Anderseniáda a 21. században

E kötetek közül a mostani télen elsősorban a balettként is újra meg újra sok gyermek- és felnőttszívet meghódító Diótörő, illetve az Andersen halhatatlan meséje nyomán készült Pöttöm Panna volt listavezető karácsonyi könyvajándék.

Senki ne riadjon meg attól, hogy „a mesék királyának”, egy illusztris díj névadójának írásaival ezúttal 21. századi formában találkozik. Leysen meseszövése voltaképpen nem tér el az 1841-ben Magyarországon is járt Hans Christian úrétól, s nem kisebbíti hazai Pöttöm Panna-fordítóink, az 1858-ban Szendrey Júlia s a mintegy száz évvel később a történetet még németből átültető Rab Zsuzsa érdemeit. Akik közül Szendreyt Koppenhágában nemrég szép szoborral tisztelték meg.

De mi is az a többlet, amit ettől a változattól, s konkrétan ennek a varázslatos mesének az újrafogalmazásától, illetve a Scolarkid könyveitől általában várhatunk, remélhetünk? Úgy vélem, azt a fokozott vizuális élményt, amely az olvasás, a könyvkóstolgatás első korszakában járó gyermekeket – nagyjából tízéves korig – a mai, olykor talán túlságosan is látványokban gazdag, sőt, látványhajhászó korban hozzáédesgeti az írott szavak birodalmához is. Mégpedig úgy, hogy valóságos mesefilmet vagy bábszínpadot varázsol az ifjú olvasók elé. A Pöttöm Panna esetében a tulipánkehelyben ringatózó, hüvelykujjnyi kislányt és szépséges édesanyját vagy éppen a halálból visszamelengetett kisfecskét azonnal megszeretjük a képek nyomán. Ugyanakkor Panna két vőlegényjelöltjét, a békafiút és a módos, elegánsan öltözött vakondot (aki köszönő viszonyban sincs sokunk nagyon szeretett, kantáros nadrágban feszítő kisvakondjával) perceken belül Panna szemével kezdjük látni, s így magunk is résztvevőjévé, szereplőjévé leszünk a történetnek, életkorunktól függetlenül.

Emlékszem, vagy hatvanhárom évvel ezelőtt jómagam egy pici műanyag játék babát tulipánkehelybe ültetve vagy tulipánlevél-csónakban egy kis tálka vízen ringatva eljátszottam a mese egyik, nekem különösen kedves jelenetét. Annak ellenére, hogy az ötvenes évek hazai Andersen-kötetei a maguk szerény illusztrációival semmiféle interakcióra nem csábították generációmat. An Leysen Panna-parafrázisával egészen más a helyzet: a művésznek is, pedagógusnak is kiváló szerző szövege, de főleg szépséges, mozgalmas festményei azokat a gyerekeket is gyorsan alkotótárssá, rajzok, esetleg kis gyurmaszobrok készítőivé avatják, akik már eszmélésük óta beálltak „a kütyürabok” egyre növekvő táborába.

A neves belga és holland kiadóknál 2017-ben megjelent könyv, amelynek szövegét Soós Krisztina Hans Christian Andersen mesélői rangjához méltóan fordította, fontos eseménye a magyar gyerekek szinte észrevétlen olvasóvá nevelésének. Nincs itt didaktika, nincs „tanterv”, csak szépség, művészet s a szavakból és a képekből sugárzó szeretet.

(An Leysen: Pöttöm Panna. Fordította Soós Krisztina, Scolarkid, Budapest, 2019.)

Petrőczi Éva

Magyar Kurír

Az írás az Új Ember 2020. január 12-i számának Mértékadó mellékletében jelent meg.