Ami igazán boldoggá tesz minket – Beszélgetés a hétgyermekes Ürge-Vorsatz Diána klímakutatóval

– Mit jelent Önnek a karácsony?

– Életem legszebb élményeit: a meghittséget, a családot, a harmóniát, a szeretetet, az együttlétet, amikor közösen ünnepeljük Jézus Krisztus megszületését. 

– Milyen gyermekkori emlékeket őriz az ünnepről?

– Többek között egy nem szokványos karácsonyi emlék is bennem él. Amikor szűk családi körben már megjött az angyal, szokás szerint átmentünk a nagyszüleimhez. A buszmegállóban állva, a szenteste csak nagy ritkán közlekedő járatra várva olyan meghitt, csodálatos élmény volt a nagypapámmal ácsorogni a hideg, téli sötétben, miközben a város csendje telve volt az ünnep hangulatával, szépségével, emelkedettségével. 

– Városban nőtt fel. 

– Igen, és a városi életforma keretei között is mindig nagyon szép ünnep volt a karácsonyunk, együtt a szűkebb családdal, majd a nagycsaláddal. Szenteste és az azt követő napokban is lubickoltam az együttlét boldogságában. A nagyszülőknél összegyűltünk, beszélgettünk, finomakat ettünk. 

– Emlékszik a karácsonyi menüre? 

– Nem emlékszem, hogy lett volna ilyen. A mostani családomban viszont bevezettünk egy – ma már hagyományosnak számító – szentestei menüsort: halászlevet és mákosgubát eszünk. A gyerekek nem feltétlenül lelkesednek az előbbiért, így hát egy különleges fejtett bablevest is készítünk azoknak, akik nem eszik meg a halat. Elmaradhatatlanok a karácsonyi sütemények, s másnapra készítünk töltött káposztát is, emellett pedig az ünnepi időszakra főzünk egy nagy adag vadast, amire azután rájárunk. 

Arra törekszünk, hogy egészségesebb és környezetbarátabb ételeket készítsünk, a töltött káposztához például főként pulykahúst használunk fel, a vadasban pedig kevesebb a vad, inkább a zöldséges szósz dominál. 

– Az étkezési szokások mellett más hagyományokat is „meghonosítottak”?

– Igen és ezért nagyon hálás vagyok annak az ökumenikus iskolának, ahova a gyermekeim járnak. Nem kaptam mélyen vallásos nevelést, a férjem sem, így otthonról nemigen hoztunk a hittel kapcsolatos családi hagyományokat. Az angyalkázás szokásával például a gyermekeim találkoztak az ökumenikus iskolában. 

Fontos, hogy az ünnep ne a tárgyakról, ne pusztán az ajándékozásról szóljon, hanem a szeretetről, a másikra irányuló figyelemről. Ezt segíti az angyalkázás. Sorshúzás alapján mindenkire jut a családból valaki, akit nap mint nap meglep valamivel, ha lehet, titokban. Minden családtag másvalakiért „felel”. S advent minden hetében újból húzunk. Ezek a meglepetések nem tárgyi ajándékok, hanem például az, hogy megágyazunk a másiknak, vagy rendet rakunk az íróasztalán, esetleg ágyba visszük neki a kávét. Hétvégenként összeülünk, s találgatjuk, vajon kinek ki lehetett az angyalkája, és melyik meglepetést vette észre. Ez a játékos szokás csodálatosan összefogja a családot.

Talán az adventi időszakot szeretem a legjobban az életemben, például azt, hogy közösen átgondoljuk, ki miben fog segíteni a takarításnál, összeírjuk az ünnepi menüt, kiosztjuk, hogy ki melyik süteményt készíti el. Fantasztikus élmény, hogy a gyerekek most már a feladatok oroszlánrészét vállalják, igaz, már nyolc-kilenc évesen is készítettek remek sütiket. 

De nézzünk egy másik szokást is, amit egy kedves pszichológus ismerősünknek köszönhetünk.  Ez a kérésezés. Ebben a „játékban” mindenki mindenkitől csak egy dolgot kér, persze olyat, ami nem jár túl nagy áldozattal. Például azt, hogy „amikor legközelebb leüvöltenéd a fejemet, inkább nyeld le a dühödet, és mosolyogj egyet – naponta egyszer”.  Vagy azt, hogy „ezen a héten, légy szíves, ne pakolj semmit a szekrényemre”.

A kérést nem kell minden egyes alkalommal teljesíteni, mert az úgysem kivitelezhető (egyébként lehet vétózni is),

csupán arra kell törekedni, hogy egy-egy apróság erejéig néhány napig figyeljünk a másikra. Egészen nagy csodákat élhetünk meg így.

Rendszerint meg is beszéljük, sikerült-e megtartani a vállalásokat. Sokat segít ez abban, hogy a karácsonyi készület a szeretetről szóljon, és ne a fogyasztásról, a vásárlásról. 

– Év végéhez közeledve a rokonlátogatások is részei az ünnepnek.

– Igen, a mi esetünkben inkább hozzánk jönnek látogatóba, most már végképp, hogy hétgyerekes család lettünk. Igaz, a harmadik gyerekünk születése után is azt gondoltuk, hogy minket már senki nem fog meghívni vendégségbe. Ez nagyjából így is történt, de szerencsére a családból páran azért bevállalják a „focicsapatot”. 

Édesanyám egy végtelen jószívű barátnője ezt látva évtizedeken keresztül meghívta a családunkat december 26-ára egy isteni ebédre a csepp lakótelepi lakásába. Most már mi hívjuk őt. Egyébként éveken át nálunk voltak a nagy családi összejövetelek, de már sokadik alkalommal az unokatestvéreimhez megyünk. 

A családi összejöveteleket azért szeretem, mert nem csak annyiból állnak, hogy megöleljük egymást, ajándékozunk, eszünk, majd búcsúzunk és továbbállunk, hanem ténylegesen együtt vagyunk: imádkozunk a fánál, énekelünk, a gyerekek közösen megtanulnak egy dalt, hangszeren is kísérik, s azután játszunk, beszélgetünk, sokat nevetünk. Olykor persze apróbb súrlódások is előfordulnak, de ez része a nagycsalád életének, nem lehet elkerülni. A lényeg, hogy a nézeteltérések mindig megoldódnak valahogy.

– Mennyire környezettudatosak az ünnepek idején?

– Az évnek ebben az időszakában különösen fontos, hogy figyeljünk a környezettudatoságra, hiszen sokat vásárolunk, s nem mindegy, hogyan tesszük ezt. Mert amikor pénzt költünk, hatással vagyunk a környezetre is.  

Szomorú például, hogy csak azt tekintjük ajándéknak, ami vadonatúj. Hibás szemlélet ez, át kellene értékelnünk ezt a felfogásunkat! Egy használt termék is lehet ugyanolyan jó. Le kellene szoknunk a túlvásárlásról, hiszen a környezeti hatásnak jelentős részben a túlfogyasztás az oka. 

Nemrég tele volt a sajtó azzal, hogy már nyolcmilliárdan élünk a Földön, és még a legközelebbi, a legtöbb téren velem azonos véleményt képviselő kollégáim is ezzel a „rémhírrel” jöttek. Pedig látnunk kell, hogy a népességnövekedés kis mértékű ahhoz képest, hogy mennyit nőtt a fogyasztásunk.

A környezeti károkért sokkal inkább a megnövekedett fogyasztás a felelős, s ennek egy jó része éppen a karácsonyi időszakra esik. 

Nem kellene szégyellenünk, ha éppen nem vadonatúj, hanem használt csomagolópapírba tesszük az ajándékot. Persze ne nejlonba, hanem újrahasználható papírszatyorba.

