Alexandrina da Costa: tanúságtevő és misztikus

„Egy olyan lélekre emlékezünk, aki Krisztus húsvéti misztériumát saját testében élte meg” – fogalmazott Pierluigi Cameroni, a Szalézi Család szentté avatási ügyeinek egyetemes posztulátora.

Boldog Alexandrina Maria da Costa egyedülálló példája a szalézi karizma misztikus, önfeláldozó dimenziójának; az egyház a tisztaság és a kitartó hit példaképeként állítja a mai fiatalok elé.

Tizennégy éves korában tisztasága védelmében kiugrott az ablakon, megbénult, és élete végéig ágyhoz volt kötve. Sokáig imádkozott gyógyulásáért, de amikor felismerte, hogy hivatása a szenvedés, teljességgel belenyugodott Isten akaratába. Évekig minden pénteken átélte Jézus szenvedéseit. 1942-től haláláig nem evett és nem ivott semmit, egyetlen tápláléka az Eucharisztia volt. Erős kapcsolat fűzte a Szalézi Családhoz, életét és szenvedéseit a fiatalságért ajánlotta föl.

Az első misztikus élményben abban az időszakban volt része, amikor életét nagyobb egységben kezdte élni az Oltáriszentségben jelen lévő Jézussal, a Legszentebb Szűz segítségével. Egyszer, amikor magányosnak érezte magát, így sóhajtott fel: „Jézus, te a tabernákulum foglya vagy, úgy, mint én az ágyam foglya a Te akaratod szerint. Legyünk társak a szenvedésben!” Ettől fogva élete egyre inkább egy folyamatos szentségimádáshoz kezdett hasonlítani.

1938. október 3-tól 1942. március 24-ig minden pénteken, összesen 182 alkalommal átélte Krisztus szenvedéseit, és egyre intenzívebben szenvedett. Átélte a stigmák fájdalmát, a töviskoszorúval való megkoronázást, a korbácsolást és a kereszthalált. Életét szeretetajándékként ajánlotta fel Istennek, hogy segítsen megmenteni a bűnös lelkeket.

Azonban Alexandrina számára Krisztus követése nemcsak szenvedést jelentett, hanem különös szeretetet is. Ez a szeretet olyan módon alakította át egész lényét, hogy mások is látták sugározni belőle az isteni életet – tekintetével, mosolyával, bölcs szavaival és szelídségével az ég felé irányította az embereket. 1944-ben tagja lett a Szalézi Munkatársak Egyesületének. Azt akarta, hogy ígérettételének emléklapja mindig a szeme előtt legyen, ezért bekeretezve az ágyával szemben helyezték el. 

1955. október 12-én kérte a betegek kenetét. Másnap, október 13-án, az utolsó fatimai jelenés évfordulóján hallották, amint ezt mondja: „Boldog vagyok, mert a mennyországba megyek.” Este fél 8-kor halt meg.

Kívánsága szerint sírjára ezt írták: „Bűnösök, ha testem pora segíthet abban, hogy megmeneküljetek, gyertek közelebb, lépjetek rá, tapossátok a lábatokkal addig, amíg el nem tűnik. De ne vétkezzetek többet; ne bántsátok Jézust többet!”

Mióta Alexandrina da Costát 2004. április 25-én boldoggá avatták, egyre növekvő érdeklődés övezi spiritualitását és az általa közvetített üzenetet. Minden hétvégén 3-5 ezer ember látogatja az emlékét őrző helyeket az észak-portugáliai Balazarban, hogy megismerjék életét és tanúságtételét.

Fotó: Szaléziak.hu

Magyar Kurír