Alkossatok egy kórust – Ferenc pápa a római pápai egyetemek képviselőihez

Beszéde kezdetén Ferenc pápa az oktatási intézmények és munkatársaik küldetését összegezte. Mindegyikük az egyházi tudományok tágas és sokszínű rendszeréhez tartozik, amely az évszázadok során Isten népének bölcsessége révén virágzott ki szerte az egész világon, szoros kapcsolatban az egész Egyház evangelizációs küldetésével. Gazdagsága folyton nőtt a Szentlélek vezetésével a párbeszédben, az idők jeleinek felismerésével és a különféle kultúrák meghallgatásával. A Péter utódához és Krisztus igazságát hirdető küldetéséhez fűződő különleges fizikai közelség által is kiemelkedő szerep hárul rájuk az Egyházban.

A pápa Antóchiai Szent Ignác szavaival biztatta a jelenlévőket: az egyetem világát alkotó férfiak és nők „alkossanak egy kórust”. Az egyetem ugyanis a különböző hangok és hangszerek közötti egyetértés és összhang iskolája, de mégsem az uniformizmus iskolája. Szent John Henry Newman bíboros szerint ez az a hely, ahol a különböző ismeretek és nézőpontok harmóniában fejeződnek ki, kiegészítik, korrigálják és kiegyensúlyozzák egymást. Ezt a harmóniát mindenekelőtt önmagukban kell ápolniuk az emberi lélek három képessége – az elme, a szív és a kéz – között, melyek mindegyikének megvan a saját hangszíne és karaktere. Az értelem nyelve kapcsolódik a szív és a kéz képességéhez.

A Szentatya e gondolatából a kéz mint az egyik legfőbb érzékszerv értelmét emelte ki. Felidézte pápasága kezdetét, amikor először ment ki a Szent Péter térre. Rögtön egy vak fiúkból álló csoporthoz lépett, akik megkérdezték tőle: „Megnézhetünk téged?” Ferenc pápa először nem értette őket, és csak a tapogatózó kezük mozdulata árulta el, hogy mit is akarnak. Meg akarták érinteni, hogy megismerjék őt. Arisztotelész tanítása szerint a kéz „olyan, mint a lélek”, mert annak érzékenységével képes megkülönböztetni és felfedezést tenni. Kant pedig nem habozott a kezet „az ember külső agyaként” meghatározni – mondta a Szentatya. – Az újlatin nyelvek is beszédesek a kéz képességét illetően. Az olasz nyelvben a prendere ige jelentése: venni, kézbe venni; ebből származik a comprendere ige is, melynek jelentése: megérteni. Így tehát az elme és a kéz képessége hasonló. Mindehhez azonban érzékeny kezek kellenek. Az elme nem érti, ha a kéz kapzsin bezárul, vagy ha éppen „lyukas”, és így könnyen elveszteget egészséget és tehetséget, vagy ha nem hajlandó békejobbot nyújtani másoknak. Nem tud az értelem érteni, ha a kezek ujjai könyörtelenül a megbotlott, eltévedt testvérekre mutatnak. Ezek után az sem meglepő, ha az ilyen kezek nem tudnak imára összekulcsolódni az ég felé.

Ferenc pápa ezek után Krisztus kezéről szólt, amint veszi a kenyeret, áldást mond, megtöri, tanítványainak nyújtja; majd veszi a kelyhet, hálát ad, felajánlja. Jézus kezeit látjuk, melyek hálát adnak, megérintik a kenyeret és a bort, a testet és a vért, magát az életet, mert érzik, hogy minden az Atya ajándéka. Teremtsünk harmóniát önmagunkban, tegyük kezünket mi is „eucharisztikussá”, Krisztus kezéhez hasonlóan, és fogadjuk a kéz minden érintését és kapcsolatát alázatos, örömteli és őszinte hálaadással – buzdított beszédében a Szentatya.

Az emberi személy önmagában vett benső harmóniája után a pápa arra hívta a római pápai egyetemek képviselőit, hogy intézményeik között is „alkossanak kórust”. Az évszázadok során sok szerzetesrend nagylelkűsége és előrelátása számos karral és egyetemmel gazdagította Rómát. Napjainkra azonban a diákok és a tanárok számának csökkenésével fennáll a veszélye, hogy ezek az oktatási központok értékes energiát veszítenek, mert lelassulnak és kifáradnak. A világjárvány tapasztalatával sürgető egy olyan folyamat elindítása, amely hatékony, stabil és szerves együttműködésbe fogja a pápai akadémiai intézményeket, hogy jobban megfeleljenek alapvető küldetésüknek, így szolgálva az Egyház egyetemes küldetését. Az egyes intézmények gazdag életéből új élet kell hogy fakadjon, ha nem akarjuk, hogy múzeummá váljanak. Ha azt szeretnénk, hogy az intézmény jövője gyümölcsöző legyen, akkor nem őrizhetjük csak a kapott dolgokat, hanem nyitottnak kell lenni bátor, akár soha nem látott fejlesztésekre is. Tegyék ezt, mint a földbe hullott mag, mely elhalva sok gyümölcsöt tud hozni – mondta Ferenc pápa, arra biztatva, hogy mihamarabb kezdjenek lépni ebben az irányban, okosan, körültekintéssel és bátran.

Beszéde végén a Szentatya felhívta a figyelmet a mögötte látható, a feltámadott Krisztust ábrázoló szoborra, Pericle Fazzini művére. A Szent VI. Pál megbízásából készített alkotáson Krisztus kezei olyanok, mint egy karmesteré; jobb keze nyitva van, az egész kórust irányítja, felfelé mutat, mintha crescendót kérne az előadásban – fogalmazott a a pápa. – Baljának mutatóujja felszólít, mintha a szólistának mondaná: „Rajtad a sor!” Krisztus keze egyszerre vonja be a kórust és a szólistát, így a hangverseny során az egyik szerepe a másikét kiegészíti. E gesztusokat szemlélve mi is újítsuk meg elkötelezettségünket a „kórus egésze” mellett, a hangok harmóniájában és egyetértésében, engedelmeskedve a Lélek éltető tevékenységének – zárta beszédét Ferenc pápa.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír