Alázattal győzni, méltósággal veszíteni – Puskás Ferenc egykori iskolájának sportnapján jártunk

Az Európai Diáksport Napját hagyományosan szeptember utolsó péntekjén rendezik meg, melyhez több iskola is csatlakozik. Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyének abban az intézményében jártunk, ahol külön kis sarkot szenteltek világhírű focistánk, Puskás Ferenc emlékének, és amelynek diákjai fogadhatták Ferenc pápát kora reggel a reptéren. Nem akárhogyan. Az iskola igazgatója, Géczy Árpád átnyújtott a Szentatyának egy vörös alapon fekete csíkos Puskás-mezt, amelyet az Argentínából származó egyházfő nagy örömmel azonnal kicsomagolt.

A Reménység Katolikus Általános Iskola nemcsak a pápát lepte meg, de most a gyerekeket is új sportágak felkínálásával. A diákok napok óta készültek arra, hogy kipróbálhassák a helyi templom melletti térkőre kihelyezett evezőpadokat (ez esetben az sem baj, ha a levegőbe emelve és nem vízben eveznek), vagy megismerkedhessenek a tchoukball elnevezésű, kézilabdára hasonlító labdajátékkal.

Az elmúlt években rendezett sportnapokon már szereztek tapasztalatot olyan sportokról, mint a kézilabda, a kosárlabda, a tánc, a hullahopp karikázás és a kötélhajtás. De már azt is tudják, mit jelent a cheerleading.

Mindehhez a forgószínpadszerű sportpályákat fel kellett építeni budapest-kispesti Nagyboldogasszony-plébániatemplom körül, nem messze az iskolától. A diákok és a pedagógusok 9 óra után már elkezdték átcipelni a sporteszközöket a templom melletti térre. Izgatottan sorakoztak a kisebbek is, hogy az úton ügyesen vigyék a padot, tanárok pedig sportruhában, hullahopp karikával, sporteszközökkel a kezükben igyekeztek a térre.

Fél tíz körül megérkeztek a polgárőrök és a rendőrök, hogy a 2021 méteres futásnál a forgalom lezárásával biztosítsák az Ady Endre úton való átjutás lehetőségét az iskola diákjainak és tanárainak, illetve rendőrautóval felvezessék a futókat a szűk kispesti utcákon.

Rövid bemelegítés után az iskola diákjait szentelt vízzel hintette meg egy sportruhába bújt férfi – mint később megtudtuk, Forgács Balázs atya, aki maga is csatlakozott a sportolókhoz.

Miklós Zsuzsanna, az egyik ötödik osztály osztályfőnöke elmondta, az intézmény tanulóinak életében igen fontos a mozgás. Sok tanuló jár versenyszerűen vagy csak hobbiként sportolni.

„A szülőknek plusz feladat edzésekre vinni a gyerekeket, de mindenképpen megéri.

Az a gyerek, aki sportol, jobban be tudja osztani az idejét, jobban tud koncentrálni, és ez a tanórákon is megmutatkozik.”

A templom elé megérkeznek kipirosodva az első futók. Egy nyolcadikos lány elmondja, hogy a kicsik még nagyon szeretnének az élre törni, de akkor is ők futottak be először, ez így szokás, mégis csak ők a legnagyobbak. „Sokan elestek futás közben, segítettünk nekik felkelni. Figyeltünk egymásra, mert szűk volt az utca, és nem volt sok hely, hogy egymást kikerüljük.”

Közben egy rendőrnő és egy tanárnő is befut a célba, látszik, hogy élvezik a diákokkal való közös mozgást. A végzős lány elmondja, hogy is szeretné beépíteni a mozgást a mindennapjaiba. Az osztálytársai általában küzdősportot űznek, táncolnak vagy kézilabdáznak. „Én szeretnék bokszolni, mert az megmozgatja az egész testet, jól ki lehet adni a felgyűlt feszültséget, és önvédelemre is kiváló. Általában azért a fiúk fiús, a lányok lányos sportot űznek. A mostani programokból én is várom a táncot nagyon, de az evezőpadra is kíváncsi vagyok.” Az osztálya már el is kezdte a sorversenyt, így gyorsan félbeszakítjuk a beszélgetést.

A templom oldalában hálós panelek sorakoznak. Néhány fiatal egy kisebb labdával várja az iskola tanulóit, vezetőjük Kunos Anita. Mint később megtudjuk, Magyarországra 2016-ban ő hozta be a tchoukballt, és nemzetközi szinten is szakedző. „A játékosaimmal meghívtak a mai sportnapra, holnap pedig egy nemzetközi tornára megyünk.”

Lelkesen mutatja be ezt a számunkra idegenül hangzó labdajátékot, amely 1970-ben Svájcból indult. „Olyan labdajátékot akartak, ami ütközésmentes: ebben a sportban a test-test elleni küzdelem nem megengedett. Tulajdonképpen ez a sport a kézilabdából, a röplabdából és a fallabdából származik. Panelekre, hálós felületekre kell a labdát dobni egy kosárlabdázásra alkalmas méretű pályán. Az alapelv az, hogy a csapatonként hét-hét játékos nem gátolhatja egymást a labda passzolásában és panelre dobásában. Körülbelül nyolc másodpercenként van egy rálövés, így ma a világban ez a leggyorsabb kézilabdajáték.

