Antióchiás közösségvezetők országos találkozója

Hazai – 2010. március 2., kedd | 10:05

Február 27-én tartották Budapesten az ország különböző városaiban működő Antióchia közösségeket képviselő házaspárok, támogató papok és fiatalok a szokásos év eleji találkozójukat.

Bittsánszky János és Sári, az Antióchia ifjúsági lelkiség nemzeti felelősei bevezetőjükben visszatekintettek az elmúlt év eseményeire, amelyek közül kiemelkedett a magyar Antióchia 15. jubileumának megünneplése szeptemberben. Gazdag lelki élményt jelentett a közösségek által megvalósított 27 Antióchia Hétvége, amelyeken sok száz fiatal vett részt.

Jelentős esemény volt a kaposvári közösség rendezésében megvalósuló Antióchia Sportnap is. 2010-ben a tervek között szerepel ismét az országos sportnap, az Antióchiás Házaspárok hétvégéje, és a közösségvezető fiatalok országos találkozója, helyi szinten pedig az Antióchia Hétvégék és egyéb plébániai programok.

Bevezető előadásában Nobilis Márió beszélt az ifjúsági közösségekben egyre inkább terjedő „tisztaság programokról”, majd felhívta a figyelmet a teremtésvédelemnek a fiatalság számára különösen is fontos kérdéseire. A papság évéről szólva kiemelte az áldozó és a királyi papság jelentőségét, amelyek hivatásként mutatják be az emberi életet. A királyi papság aktív egyházi létre hívja a fiatalokat.

Ezután a közösségek beszámolói következtek, amelyből gazdag képet kaphattak a résztvevők arról, milyen sokszínű módon vesznek részt a fiatalok a helyi egyházak építésében. A találkozót szentmise zárta.

2010 első félévében március 12. és 14. között lesz Antióchia Hétvége Kecskeméten, Tökölön, Székesfehérváron két közösségben, Kaposváron és Nagykanizsán. Március 19. és 21. között Pécsett, április 9. és 11. között Sopronban, április 16. és 18. között Pécelen, Szentendrén, Piliscsabán, Halásztelken és két budapesti közösségben, végül április 23. és 25. között Mezőkövesden.

További információt az Antióchia honlapján találnak.

Magyar Kurír