Antonio Spadaro: Jó napot! Ferenc pápa vagyok

A kommunikáció igencsak sajátos formája a média. Bár a nyilatkozó ilyenkor csak egy valakihez szól, partnere mellett sok tízezer, sőt, akár millió másik ember is részese lesz a párbeszédnek. Akár egy olyan, meglehetősen személyes beszélgetésnek is, mint ami Antonio Spadaro SJ, a Civiltà Cattolica jezsuita folyóirat főszerkesztője és Ferenc pápa között zajlott a vatikáni Szent Márta-házban. Az interjú nem csak abban rendhagyó, hogy a Szentatya az alanya. Spadaro egy-egy téma köré fűzi kérdéseit, a válaszok alapján pedig újabb felvetéseket fogalmaz meg. Mindeközben minden olyan lényeges szempontot érintenek, melyek közelebb hozzák az olvasó számára Ferenc pápa személyiségét.

„Ki Jorge Mario Bergoglio?” – teszi fel a kérdést a főszerkesztő. A pápa először keresgéli a szavakat, majd határozottan válaszol: „egy bűnös, akire rátekintett az Úr.” Ez számára nem üres szólam vagy elcsépelt frázis. Az első jezsuita pápa – olvashattuk megválasztásakor a híradások szalagcímein. Ferenc pápa elmondja, hogy a szent ignáci lelkiség elemei közül a megkülönböztetés áll hozzá a legközelebb: „a megkülönböztetés bölcsessége megment az élet szükségszerű kétértelműségétől.” A Jézus Társasága legfontosabb jellemzőjének azt a „nyitott gondolkodást” tartja, mely Krisztust helyezi a középpontba. A jezsuita példaképek közül Fáber Pétert – akit később szentté avatott – úgy említi, mint a folytonos párbeszéd mintáját. A szerzetességről általánosan szólva pedig megjegyzi, hogy „arra kaptak meghívást, hogy próféták legyenek”.

Az Egyházról beszélve mondja a pápa, hogy számára „Isten hűséges, szent népének a képe” társul hozzá. Az Egyház mindenkinek a háza, mely nem csak válogatott személyek szűk csoportját fogadja be. Az elfogadó és befogadó Egyház mellett egy új utakat kutató Egyházat tart fontosnak a Szentatya. A társadalmi problémák megoldása szerinte nem kezdhető úgy, hogy az emberi létezés határaira jutva „domesztikáljuk” azokat. „Nem hazavinni kell a határokat, hanem a határon kell élni.”

A kötet második része többek között az olasz jezsuita diákokkal és tanárokkal történt találkozást idézi fel. A pápa közvetlenségét jól mutatja, hogy az előre leírt beszédét félretéve arra kérte a jelenlévőket, hogy kérdezzenek tőle szabadon. Nos, ők meg is tették. „Akart pápa lenni? Találkozik néha a gyerekkori barátaival? Volt már Szicíliában? Miért mondott le a nagy lakosztályról és miért jár busszal?” A pápa a közvetlen kérdésekre közvetlen stílusban válaszol. Utóbbi kérdésre például azt, hogy a gazdagságról való lemondás számára nem csak azt jelenti, hogy ezzel fel tudja hívni a figyelmet a szegénységre. „A személyemhez kapcsolódik, nekem szükségem van rá, hogy az emberek között éljek.”

A kötet végén Ferenc pápa három rövidebb beszédének a szövegével találkozhatunk. Ha elolvassuk őket, meggyőződhetünk arról: nem véletlen, hogy „Ferenc pápa szavaira mindenki figyel”.

Jezsuita Füzetek, 2014.

Baranyai Béla/Magyar Kurír
a szerző az Új Ember munkatársa