Április 25.: HÚSVÉT 3. VASÁRNAPJA "C" év

A budai tabáni templom előcsarnokának ásatásakor találták azt a XII. századi reliefet, amelyen a magyarországi figurális díszítés egyik legkorábbi emléke látható. Krisztus alakja egy tálszerű kerek mélyedésben, kiterjesztett karokkal trónon ül, haja és ruházata szimmetrikusan simul hullámokba. Egyik kezében az Élet könyve, a másikban a fölismerhetetlenségig szétroncsolt kereszt. A körben lévő latin feliratról csak két szó olvasható: Orbita tollitur (az ösvényt eltörlik; amikor elvész az ösvény, ahol a mi utunk véget ér). A román kor naiv, tanító szimbóluma Jézus második eljövetelét ábrázolja.
1. János evangéliumának un. Epilógusában olvasható az a föltámadást követő csodálatos halfogás, amely igen nagy hasonlóságot mutat a Lukács evangélium egy korábbi eseményével, ahol Simon Pétert önismerete vallomásra serkenti: „Uram, menj ki tőlem, mert bűnös ember vagyok!” Jézus pedig erre válaszul mondja: „Ne félj, ezentúl emberhalász leszel!” (Lk 5,4-11) Ebben a leírásban kétszer is szerepel az a titokzatosan egyszerű kijelentés, ami kulcsa az egész történetnek, de az apostolok tapasztalatának, és későbbi életének is: „az Úr az!” A Tibériásnál tovább küszködő halászok a 153 hal láttán, az un. eucharisztikus mozdulatokat felismerve, ahogyan az utolsó vacsorán adta nekik a testét és a vérét, kétség nélkül tudták, hogy az Úr az. Ezt az összetéveszthetetlen tudatot erősíti a tömérdek hal megjelölése, annyi, hogy nem bírták kihúzni. A bőség mindig kísérője volt Jézus csodáinak: amikor ő ad, az Isten ad, aki nem méri szűkösen, aki túláradó mértékben juttat, gazdagon ajándékoz. A kánai menyegző bora, a megszaporított kenyerek, az élő víz, a jó Pásztor 99 juha, a 10 ezer elengedett talentum, a gazdagon kiárasztott pünkösdi Lélek mind a jézusi adakozás isteni bőségét jelenti. János evangélista azt is hangsúlyozza, hogy ez volt Jézus harmadik megjelenése. Akit Péter háromszor tagadott meg, s akinek háromszor vallotta meg szeretetét, aki harmadnap támadt fel, az most harmadszor, végső, utolsó alkalommal jelenik meg övéinek. Ha arra gondolunk, hogy a zsidó ember háromszoros esküje a legnagyobb bizonyságot jelentette, akkor itt éppen erről van szó: a leghatalmasabb bizonyság ez, Jézus él, itt van közöttünk, szeret, táplál minket. Ezzel véget is ér a János-evangélium, mert aki hiszi, aki ennek örömében él, az megváltott ember, annak nincs is szüksége többre.
2. A mai vasárnap története egy étkezésről szól. Nagyszerű emberi kapcsolataink legfontosabbika a közös étkezés, amely nem menza, nem gyors és egyéni, éhségűző gyomortöltés, hanem az emberközösség élménye. Az együtt megélt történések értékelése, elemzése, vagy ki nem mondott igazságok birtoklása, öröme, természetes tudata. Csak ritkán fogalmazzuk meg, de akkor is óvatosan, hogy a család, a közösség egyik tagja, milyen jó, hogy itt van (pl. egy nagy utazás után hazatértében, vagy betegségből fölgyógyultan). Régebbi erdélyi utazásaim emléke jut az eszembe: egy fehér magyar kenyér, egy doboz sajt, vagy csokoládé, kiadagolva, szétosztva, félretéve, beosztva, simogatva, fölemelve, megcsókolva, az összetartozás jele volt a szétszakítottság fájdalmában. Jézus, aki maga is beállt az éhező, szomjazó, szegény emberek sorába, annak idején vizet kért a szamáriai asszonytól, most föltámadása után enni hív valamennyiünket. Megjelenései jobbára étkezéshez kötődnek (ld. Emmausz). Tovább őrzi, kiszélesíti a húsvéti vacsora örömét, a töretlen bárány, a pászka-kenyér-test és a Kármel-hegyi bor-vér állandóságát. Átéljük Babits szavaival: „Az Úr nem ment el, itt maradt. / Õbelőle táplálkozunk / ...királyunk, Krisztus nem halott! / A mi Királyunk eleven! / A gyenge bárány nem totem...” (Eucharistia c. verse)
3. Persze ezzel is úgy vagyunk, mint amitől Heinrich Böll félti a mai embert: „ha megnevez valamit, azzal meg is ölheti azt, ha hangsúlyozottan megnevezek valamit, azzal keresztülszúrom, és fennáll a veszély annak, hogy a megnevezett dologból felszúrt pillangó lesz” (in Mérleg 85/3, 229). A Feltámadott Üdvözítő megjelenése mindig diszkrét, szelíd, nem kényszerítő, erőszakos, ugyanolyan, mint egész földi létében: hív, megkínál, közénk ül, példázik, tanít, felajánl, gyógyít, javít, ajándékoz, velünk imádkozik.
Orbita tollitur. Hányszor vesszük észre, hogy ösvényeink elhomályosulnak, korábbi jóakarattal indult vállalkozásaink, kapcsolataink tönkremennek, megszakadnak, csorbulnak. Nem szabad kétségbe esnünk! Jézus jön, kér, hogy adjon, meghív és velünk étkezik, valahol ott folytatódik minden, ahol abbamaradt, ott, ahol a mi útjaink véget érnek. De jó volna hinni ebben: az Úr az, aki mindezt műveli, ő tudja mit, mikor és miért tesz – ezért rábízhatom én is az életemet; akár Péter vallomásával: Uram, háromszorosan is szeretlek téged! Ámen. Pákozdi István/MK