Aranyérem egy életműért – Vörös Győző átvette pápai kitüntetését Rómában

– Jóllehet pályafutása, hivatása során már eddig is számos egyháztörténeti jelentőségű találkozó, együttműködés részese, közreműködője lehetett, mit gondol erről a különleges, megtisztelő „együttállásról”, nevezetesen, hogy egyrészt megkapta a Pápai Akadémiák Díját, a Szentatya pedig Pápai Aranyéremmel és oklevéllel tüntette ki? Ez esetben ráadásul többféle „elsőségről” is beszélhetünk...  

– A Pápai Akadémiák Díját a története során még nem nyerte el honfitársunk, illetve a pápai akadémiák eddigi díjazottjai közül valóban elsőként kaphattam meg a Pápai Oklevél mellett a Pápaság Aranyérmét. Ez utóbbinak azonban van előzménye mind Magyarország, mind pedig a pápa vonatkozásában; előttem ugyanis már volt egy magyar kitüntetett, aki megkapta ezt a különleges díjat: László Fülöp festőművész 1900-ban, XIII. Leó hivatalos portréjának megfestéséért. E pápai elismeréshez szükség van arra, hogy előzetesen a szakma ismerje el az alkotót. László Fülöp esetében ez a párizsi világkiállítás aranyérme volt, amit az általa megfestett említett portréra kapott. Ennek a hírére hívatta Rómába a Szentatya, hogy átadja neki a Pápaság Aranyérmét. Nekem is előbb meg kellett kapnom a Pápai Akadémiák Díját, amelyre a Pápai Római Régészeti Akadémia kifejezetten szakmai alapon terjesztett fel. Ezt követően döntött úgy Ferenc pápa, hogy pápasága során másodszor átadja az aranyérmet. Először 2019-ben a kilencvenéves Ennio Morricone kapta meg ezt az államfői elismerést. Ő ez idáig az egyetlen zeneszerző, akit Amerikában életműért járó Oscar-díjjal tüntettek ki. És ha már Amerika szóba került, időközben az a megtiszteltetés is ért, hogy tavaly novemberben Washingtonban elnyerhettem a biblikus régészet terén a legjobb tudományos könyvnek járó díjat is.

– Kitüntetéseinek híre már hónapok óta köztudott volt, átadásukat azonban a világjárvány hátráltatta. Mi az üzenete annak, hogy az ünnepi eseményre éppen most és ott, a Kancellária palota dísztermében került sor?  

– A káprázatos szépségű vatikáni Palazzo della Cancelleria Róma városának legelső reneszánsz palotája volt, ma a világörökség része, és kezdetektől a Pápai Akadémiák ünnepi közgyűlésének hagyományos színhelye. A februári dátum kitűzése nagyon tudatos volt, ezt már tavaly májusban előre jelezték a Vatikánban. A pápai díj átadását úgy időzítették, hogy egyben megemlékezhessenek a keresztény régészeti kutatások megalapítójáról, a kétszáz évvel ezelőtt született Giovanni Battista de Rossiról. Ő itt, Rómában látta meg a napvilágot, és neki köszönhetjük többek között a 3. századi pápai nekropolisz felfedezését a Callixtus-katakombáknál. Azt követően, hogy De Rossi a vatikáni Apostoli Levéltárban gondosan tanulmányozta a korai keresztény római, történetileg hiteles kéziratokat, alapos régészeti terepbejárásokat végzett a Via Appia környékén. 1849-ben sikerült meggyőznie IX. Pius pápát, vásárolja fel a szóban forgó hatalmas földterületet, hogy ott régészeti feltárásokat kezdhessen. A következő évben kiásatta és be is azonosította az ősi, 3. századi pápai temetkezőhelyet, amelyet már az ókorban földalatti templommá alakítottak át. Itt érdemes megjegyezni, hogy a karizmatikus és lángeszű De Rossi ekkor még csak huszonhét éves volt, de a legjelentősebb régészeti felfedezését követően még további negyvennégy éven át vezethette a feltárásokat és a római katakombakutatásokat. Az apostolfejedelmek sírjait nem számítva ezek a katakombák a legkorábbi római keresztény emlékek. Ha azonban valóban a legkorábbiakkal szeretnénk találkozni, fel kell keresnünk az innen bő kétezer kilométerre fekvő Szentföldet, az evangéliumok világát. Ez a kétszázadik születésnap azért is különleges, mert ez az első alkalom, hogy egy szentföldi ásatásvezető pápai kitüntetést kaphatott. A Szentatya ezzel is fel akarja hívni a figyelmet a keresztény régészet evangéliumi emlékeire.       

