Alberto Bottari de Castello: VI. Pál egyenes úton vezette az egyházat

– Nuncius úr diákévei XXIII. János és VI. Pál pápasága idejére estek. Milyen emlékei vannak VI. Pál pápáról?

– Szeminarista voltam, amikor meghalt XXIII. János pápa. Amikor kihirdették Montini nevét, sokak számára ismerősen csengett. A legjobb olasz írók között tartották számon. Nagyon választékosan beszélte anyanyelvét, igazi tudós, nyelvművelő volt. XII. Pius pápa idején Giovanni Battista Montini az államtitkár helyettese volt, Cicognani bíborossal együtt. A nagykövetek jól ismerték mindkettőjüket. Tudták, hogy amikor Cicognani bíboroshoz mennek, és lejár a beszélgetésre szánt idő, a helyettes államtitkár befejezi a beszédét, karon fogja látogatóját és kikíséri az ajtóhoz. Pontosan betartotta a szabályokat, időben fogadott minden érkezőt. Amikor viszont Montinihez mentek, a nagykövetek már előre tudták, hogy a helyettes államtitkár előszobájában bőven lesz idejük egymással is beszélgetni. Az előre szabott negyed óra helyett ugyanis fél-háromnegyed óra hosszat is beszélgetett velük, ha szükség volt rá. Nagyon figyelmes ember volt, ez volt az egyik legszembetűnőbb jellemvonása.

– Személyesen is találkozott VI. Pál pápával?

– A vatikáni diplomata akadémia diákjait minden évben egyszer fogadja a pápa: fontos pillanatok voltak ezek számunkra. 1963-ban pedig külön fogadott néhányunkat, szüleinkkel együtt, mielőtt elindultunk első szolgálati helyünkre. Ott volt Baldisseri bíboros is, a most zajló püspöki szinódus főtitkára. Máig elevenen él bennem az a pillanat, amikor mindannyian letérdeltünk, hogy megáldjon minket, és előttünk magasodott a pápa nyugodt, határozott alakja.

Amikor a következő évben hazamentem, kértem, hogy ismét találkozhassunk VI. Pállal. Ez alkalommal nem a Szent Péter téren fogadott, hanem egy kis szobában, az azóta róla elnevezett nagyterem mellett. Ebben a kicsi szobában még erősebben érezhető volt atyai jelenléte. Nagyon meghatott, mennyire figyelmes volt édesanyámmal, és megköszönte neki, hogy nagylelkűen odaajándékozták fiukat az egyház szolgálatára. Egy pápa, aki köszönetet mond édesanyámnak! Hihetetlen volt! Aztán karon fogta a szüleimet, készítettek rólunk egy fényképet. Bensőséges, atyai gesztus volt a részéről, miközben egész lénye hatalmas tekintélyt sugárzott. Ugyanakkor nagy finomság, mélyről jövő kedvesség áradt belőle, ámultba ejtett minket. Amikor kiléptünk a szobából, öt percen keresztül meg sem tudtunk szólalni, csak álltunk némán az ajtó előtt. Próbáltuk felfogni ezt az élményt, ízlelgetni, megérteni a pápával való találkozásban rejlő szépséget.

– Voltak olyan pillanatok VI. Pál pápasága idején, amelyek különösen megérintették?

– Sok emlékezetes pillanat volt, például az ENSZ-ben elmondott beszéde. Olaszországban nagy hatást keltett a Vörös Brigádoknak küldött üzenete, amelyben barátja, Aldo Moro (olasz kereszténydemokrata pártelnök, volt miniszterelnök, akit a Vörös Brigádok elnevezésű szélsőbaloldali terrorszervezet 1978 tavaszán elrabolt és meggyilkolt – A szerk.) szabadon bocsátását kérte tőlük. Hátborzongatóan szép levél, tele emberséggel! Azt írja, térden állva könyörög… Egy pápa! A végletekig érzékeny volt, együtt érzett az emberekkel. Aldo Moro a barátja volt, személyesen érintette a története, és ezért úgy írt, hogy közben szinte levette magáról a pápai ruhát.

A Humanae vitae enciklikája különösen fontos tanúságtétel számomra. Olyan időszakban íródott, amikor sokan várták, kérték a születésszabályozás lehetőségét. A pápa kitartott amellett, hogy mindennek a természet adta határokon belül kell maradnia: az egyház elutasítja a fogamzásgátló tablettát és más, nem természetes módszereket. VI. Pál határozottan meg akarta őrizni a házasság értékét. A házasságét, amely részvétel a teremtésben. Ezt pedig úgy kell megélni, hogy ahhoz tartjuk magunkat, amit Isten az Ő nagysága, jósága révén nekünk szabott. A pápa úgy döntött – megszenvedett döntéssel –, hogy hűséges marad a tanításhoz.

– Milyen hatással volt az egyházra VI. Pál személyisége, egyházvezetői stílusa?

– Ő volt az a pápa, aki folytatta és lezárta II. Vatikáni Zsinatot: hatalmas vállalkozás volt, óriási várakozás előzte meg. Képes volt koordinálni a munkát, és úgy tudta meghatározni az alapelveket, hogy közben meghagyta, sőt elvárta a szabadságot. Gazdag tanítást hagyott hátra, példát mutatott a nyitottságra, hiszen ő maga nyitott és párbeszédre kész személyiség volt. Az emberek iránti tisztelet volt talán személyiségének legmeghatározóbb vonása. Ahogyan korábban az államtitkárságon, úgy később a zsinaton is mindig meghallgatta mások gondolatait, elképzeléseit, merített belőlük, igyekezett a megfelelő irányba terelni, és – elmélyült és hagyományokhoz ragaszkodó módon – közös álláspontot kialakítani. Egyenes úton vezette az egyházat, amelyről nagyon határozott elképzelése volt.