S tudom, nem néz ki olyan jól a karácsonyfa, ha alatta nem sorakoznak az ajándékok, pedig egy színház- vagy koncertjegy, egy masszázs- vagy egy fürdőbelépő is csodás meglepetés lehet. Azt gondolom, ha efféle szolgáltatásokat ajándékozunk, azzal még talán nagyobb örömet is szerzünk, mint egy újabb használati tárggyal. A lényeg, hogy minél kevesebb tárgyat vásároljunk. Persze az más kérdés, ha szükséget elégítünk ki vele.

– Visszatérve a használt tárgyakra, mire gondol konkrétan? 

– Mi például a gyerekeknek a használt cikkeket árusító internetes portálokról veszünk legót, s ha az éppen nincs elegáns dobozba csomagolva, akkor berakjuk egy másikba. A gyerek úgysem a doboznak örül. Ugyanígy például kerékpárból is lehet használtat venni. 

Gondoljunk arra, hogy rengeteg ruhát kinövünk, megununk, kihízunk, kimegy a divatból, alig néhányszor vesszük fel. Ne szégyelljük eladni ezeket, mert ha valaki megveszi, általában éppen arra van szüksége, és hordani is fogja. Egyáltalán nem ördögtől való a használt ruháinkat eladni, csereberélni. Ne legyen ez ciki!

– Amikor ez az interjú megjelenik, még lesz néhány napunk a szentestéig. A fenyőfavásárlással kapcsolatban mit tanácsol?

– Semmiképpen ne vegyünk műfenyőt! Gondoljunk bele, életünk során hány nejlonzacskó felhasználásáról kellene lemondanunk ahhoz, hogy megtakarítsunk annyi műanyagot, amennyit egy műfenyő tartalmaz! Próbálkozunk a műanyag zacskók használatának beszüntetésével, s ez nagyon helyes, de amikor veszünk egy műfenyőt, talán az egész életünk e környezettudatos „eredménye” lenullázódik.

Vegyünk élő fát, abból pedig minél nagyobbat, ha megtehetjük! Az a nagy fa már régóta ott állt a természetben, kialakult a környezetében egy természetes ökoszisztéma, madarak fütyültek rajta, bőségesen képződött jó talaj a gyökerénél, rengeteg szén-dioxidot kötött meg.

Tehát ne féljünk nagy fenyőt venni, a helyére újat ültetnek. Ha nem veszünk élő fákat, ezeket a karácsonyfa-ültetvényes területeket más gazdasági tevékenységre fogják használni, ami sokkal rosszabb lesz a természetnek. 

Igaz, általában monokultúráról van szó, de legalább oda nem építenek műanyaggyárat vagy betonpályát, hanem marad az erdő, amely élőhelyet biztosít más élőlényeknek is, valamint szén-dioxidot köt meg. Persze az is jó, ha a fenyőfát gyökerestől, földlabdával vesszük. 

– A környezettudatos szemlélet elterjedését Ön szerint hogyan befolyásolja a mostani háborús, energetikai, gazdasági válság?

– A minap nálunk jártak rokonaink, akik elmondták, hogy ők 13 foknál kezdtek el fűteni. Szegény feleség az is elárulta, hogy 14-15 foknál ő bizony már fázott. Korábban hiába győzködtem őket az energiahatékonyságról, most, hogy itt a válság, már napelemet terveznek, lecserélik a nyílászáróikat, és más energiahatékony megoldások felé is nyitnak.

Úgy gondolom, nem az a megoldás, hogy hosszú távon 18 fokban éljünk, hanem az, hogy kevesebb energiafelhasználással is elérjük a jóllétünket.

Mostanában sokan építkeznek, felújítanak, ezért ajánlom, hogy senki ne adja alább a nulla energiás megoldásnál, de legalábbis a passzívháznál. Ma már minden épületet fel lehet újítani úgy, hogy szinte ne is legyen fűtésszámlánk, s alacsony legyen a melegvíz-számlánk is.

Azt látom, a válság következtében mindenki elkezdett figyelni arra, hogy mire költ és mire nem, mit dob ki, és mit nem. Ez nagyon jó, hiszen

a megvásárolt élelmiszer egyharmada még most s a szemétben végzi. Nagyon fontos lenne ezt a mennyiséget megfelezni. És nem azért, mert az afrikai emberek éheznek, hiszen úgysem ez az étel kerülne oda, hanem azért, mert ez a pazarlás jelentősen megnöveli a környezeti lábnyomunkat.

Karácsonykor például gondolhatunk arra, hogy a maradékokból milyen új ételeket tudnák főzni. Édesanyáink, nagymamáink nagyon jó trükköket tudtak erre, mindig volt egy zsebreceptjük, hogy a maradék sültből miként lehet finom pástétomot készíteni vagy egy jó salátát, levest. Legyünk kreatívak! 

A másik, hogy ehetnénk kicsit több növényi alapú ételt. Igyekezzünk a sok karácsonyi étel közül legalább az egyik esetében előnyben részesíteni a reformkonyhát. Vagy próbálkozhatunk egy minőségi olasz tészta elkészítésével, még ha drágább fajtát választunk, akkor sem kerül annyiba, mint a húsétel.  Az egészségüknek is jót tesz, és a környezetünknek is. Ahogyan az is, ha marhahús helyett inkább baromfit fogyasztunk.

Legyen ciki a túl sok vásárlás! Inkább kíméljük a pénztárcánkat, mert eközben, még ha nem is tudatosan, de óvjuk a környezetet. 

– A beszélgetésünk elején említette, hogy karácsonykor az emberi kapcsolataink minőségére is jobban odafigyelhetnénk.

– Az egész környezeti válságnak is ebben az irányban van a megoldása.

Egy véges bolygón nem lehet a végtelenségig növekedni, nem tudjuk végteleníteni a fogyasztásunkat. Egyre több kutatás mutat arra, hogy nem arról kellene szólnia az életünknek, hogyan kereshetünk minél több pénz, hanem inkább arról, hogy még több időnk legyen a közösségre, a szeretetre, a családunkra. 

Egy bizonyos életszínvonal felett nem fizetésemelést kellene adni, hanem munkaidő-csökkentést. Nem gondolom, hogy van annál nagyobb ajándék, mint ha hetente egy nappal többet lehetek együtt a családommal, játszhatok a gyerekeimmel, vagy minőségi időt tölthetek a társammal, a közösségemmel, foglalkozhatok az egészségemmel. 

Az OECD-ben (Európai Gazdasági Együttműködés Szervezete) ismert egy mérőszám, az „alternatív GDP”, az úgynevezett Better life index. Ennek megállapításához az élet 18 vonatkozását vizsgálják, az egyik közülük a közösség ereje, a másik a társadalmi munka végzése (önkéntesség), s ide tartozik a család ereje is. A leginkább integráló erő ezen a téren még mindig az Egyház, amely próbál közösséget teremteni, s egy jó keresztény életének része a szolgálat, ami boldoggá teszi az embert.

Mérések igazolják, hogy azok a legboldogabbak, akik szolgálják a közösséget. Ha családos emberekről van szó, az a kérdés, hogy mennyire jó a kapcsolatom a szüleimmel, a társammal a gyerekeimmel. Ez pedig függ a másik emberrel együtt töltött időtől, amit nem lehet pénzzel vagy ajándékokkal megvásárolni. A jó kapcsolat érdekében figyelnünk kell a másikra (s közben nem foglalkozunk a kütyünkkel!). Már az is építő, ha egyszerűen csak együtt vagyunk, még akkor is, ha nem szólunk egymáshoz.

Az a baj, hogy azt gondoljuk, a fogyasztás, a „cuccok”, a tárgyak boldogítanak, pedig a közösség, a család és a szolgálat tesz minket igazán boldoggá.

Szerző: Körössy László

Fotó: Fábián Attila

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2022. december 18–25-i ünnepi számában jelent meg.