– Úgy tudom, nemcsak Európából, hanem többek között Jeruzsálemből is érkeztek vendégek Rómába…

– Ha szabad, kezdeném a honfitársainkkal. Természetesen ott volt mind a szentszéki, mind pedig a római magyar nagykövet: Habsburg-Lotharingiai Eduard és Kovács Ádám Zoltán. Magyarországot legmagasabb szinten hazánk prímása, Erdő Péter bíboros, érsek úr képviselte, a püspökkari titkár Tóth Tamás atya és a Pápai Magyar Intézet rektora, Németh Norbert atya kíséretében. Jeruzsálemből eljött a szentföldi kusztosz, a Szentföld Ferenc pápa által kinevezett őre, Francesco Patton főtisztelendő atya, illetve a Pápai Biblikus Egyetem rektora, Rosario Pierri professzor is. Rómából – ha megengedi, hogy így fogalmazzak – kivont karddal vonult fel a teljes ókorkutatás, múzeum- és intézetigazgatók, köztük rengeteg barátom, akik közül jó páran korábban a szakmai riválisaim voltak. És nem utolsósorban legyen szabad megemlítenem, ami számomra különösen fontos, hogy a drága feleségem és gyermekeim is ott voltak ezen az ünnepi eseményen.

– A kapcsolódó pápai laudációban – amelyet Pietro Parolin bíboros államtitkár olvasott fel – missziójának mely elemeit emelte ki a Szentatya?  

– Szeretnék idézni Ferenc pápa beszédéből: „Csodáljuk Giovanni Battista de Rossi, a fáradhatatlan tudós rendkívüli elkötelezett munkáját, aki letette egy olyan tudományágnak, a keresztény régészetnek az alapjait, amely még ma is jelen van számos egyetemen. Emlékezünk arra a szenvedélyre is, amellyel megélte azt, ami számára igazi hivatás volt: az első római keresztény közösségek életének feltárását és mind jobb megismertetését minden lehetséges forrásból, kezdve a régészeti és epigráfiai forrásokkal. Példája megérdemli, hogy újból mások elé állítsuk, s ezáltal a keresztény régészeti tanulmányokat előmozdítsuk és fejlesszük nemcsak a szakterületeken, hanem olyan egyetemeken és intézetekben is, ahol teológiát tanítanak és a kereszténység történetét is tanítják. Ezért, mivel szeretném bátorítani azokat, akik Giovanni Battista de Rossi nyomán nagy elkötelezettséggel és lelkesedéssel szentelik magukat a régészeti kutatásoknak, valamint a történelmi és hagiográfiai tanulmányoknak, örömmel adományozom a Pápai Aranyérmet a Magyar Művészeti Akadémia tagja, Vörös Győző professzor úr által vezetett Machaerusi régészeti ásatások című kutatásnak, melynek eredményeit a Holt-tengerre néző jordániai fellegvárról szóló három monumentális kötetben gyűjtötte össze.” 

– Idén januárban ünnepelte ötvenedik születésnapját. Többször említette beszélgetések során is, hogy elsősorban nem a személye érdekes, sokkal inkább a témája, az az immár tizenhárom éve zajló szentföldi munka Jordániában, amelynek – magyar színekben – a vezetője lehet. Mit gondol a Pápai Aranyérem, e „vatikáni pecsét” mit jelent Machaerusra, az evangéliumi szereplők, kiemelten Keresztelő Szent János kultuszára, és mindannyiunkra, hívőkre, keresőkre és érdeklődőkre nézve?  

– Talán meglepő, hogy ezt mondom, de meggyőződésem, hogy még ma is csak próbáljuk megérteni az evangéliumok varázslatos világát. Sajnos a legtöbb hívőben egy elég hideg, leegyszerűsített, sematikus istenhit és Krisztus-kép él. Vannak olyanok, akik azt hiszik, úgy érzik, hogyha elmennek a mind divatosabb spanyolországi Camino de Santiagóra, attól már keresztények lesznek. Csak halkan merem megjegyezni: Jézus nem beszélt arról, hogy nekünk zarándokolnunk kellene; a nyolc boldogság között sincsen szó zarándokokról.

A kereszténység egy ókori keleti misztériumvallás, amelynek a megértése, az abba való bemerítkezés és éretté válás egy hosszú lelki és szellemi folyamat eredménye, amelynek végén valamennyiünket harsány öröm és boldogság vár, már itt a Földön. Ugyanis minden hívő világosan felismeri:

nincsen annál nagyobb örömünk, mint hogy a szerető Isten gyermekei lehetünk, aki az egyik tenyeréből a másikba görget bennünket. Az evangéliumok világának megértéséhez hatalmas segítség a Szentföld megismerése;

és erre buzdítanak bennünket a II. Vatikáni Zsinat utáni pápáink. VI. Pál 1964-ben, II. János Pál 2000-ben, XVI. Benedek 2009-ben, Ferenc pápa pedig 2014-ben kereste föl a Szentföldet, példájukkal mindannyian az „ötödik evangélium” megismerésére biztatnak bennünket. Ahogy legutóbb éppen két hete mondta Ferenc pápa: „Tegyük a Szentföldet Isten földjévé, mely a kereszténység bölcsője, ahol tiszteletre méltó kegyhelyek vannak, és ahol az emberi nem megváltása megtörtént. A Szentföld megismertetése az »ötödik evangélium« közvetítését jelenti, vagyis annak a történelmi és földrajzi környezetnek a megismertetését, amelyben Isten igéje megnyilatkozott, majd a Názáreti Jézusban értünk és üdvösségünkért megtestesült.” 

Szerző: Pallós Tamás

Fotó: Bókay László

Magyar Kurír