– VI. Pál és Athenagorasz pátriárka 1964-es találkozása szimbolikus jelentőségű gesztus volt. Mit jelentett akkor, és milyen hatása van ma is az egyház életére?

– Meghatározó pillanat volt: a pápa felülemelkedett a fensőbbséget hangsúlyozó stíluson. Elment, hogy találkozzon a pátriárkával, testvérként ölelte meg az egész világ előtt. Az emberek pedig megértették, átérezték, elfogadták ezt a gesztust. VI. Pál és Athenagorasz állítólag arról beszélgettek egymással, hogy küldjék el az összes teológust egy szigetre, ők pedig haladjanak együtt az úton, imádságban. VI. Pál gesztusa szép példaként áll előttünk: Krisztus lelke, az evangélium sugárzik belőle. Ferenc pápa megismételte ezt a gesztust. Ha az Úr ilyen pásztorokat ad nekünk, segít előrehaladni az úton.

Amikor 1975-ben fogadta a konstantinápolyi ökumenikus pátriárka hivatalos küldöttségét Meliton metropolitával az élen, VI. Pál elhagyta az oltárt, és megcsókolta a metropolita lábát. Soha nem történt ilyen azelőtt a pápaság történetében. Ő megtette, szakított a protokollal. Ez is egy olyan gesztus volt, amellyel példát mutatott, hogyan haladjuk meg a megosztottságot.

– XXIII. János után VI. Pál folytatta a Vatikán kelet-európai politikáját, az Ostpolitikot. Mit gondol a Szentszék és Magyarország közötti megegyezésről?

– Utólag már tisztábban látjuk a döntések következményeit, Mindszenty bíboros drámáját. A pápa áldozatot kért tőle. Nehéz döntések ezek, mert az adott történelmi pillanatban sokan nem értik meg. Azt hiszem, a pápa az Úr hangját hallgatta. Az adott, konkrét pillanatban konkrét politikai döntéseket kellett hozni, és olyan emberek álltak vele szemben, akik más világban, más mentalitás szerint éltek. Az Ostpolitik azt is jelentette: találkozni, bizalmat szerezni, emberszámba venni a másikat. Hasonló a helyzet ma Kínában. Döntést kell hozni: lelkipásztorok nélkül hagyni a közösségeket, vagy párbeszédet folytatni és megpróbálni engedményeket szerezni.

– Mit jelentett VI. Pál számára az egyszerűség? Lát-e kapcsolatot ebben közte és Ferenc pápa között?

– Montini pápának nagyon szép, mély gesztusai voltak, amelyekkel képes volt egyszerűbbé tenni a dolgokat. Az egyszerűség van jelen a síremlékében is: egy márványkő a padló szintjén, amelyre a neve van rávésve. Ő volt az, aki levette és az oltárra tette a tiarát, amit én magam később a washingtoni Szeplőtelen Fogantatás bazilikában láttam viszont, mert Spellman New York-i érsek megvásárolta, és az amerikai egyháznak ajándékozta. Washington külvárosában, a Szeplőtelen Fogantatás bazilika kriptája előtt helyezték el.

Jó látni, hogy a közelmúltban egymást követő pápák milyen közvetlen kapcsolatban voltak az Úrral. Figyeltek a Szentlélek hangjára. Ahogyan XVI. Benedek megfogalmazta pápasága kezdetén: „Nincs programtervem, az Urat szeretném követni, és azt tenni, amit Ő kér.” VI. Pál is ezt élte meg, ezt fejezte ki a szavaival, gesztusaival. Napjainkban pedig Ferenc pápa az, aki nap mint nap meglep egyszerű üzeneteivel, amelyeknek olyan mély mondanivalójuk van az életünk számára. Nem véletlenül éppen a Twittert választotta, hogy a kommunikáció modern eszközével közvetlen kapcsolatba lépjen az emberekkel. A párbeszéd és az egyszerűség nevében teszi. VI. Pál is éppen ezt tenné, ha napjainkban élne, mert benne is megvolt ugyanez az érzékenység és a képesség az egyszerű kifejezésmódra. Az Úr vezeti az egyházat, ő választja ki a vezetőit.

VI. Pál hasonlóan beszélt a szegénységről, mint Ferenc pápa. Az 1965-ben létrejött „katakomba-szerződés” az egyháztörténelem egy kevéssé ismert részlete. (Negyven püspök a világ minden részéről egy római katakombában írásba foglalta: a szegényeket állítják lelkipásztori és püspöki tevékenységük középpontjába, és ők maguk is a lehető legnagyobb szegénységben élnek – A szerk.) Lercaro bíboros bemutatta a dokumentumot a pápának, ezt követően ötszáz püspök aláírta. Nagyon szép tanúságtétel volt a szegénység mellett. Ferenc pápa is szüntelenül, újra és újra figyelmezteti a püspököket, papokat és az egész keresztény népet, hogy a mi utunk a szegénység útja, erről kell tanúságot tennünk.

VI. Pál sírja a Szent Péter-bazilika altemplomában

Fotó: Thaler Tamás; it.wikipedia.org

Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír