Ambrus Judith: Gyémánt hasad vértől

A kötet esettanulmányokat tartalmaz, megrázó történeteket szüleik által eldobott gyerekekről. A nevelőszülő, Lia személyisége, küzdelmei állnak a középpontban.

A kétgyermekes családanya a kétezres évek elején öt évig élt New Yorkban, és már itt is végzett karitatív munkát: egy idős férfit ápolt, és a hozzátartozók olyannyira elégedetettek voltak vele, hogy ajándékokat vettek neki; albérletének a berendezéséhez is hozzájárultak. Emellett gyermekekre is felügyelt. A fiai ekkor már felnőtt, családos emberek voltak. Lia beilleszkedett Amerikában, a letelepedésre is lehetősége nyílt, de mivel a fiai és az unokái itthon, magyarországon éltek, hazakívánkozott. Rövid ideig az egyik fia családi vállalkozásában dolgozott vendéglátósként, de ez nem elégítette ki. Balatoni házában egyedül érezte magát. Fiai élték a saját életüket, unokái csak az iskolai szünetekben látogatták a távolság miatt.

Lia ekkor már nem volt fiatal, de jelentős élettapasztalattal rendelkezett. Olvasta, hogy nagy hiány van nevelőszülőkben, és ez különösen akkor vált egyértelművé és gyorsan megoldandó problémává, amikor törvénybe iktatták, hogy tizenkét éves kor alatt családban kell elhelyezni az állami gondoskodásba kerülő gyermekeket. Lia elküldte az illetékes helyekre a motivációs leveket, majd következett a tájékoztató beszélgetés, pszichológiai vizsgálat, környezettanulmány, a lakás vizsgálata, orvosi igazolás az egészségi állapotáról, erkölcsi bizonyítvány bemutatása. Ezután következhetett a hatvanórás tanfolyam elvégzése, és végül a munkába állás.

Lia kezdetben hat roma testvérről gondoskodott nevelőszülőként. 2007 februárjában kerültek hozzá: Karin 12, Rebeka 11, Erika 9, Zsolt 7, Rita 4, Bálint 3 évesek voltak, valamennyien koszosak és tetvesek. Lia kezdő nevelőszülő volt, feladata pedig rendkívüli. De nem rettent meg. Kezdetben segítségére volt a barátnője, Klári, aki tetűirtót és sűrű fogazatú fésűket vett. A használt ruhákat, cipőket zsákba rakták, és kidobták. A gyermekek nem ismerték a főtt ételeket, ezért Lia eleinte vajas kenyeret és felvágottat adott nekik. Később megtudta az előzményeket. Az alkoholista anya negyedik gyermeke születése után elhagyta családját. Karin, Erika, Zsolti és Rebeka az apjukkal maradtak. Az anya egy másik férfival a közeli megyeszékhelyre költözött, abból a kapcsolatból született Rita. Az új élettárs börtönbe került, az anya visszatért a gyerekeihez, az apa különköltözött tőlük, ismét családot alapított, ettől kezdve nem foglalkozott a gyerekeivel, Rebeka kivételével. Ritát az apja szabadulása után a gyermekek anyja fogadta be, aki időközben egy kisebb házba költözött. Rövidesen ismét gyermeket várt, megszületett Bálint. A férfi rendszeresen verte az anyát, a gyerekek előtt is. Amikor már mezítelenül, a hajánál fogva húzta a földön, a legnagyobb gyermek, Karin kihívta a rendőrséget. A férfi megfenyegette a lányt, hogy megöli. Karinnak időnként rémálmai vannak ebből az időből. Az élettárs rövidesen elhagyta az anyát, mert a szomszéd lánnyal is viszonyt kezdett, mely kapcsolatból gyermeke született. Az anyán egyre erősebben elhatalmasodott az alkoholizmus, végül hajléktalan lett, és hamarosan meghalt. A tizenkét éves Karin volt testvérei pótanyja, a szülői értekezletre is ő járt.

Lia kezdettől fogva tudta: csak határozott fellépéssel, következetes neveléssel tudja magát elfogadtatni a hányatott sorsú testvérekkel, akik nem voltak tisztában az alapvető társas magatartási szabályokkal sem. Csúnyán beszéltek, nem tudták az angol WC-t használni. Az orrfújásra is meg kellett tanítani őket. Étkezés közben csámcsogtak. A problémákat verekedéssel intézték el. Lia mindent elkövetett, hogy megkönnyítse a beilleszkedésüket, de a hivatalos szervek, így a gyámügy illetékesei gyakran nem tekintették őt egyenlő félnek, sokkal inkább alattvalónak, megnehezítették a munkáját. Előfordult, hogy a hivatalból kirendelt pszichológus hazugságra akarta rávenni a gyerekeket. A gyermekvédelmi központ igazgatónője vizsgálatot indított Lia ellen. Feltételezte, hogy a kezelhetetlen, testvéreinek a testi épségét, sőt életét veszélyeztető Rebeka a nevelőszülő hibája miatt vált betegesen agresszívvé. A könyv szerzője szerint „Nehéz megérteni, hogy egy nevelőszülőt, aki ennyi gyermeknek adott otthont, és lelkiismeretesen ellátta őket, olyan ellenfélnek tekintett, akit a gyermekek és a kollégái előtt meg kell alázni, meg kell törni.”

A gyermekek sorsa azonban Lia módszerének helyességét bizonyította. Rebeka kivételével a többiek mind szakmát szereztek, Karin pedig egyetemet végzett, olasz szakon. Így emlékezett vissza a Liánál töltött évekre: „Nagy szerencsénk volt, hogy idekerülhettünk. Itt töltöttük az általános iskolai éveket, a kicsik óvodába is itt jártak… Nekünk Lia balatoni háza jelentette az otthonunkat, és tudjuk, mindig, mindenben számíthatunk rá. Nekem ő az anyukám. Bízunk egymásban, mindenről beszámolok neki. Rendszeresen levelezünk. Ha a testvéreimmel probléma adódott, a segítségemet szokta kérni. Kisebb testvéreim még keresik a helyüket a világban, de biztos vagyok benne, hogy tisztességes emberekké váltak, mert Lia anya mindig ott állt mellettünk, amikor kellett, és ez a szoros kötelék, ha lazul is, el sohasem szakad.”

Az egyik lánytestvér, Rita fotóalbumában egy keresztelési emléklap van, az alábbi idézettel: „Mindnyájan Isten gyermekei vagytok a Krisztus Jézusban való hit által. Akik Krisztusban keresztelkedtetek meg, Krisztust öltöttétek magatokra.”

Ambrus Judith könyve valós történetet mesél el, ami meseszerű: a kezdete szomorú, sőt tragikus, a vége azonban egyértelműen reményt sugalló. A nevelőszülő Lia áldozatos, szeretetet, türelmet sugárzó személyisége az isteni Gondviselést testesíti meg, amely a legreménytelenebbnek, legkilátástalanabbnak látszó helyzetekben is működik.

Ambrus Judith: Gyémánt hasad vértől
Kairosz Kiadó, 2024

Fotó:

Bodnár Dániel/Magyar Kurír