Ami megállásra késztet

„Térjetek meg, elközelgett a mennyek országa” (Mt 3,2)! A mai evangéliumban Keresztelő János felhívásával találkozunk, ami jól összefoglalja János igehirdetésének tartalmát. Érdekes, hogy Jézus ugyanezzel a felszólítással kezdi meg nyilvános tanítását (vö. Mt 4,17). Megtérésre, gondolkodásmódunk megváltoztatására hívnak bennünket. A görög metanoia szó (amelynek igei alakja szerepel itt a görög szövegben) nem csupán bűnbánatot jelent, hanem az életszemlélet megváltoztatását. A mennyek országa, Isten országa ott van jelen, ahol Jézus Krisztus. Fel kell merülnie bennem a kérdésnek: Vajon Jézus jelen van-e az életemben, a hivatásomban, munkámban, családomban, szabadidőmben, kikapcsolódásomban?

A mennyek országa nem idegen ettől a világtól, s nem csak valamiféle jövőbeli vigasztalás. „Ha pedig Isten ujjával űzöm ki az ördögöket, kétség nélkül elérkezett hozzátok az Isten országa” (Lk 11,20) – mondja Jézus. Mi, keresztények a keresztségünk által már Isten országában élhetünk, és éppen az a küldetésünk, hogy láthatóvá, megtapasztalhatóvá, jelenvalóvá tegyük a világ számára ezt, vagyis Isten szeretetének uralmát, amely Jézus Krisztussal megjelent a földön.

„Készítsétek az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit” (Mt 3,3; Iz 40,3). Keresztelő János üzenete a múltból jön, és a jelenhez szól, hogy legyen jövőnk.

Advent „erős idő”, amely megállásra késztet, hogy „türelmet és vigasztalást merítsünk a reményünk megerősítéséhez” (Róm 15,4b)

a Szentírásból, az imádságból, a szentségekből, a szeretet cselekedeteiből. Ez az útkészítés az adventi feladatunk.

Életünk terepe nem egyenes és nem akadálymentes. A völgyek létünk szakadékai, mélységei; a temetetlen sírok életünk megoldatlanságai, befejezetlenségei; a hegyek és halmok pedig az akadályokat jelképezik, amelyeket mi magunk, más emberek vagy maga az élet gördítenek elénk. Egyszerre tapasztaljuk a vágyat Isten országa iránt és a kísértéseket, amelyek igyekeznek ettől elválasztani bennünket.

Azon kell dolgoznunk, hogy Jézus meg tudjon érkezni hozzánk.

Izajás prófétánál azt olvassuk, hogy Isten maga az, aki feltölti a völgyeket és elhordja a halmokat. Az Úr tudja, hogy nehéz elhordani a bűn hegyláncait, és feltölteni a tehetetlenség völgyeit. Advent éppen ezért közös erőfeszítés, amelyben Isten együtt akar munkálkodni velünk azon, hogy valóban a szívünkbe fogadhassuk őt.

A bűnbánat és a bűnbocsánat által újra felfedezhetjük Isten kegyelmét, melyben elsősorban nem az alapján kell szemlélnünk és megítélnünk magunkat, hogy miként tartottuk meg a törvény betűit, hanem a Lélek gyümölcsei által, amelyek bennünk és általunk termettek. Valahányszor igyekszünk jót tenni a másik emberrel, megbocsátani a másiknak, vagy éppen bocsánatot kérni tőle, mindig Isten országának jeleivé válunk ebben a világban. Így leszünk Keresztelő Jánosok mi is, akiknek az a küldetésünk, hogy prófétaságunkat, a keresztségben kapott küldetésünket nagy hűséggel és bizalommal teljesítsük.

Szerző: Kisiván Csaba

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír