Amikor az Úr a szívéből beszél

Jézusból nem lenne jó celeb. Nyilvános működése során tanítása és csodái tömegeket vonzottak, folyamatosan sokaság vette körül. Ezek az emberek különböző távolságból és különféle intenzitással követték, kísérték figyelemmel tevékenységét. De egy mai hírességgel való párhuzam itt meg is áll:

saját magáról Jézus rendkívül keveset osztott meg másokkal. Hogy mi mozgatja őt, milyen érzései vannak, ki áll közel hozzá, mi a titka – az ezekre vonatkozó kijelentéseiből rendkívül keveset jegyeztek fel az evangéliumok,

és különösen érvényes ez a szinoptikus evangéliumokra. 

Éppen ezért is kivételes szöveghely a Mt 11, 25–30, (párhuzamos helye Lk 10,21–22), ahol Jézus a lelkébe, legbensőbb érzéseibe enged betekintést. De nem pusztán érzésekbe, hanem titkába, önazonosságába: ki is ő valójában? Mit gondolt saját magáról? Egynek tartotta magát a sikeres csodatevők vagy a nagy hatású rabbik közül?   

Nem, Jézus nem a tevékenységei és eredményei alapján határozza meg magát. Sőt, még csak nem is azzal, hogy ő a várva várt Messiás.

Személyének lényegét egyetlen kapcsolat határozza meg: az, hogy ő az Atya Fia. Minden más ebből következik.   

Így amikor Jézus magáról beszél, akkor az Atyáról beszél: „Áldalak téged Atyám, menny és föld ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak elől, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek.” Saját magáról pedig mint az Atya Fiáról beszél: „Mindent nekem adott át az én Atyám, és senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya, s az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni.”

Jézus önazonosságának tartalma az, hogy ő az Atyának a Fia, akivel kölcsönös és kizárólagos ismeret és szeretet fűzi össze. Nem csak képletes értelemben „fia” Istennek, mint az ószövetségi királyok, akik esetében a fiúi mivolt kiválasztottságot vagy Istenhez való közelséget jelentett, és egyfajta küldetéssel járt. Jézus nem pusztán közel van Istenhez: ő egy az Istennel, mert létét az Atyával való kapcsolat határozza meg. Ez ad identitást neki: ő a Fiú, ő az, aki az Atyát ki tudja nyilvánítani.

Az Atya és a Fiú egysége azonban felénk is megnyílik. Ez a fiúi mivolt az, ami miatt Jézus saját tekintéllyel fordul felénk: „Jöjjetek hozzám mindnyájan!” Amikor arra hív, hogy tőle tanuljunk, aki „szelíd és alázatos szívű”, és ne mástól, akkor nem egy tananyag elsajátítására szólít fel. Hanem arra, hogy

engedjük, hogy mi is azok között a kicsinyek között legyünk, akiknek Jézus kinyilvánítja az Atya és a Fiú titkát: olyan titok ez, amely a Jézusba vetett hitre épülő kapcsolatban számunkra is feltárul, és nekünk is új önazonosságot ad.

Tanulunk Jézustól?

Szerző: Deák Hedvig OP

Magyar Kurír