Álmodjunk együtt Istennel – Varga László püspök mutatott be szentmisét Homokkomáromban

„Higgy, álmodj, szeress, és soha ne add fel a reményt!” – Ferenc pápa mondta ezt a fiataloknak egy ifjúsági találkozón. De ki a fiatal? Én az vagyok, mert több a reményem, mint az emlékem.

Mindenki, akiben több a remény, mint az emlék, az fiatal marad egészen a haláláig

– fogalmazott szentbeszéde elején Varga László püspök. – Bár itt kevesebben vannak az életkor szerinti fiatalok, mégis úgy gondoltam, hogy ezt az egy mondatot hozom ajándékba, és ezt szeretném egy kicsit kibontani.

Mindannyiunknak szüksége van a hit ajándékára – hangsúlyozta a főpásztor. – Sokféleképpen éljük meg a hitünket: vannak, akik beérik azzal, hogy tanulnak a hitről, megismerik a hitigazságokat; vannak, akik továbbmennek, és nemcsak tudják, hogy mit tanít az Egyház, hanem a saját életükre vonatkozóan igaznak fogadják el és megpróbálnak eszerint élni; vannak, akik még tovább mennek, és nemcsak ismerik a kinyilatkoztatott igazságot, nemcsak önmagukra igaznak fogadják el, hanem alárendelik magukat a kinyilatkoztatott igazságnak, és minden helyzetben megpróbálják Isten szavát és az Egyház tanítását fölébe helyezni érzéseiknek, tudásuknak, tudományuknak, tapasztalatuknak.

A hit krízise akkor kezdődik, amikor ez megfordul, amikor a tudásunkat, tudományunkat, a tapasztalatunkat helyezzük az Egyház tanítása és a kinyilatkoztatott igazságok fölé – figyelmeztetett a kaposvári megyéspüspök. – Mindannyian voltunk, leszünk betegek, akár halálos betegek is. Amikor az orvos közli a diagnózist, sokféle reakciónk lehet, választás elé kerülünk.

Az a hit, amely alárendeli magát Istennek, és rábízza magát az Ő szavára, nemcsak keresi a gyógyulás lehetőségeit, hanem akkor, amikor megtudja, hogy halálos beteg, megvallja a hitét: „Hiszek a holtak feltámadásában és az örök életben.” S ezzel a hittel készül elfogadni azt, ami rá vár, miközben mindent megtesz azért, hogy meggyógyulhasson.

Aki ezt választja, annak a hite nem kerül krízisbe, s nem kérdőjelezi meg Isten szeretetét, hogy „miért pont én?”, „miért pont most?” és hogy „miért így történt?”, hanem megőrzi a békét a szívében, átadja magát Isten szeretetébe, és az örök életbe vetett hittel fogadja el még a halálos betegséget is. Lehet, hogy meggyógyul; lehet, hogy hazatér a mennyei Atyához, de nem mindegy, hogy az az út, amely a gyógyuláshoz vagy a hazatéréshez vezet, mekkora félelmek, gyötrődések között telik – emelte ki Varga László. – Ezt meghatározza a hitünk, hogy mennyire tudjuk rábízni magunkat arra az Istenre, akit gondviselő Atyának nevezünk.

Ezt könnyű kimondani akkor, amikor minden rendben van, jól mennek a dolgaink – de amikor megbetegszünk, kudarcok érnek bennünket, összetörik az életünk, akkor is hisszük-e, hogy gondviselő Atyánk az Isten? Akkor az a küzdelmünk, hogy összekapcsoljuk a mennyei Atyáról vallott hitünket az élethelyzetünkkel, azzal a valósággal, amelybe akkor kerültünk. Tényleg szeret az Isten, ha elveszítettem a munkámat, ha az unokáim vagy gyermekeim hátat fordítottak az Egyháznak? Tényleg szeret az Isten, ha halálos beteg leszek, vagy ha nem én, hanem a családtagjaim?

A gonosz mindig gyanúba fogja az Istent; megkérdőjelezi irántunk való szeretetét, s a küzdelmünk az, hogy hitünket, amelyet szánkkal vallunk, értelmünkkel elfogadunk, fölébe tudjuk helyezni annak a tapasztalatnak, amelyet éppen akkor átélünk. Akik ezt meg tudják tenni, azokban megmarad a hála, és

akikben megmarad a hála, azok szívéből felszínre jön a derű és az öröm.

Teljesen másképp fogják átélni az adott élethelyzetet, mint azok, akiknek a hite krízisbe kerül, akik a tudásukat, tapasztalataikat és az érzéseiket fölébe helyezik annak, amit az Isten mond.

Higgy! Állandóan kérnünk kell Istentől, hogy erősítse meg a hitünket – buzdított a főpásztor. – A második: „Álmodj!” Ezt a fiataloknak mondja Ferenc pápa, de érvényes mindegyikünkre. Mindegyikünk hordoz a szívében álmokat. Nem álmodozást, hanem álmot, amelyet szeretne megvalósítani.

Miért nem álmodunk arról, hogy szeretnénk a mennyországba kerülni és részesedni Isten dicsőségében?

Nem mindegyikünk álmodik erről. Hosszú életről, gazdagságról, egészségről, biztonságról álmodunk, amelyeket amúgy Isten nem ígért meg nekünk. Nem ígérte meg, hogy aki katolikus keresztény lesz, az nem betegszik meg, vagy hogy lesznek betegségek, melyeket a keresztények nem kaphatnak el. Ilyen ígéretet nem tett. Azt sem ígérte meg, hogy ha Őt követjük, akkor mindenben sikeresek leszünk. Nem ez van a szívünk mélyén? „Ha imádkozom, templomba járok, becsületesen élek, akkor Isten megsegít, és mindezek elkerülnek.” De ezeket nem ígérte meg Isten, nem ígérte meg, hogy a templomba járók, az imádkozók mind egészséges, jókedvű, jólétben élő emberek lesznek.

Mit ígért meg? Azt, hogy „veletek vagyok mindennap, a világ végéig”; s azt, hogy nélküle semmit sem tehetünk. A keresztségünk óta ez a legnagyobb biztonságunk – hangsúlyozta a püspök. – Az, hogy amikor megkeresztelkedtünk, akkor Krisztusba öltözködtünk, s Krisztus azóta bennünk él. Az ő testének vagyunk a tagjai. A Szentháromság vett lakóhelyet bennünk, és mi a Szentháromságban élünk, mozgunk és vagyunk.

El merjük hinni? A türelmetlenségünk, a félelmeink, szorongásaink és a reménytelenségünk azt mutatja, hogy tudjuk ugyan, hallottuk és olvastuk is, de nem merjük elhinni itt és most.

Merjünk álmodni, és legyen az az álmunk, ami Isten álma rólunk! Isten álma az, hogy szentek legyünk és az ő dicsőségéből részesedjünk.

Ha azonosak az álmaink az Isten rólunk alkotott álmaival, akkor gyönyörű lesz az életünk.

Az életszentség nem erkölcsi bűvészmutatvány. Nem azt jelenti, hogy nem lehet bűnünk, csak erényeink. Az életszentség Isten szeretetének, jelenlétének betöltött állapota. A szenteket betöltötte ez a szeretetkapcsolat – annyira, hogy megváltozott az életük. Isten szeretete, öröme és békéje túlcsordult a lényükön, miközben voltak bűneik, kudarcaik és sikertelenségeik.

Álmodj Istennel együtt! Álmodd a mennyországot, és a tiéd lesz, ha be akarsz jutni, mert Isten akarata ez. Ő azt akarja, hogy mindannyian üdvözüljünk.

Ha mi is akarjuk, kettőnknek menni fog, hisz vele semmi sem lehetetlen. Merjük álmodni az örök életet, a mennyországot, az Isten dicsőségében való részesedést, s meg fog valósulni. Higgy, álmodj, szeress! – buzdított prédikációjában Varga László püspök.

A szentmise végén Nikli Zsolt homokkomáromi plébános köszöntötte az ország számos pontjáról érkezett zarándokokat.

A homokkomáromi kegyhely engesztelőnapja eucharisztikus körmenettel és a kegytárgyak megáldásával zárult.

Forrás: Kaposvári Egyházmegye

Fotó: Kling Márk

Videó: Szerafin Zoltán

Magyar Kurír