Angyalt festeni a falra – Filip Tamás: Töredék Yoricknak

„…mérték,
melyet mindig saját
változása teremt meg…”
(Tandori Dezső: Töredék Hamletnek)

Filip Tamás legújabb verseskönyve hasonlóan finom kivitelben jelent meg, mint nem sokkal korábba a Kafka bukósisakja című aforisztikus-meditációs naplópróza-kötete (AB ART, 2023), és a szavak identitáskereső érzékenysége is rokon hajlamokat mutat a két kiadványban.

Mert milyen is ez a költészet?

Szinte a kezdetektől: leleményes és olvasmányos, szórakoztató és tűnődésre késztető. Epikusan alanyi és metafizikusan szürreális. Egy játékra mindig kész melankólia vet számot benne az írás (a nyelv, a szavak, a vers) és az önazonosság (emberé és valóságé) összefüggéseivel; s mindeközben hommage-os színek és allúziós szójátékok mutatnak műveltségi fedezetre. Az idő itt nem a múlás szinonimája, hanem a valóságtöbbszörözés biztosítéka. Amiben emlékek és álmok szövetkezése is szerepet játszik.

A váratlan nézőpontokkal („a cirpelésben is szorgalom van” [Állatmese]; „Örökzöld vagy lombhullató a világfa?” [Tizenöt kérdés] stb.) játszó poétikának e legújabb költeményekben a személyes fájdalom hangját is van mersze megszólaltatni; a veszteség dimenzióiba (az anya halála, egy kapcsolat vége) új élet és új szavak esélyei szüremkednek. (A „tornyot megtartó hófehér hamu” vezérmotívuma A torony szavai című balladás alkotást a magyar irodalom legmegrendítőbb anyaversei közé emelik.)

Rezignáltan elégikus vershangot üt meg egy hovatovább ismeretelméleti kíváncsiságnak nevezhető lírai habitus. Így nem meglepő módon az ars poetica változatai is számos érvényes utat bejárnak, melyeken a lírai én „révületkalauz”-ként (Jégtáblák között) jár az olvasó előtt: „A vers mesterséges tó, / de igazi halak úsznak benne.” (Kétsoros) – „Ezt nem közlésnek szántam, / hanem költészetnek.” (Levelek) – „Félénk szavak castingja, amikor / hozzáfogsz egy vershez.” (Szókincs)

A parafrázisos ráismerések-rátalálások Illyéstől Miltonon át József Attiláig villantják vissza eszméleti energiáikat: „[a szív] mikorra ér a magasba, haza” (Tizenhat sor Ungaretti emlékére) – „Ti mind, / akiket szerettem, / még ma velem lesztek / az elveszett paradicsomban.” (Akiket szerettem) – „a semmi ágára karácsonyfadíszeket aggatsz” (Szókincs).

A beszélő minden irányban nyitott bizonytalansága a nyitottságban testet öltő bizonyosság alakváltozata. Ebből következnek a transzcendens vigasz önkéntelen alakzatai is. Például a Máté 7,6-ot („se gyöngyeiteket ne hányjátok a disznók elé”) újraértelmező bibliai átiratban, mely a szólásmondásos ördögöt is angyallá nemesíti: „gyöngyöket szórok éhes kagylók elé, / angyalt festek a falra” (Vagyok, voltam). (Kortárs költészetünk gazdagságára jellemző, hogy míg Kalász Márton A hegyi beszédhez című verse a kutyák és disznók létszintjére is kiterjeszti az evangéliumi kompassiót: „még majd szó essék, az ebeknek mit adunk / mit vetnénk taposásra ma serték elé”, addig Filip költői világa a motívumok radikális átrendezésével lobbant elénk friss távlatot, tengeri teológiát, hétköznapi angyaltant.)

„E könyv címét látva nem szabad mindjárt rejtelmes dolgokra gondolnunk”, írta volt Tandori Dezső („Itt éjszaka koalák járnak”, 1977). Filip Tamás kötetének fölirata láttán nyugodtan gondoljon az olvasó mindjárt rejtelmes dolgokra.

Filip Tamás: Töredék Yoricknak, AB ART, 2024.

Fotó: Wikipédia; AB ART Kiadó

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2024. július 14-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.