek vagyunk. Ami a Tóra szerint fontos: „Vigyázz, őrizd nagyon a te lelkedet, hogy el ne felejtsd a dolgokat, melyeket szemeid láttak és hogy el ne távozzanak szívedből életed mindennapjain át, hanem ismertesd meg azokat fiaiddal és fiaid fiaival.” Jákob Kranz rabbi ezzel kapcsolatban mondta: „A vétkező ember cselekedetével két dolgot ér el, egyrészt kárt okoz az Isten teremtette világnak, másrészt a saját lelkének, és ez utóbbi súlyosabb következményekkel jár.” A Tóra figyelmeztet: „Vigyázz magadra, testi épségedre, egészségedre, de ennél is fontosabb, hogy tegyél meg mindent lelkedért, mert nehezebb rendbe hozni a sebzett lelket a sérült testnél.” A főrabbi végül arra kérte az egek Urát, vigyázzon a lelkünkre, hogy kiérdemeljük az Isten áldását.

Az igehirdetéseket követően a különböző keresztény felekezetek képviselői adtak hálát az Úrnak, és fohászkodtak a bölcsességért, a hitért, az egységért. Imádságot mondott Lackner Pál evangélikus püspök; Fischl Vilmos, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) főtitkára; Kászoni-Kövesdi József, a Magyar Unitárius Egyház püspöki helynöke; Khaled A. László, a Magyarországi Metodista Egyház elnöke; Papp János, a Magyarországi Baptista Egyház elnöke; Ócsai Tamás, a Hetednapi Adventista Egyház elnöke; valamint Pataky Albert, a Magyarországi Pünkösdi Egyház elnöke.

Az elmélkedések után Fekete László, a Dohány utcai zsinagóga főkántora énekelt zsoltárt Dobszay Péter orgonaművész kíséretével. Az elmélkedések között az Imperfectum Együttes adott zenei szolgálatot.

Fotó: Merényi Zita

Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír