Amire Tamás apostol vágyott

A húsvéti evangéliumok eseményekben és találkozásokban gazdag szakaszai közül az egyik legmeghatározóbb beszámoló Tamás apostol húsvéti hitvallása. A tanítványokról azt olvassuk, hogy húsvétvasárnap még a passió hatása alatt vannak, félelmük miatt bezárkózva, tanácstalanságban, ám a Péter és János által tapasztaltak alapján mégis reményben vannak együtt. Jézus ezt az egységet és reményt ragadja meg ahhoz, hogy megjelenjen, és megszólítsa az apostolokat.

Köszöntése csupán két szó: „Békesség nektek!” – a húsvéti tanítás és üzenet magja. Ebben a köszöntésben végre azzal a Messiással találkozhattak, akit vártak, akiről a próféták jövendöltek, aki messiási békével képes megajándékozni az embert.

Ő a békét teremtő Fiú, akit az Atya feltámasztott. Ő az, aki kevés szóval, ugyanakkor mély tapasztalatot kínálva feltárja nekünk a sebek helyeit, szenvedésének félreérthetetlen bizonyítékait. Itt és most, ebben a személyes, mindent felülmúló találkozásban összeérnek, valamint egybeforrnak a szenvedés és a megdicsőülés emberi és isteni jelei.

Ebben az eseményben benne van a teljes húsvét, a feltámadás örök titka és nyers valósága. Titok, mert az Atya támasztotta fel a Fiút, hiszen csak ő képes a halálból életre hívni.

Nyers valóság, mert a szenvedés jelei továbbra is bizonyítják a passió eltörölhetetlen üzenetét: a húsvéti élet felé vezető út elképzelhetetlen a kereszt hordozása nélkül.

A feltámadás nem törli el a múltat, ellenkezőleg: ezek a húsvét által begyógyított sebek felidézik és szemünk elé állítják a kereszt titkát, a szenvedés értékét és a sír mélységét. Jézussal a keresztúton és a kereszten szerzett sebeket felismerve is találkozhatunk, sőt a saját sebeink utat, lehetőséget kínálnak a vele való találkozásra. Ő az, aki szenvedett, és osztozik szenvedésünkben, valamint ő az, aki feltámadt, és új, örök életre hív bennünket is. Húsvéti életünk a sebekből születik, ebből a mélységből emelkedik fel az Atyához.

Az apostolok abban a kegyelemben részesültek, hogy láthatták a sebek helyét, látták összeforrni a Golgotát és Emmauszt, a rongyokban véresre vert és a gyolcsokból feltámadt Krisztus testét. Láttak és hittek. Azt gondolhatnánk, hogy ez lehet a legteljesebb találkozás, mégis: Jézus az igazi boldogságot Tamás számára tartogatja. Ő az, aki nincs velük, aki visszatértekor az első, hittel látó ember lehetne. De nem így történik. Jézus szembesíti és megtanítja: „Boldogok, akik nem látnak, és mégis hisznek!” Először még látni és érinteni akarta, végül azonban ez a megbizonyosodás így nem történt meg. Elég volt csupán látnia a sebek helyét, és egy máig visszhangzó hitvallást fogalmazott meg: „Én Uram, én Istenem!”

Tamás apostol példája megtanít bennünket bátran nézni és megélni életünk eseményeit, hiszen ott rejlik bennük a Jézussal való találkozás lehetősége.

Legyenek sebek vagy begyógyult sérülések, félelmek vagy bátor, reményteli helyzetek, kérhetem a hittel és a szívvel látás kegyelmét, azt a látást, amelyre Tamás is vágyott, s amelyre minden ember áhítozik.

Szerző: Serfőző Levente 

Magyar Kurír