Tizenöt perc alatt meg lehet tanítani az öt legfontosabb szabályt, de mindenkinek az a legnehezebb, hogy más játékstílusra vagyunk szocializálva: arra, hogy belenyúljunk a labdába, és akadályozzuk az ellenfelet. Ismeretlen, hogy hagyjuk a másikat játszani, hadd nyújtsa a legjobb tudását.

Ez a játék asszertív: ebben együtt és egymás mellett játszunk. Az életben is jó az a hozzáállás, amire ebben a sportban szükség van, hogy ne bántsuk a másikat, úgy is tudunk érvényesülni, de tegyük bele a magunkét.”

Egy fiúcsapat lelkesen táncol a templom bejárata előtti téren a Billie Jeanre, mások hullahopp karikával vagy pompomokkal lejtenek – meglepetésünkre még a fiúk is élvezik ezt a mozgásformát. A templom egyik oldalán csapatokban ugróköteleznek, másik oldalán pedig labdajátékokat űznek.

Itt találjuk az iskola igazgatóhelyettesét, Kondás Balázst, aki a másodikosok tanítója. „Műszaki vonalról indultam, gépészmérnökként végeztem – hallgatom tágra nyílt szemmel főleg, hogy kevés férfi tanítóval találkoztam eddig. – A főiskolán tanító szakot is végeztem, ez közel állt hozzám, mert az édesanyám is az.

Négy éve kerültem az iskolába igazgatóhelyettesnek, akkor Kürti Zoltán testnevelő tanár kollégámmal beléptünk az Európai Diáksport Nap elnevezésű kezdeményezésbe. Szeretnénk, hogy ez a nap a gyerekeknek élményt nyújtson, és hogy válasszanak maguknak valamilyen sportágat, épp ezért a kerületben elérhető egyesületeket hívjuk meg. A tavalyi táncbemutató után rengeteg diákunk jelentkezett a kerületi egyesületbe táncolni. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy

katolikus iskola lévén ne csak a lelkünk, hanem a testi egészségünk is meglegyen.

Emiatt sok sporttevékenységet tervezünk év közben is a gyerekeknek, például a délutáni tanár-diák meccseket. Az iskola melletti szomszédos telket megvásárolta nekünk a fenntartó, oda sportpályát tervezünk.”

Nem messze tőlünk Kürti Zoltán kötélhúzással várja a gyerekeket, akik nagyon figyelnek, tudják, hogy sípszóra, és nem a becsapós tapsra foghatják meg a kötél két végét. A testnevelő azt is elmondja nekik, hogy

a sport megtanít alázattal győzni, és méltósággal veszíteni. Az élet is hoz nehézségeket, de mindig fel kell állnunk a padlóról, mindig újra kell kezdenünk, ehhez persze hit is kell.

A sportban sokszor csapatban gondolkodunk, a „mi”-ben, és nem az „én”-ben – hallom az alsósoknak mondott életigazságokat.

A testnevelő tanár, amikor éppen van két perce, elmondja, hogy a kerületi iskolákban próbálják a gyerekeket bevonni az egyesületi életbe. „Nagyon fontos nekünk, hogy hiteles edzők foglalkozzanak a gyerekekkel, és a diákok megtalálják a képességeiknek megfelelő sportot. A délutáni foglalkozásokon jó helyen szeretnénk tudni a gyerekeinket. Gyakran halljuk: »ép testben ép lélek«, de nem idézik pontosan az eredeti mondást, mely így hangzik:

»Imádkozzatok, hogy ép testben ép legyen a lélek«.”

Nekünk katolikus iskolaként imáért nem kell a szomszédba menni – teszi hozzá. – A testmozgás területén a magyar társadalomnak viszont van hova fejlődnie. Mérföldkő volt a mindennapos testnevelés bevezetése, de az infrastruktúra még nem ideális. A fenntartó és az iskolavezetés mindent megtesz, hogy a jó ötletek meg is valósuljanak. Gyakorlatilag nyitott kapukat döngetünk a kéréseinkkel. Vidéki emberként tudom, hogy egykori pincében, átalakított istállóban, udvaron is lehet sportolni. A gyerekek a mozgással nagyon motiválhatók. Nyerni akarnak, de nem mindenáron. Szerintem ez különbözteti meg a katolikus szellemiségű testnevelést a világi szemléletűtől, ahol a győzelmet, a testkultuszt helyezik előtérbe.

Nekünk is fontos a győzelem, de az is a felelősségünk, hogy a vesztest ne hagyjuk az út szélén.

Ha nincs elég bordásfal, akkor pedig szorítsunk helyet, hogy mindenkinek jusson.”

Bár sportnapra látogattunk, de hoztunk magunkkal onnan elég muníciót a mindennapi feladatok végzéséhez, a nehézségek leküzdéséhez. Jó volt látni, ahogyan a test és a lélek felfrissül, és ahogyan a mozgás által kipirosodnak a kiskamasz- és gyermekarcok.

Szerző: Vámossy Erzsébet

Fotó: Fábián Attila

Magyar Kurír