Aranyszájú Szent János püspök és egyháztanító

Aranyszájú Szent János (Joannész Khrüszosztomosz, 344/347–407. szeptember 14.) a kisázsiai Antiochiában, a mai Törökország területén született, arisztokrata család gyermekeként. A kor legnagyobb pogány szónokának, Libaniosznak volt tanítványa.

Tizennyolc évesen keresztelkedett meg. Szónoklattant tanult, ügyvédnek készült. Anyja halála után aszketikus életet élt, remeteségben akart élni, bár püspökké szerette volna tenni az antiochiai pátriárka. Itt, az antiochiai hegyek közt megírta A papságról című híres művét arról a papi eszményről, amit ő szeretett volna szentségben, tudományban és életbölcsességben a papságban megélni.

Megkeresztelkedése után a közeli hegyekbe vonult, és magányos imádságos életet kezdett. Később – felismerve, hogy nem menekülhet a társadalmi problémák elől – visszatért Antiochiába. 386-ban pappá szentelték. 397-ben, tiltakozása ellenére, a Bizánci Birodalom fővárosának érsekévé választották; hat éven át, 404-ig volt Konstantinápoly püspöke.

Ez idő alatt jelentős reformokat vezetett be: kórházakat és jótékonysági intézményeket alapított, a városban lakó gótok számára külön klérust szervezett – az ariánus hitet azonban ellenezte, és nagy szerepe volt abban, hogy 400-ban Konstantinápoly népe fellázadt és elűzte Gainas gót főparancsnok csapatait. Megalkuvást nem ismerő hozzáállása miatt a papság egy része, sőt később maga a császárné is szembefordult vele: előbb Armeniába száműzték; ám mivel innen is levelezett híveivel, a Fekete-tenger északkeleti partvidékére kényszerítették. Útközben érte a halál.

Ünnepe a 13. század óta ereklyéinek Konstantinápolyba történt átvitele napja, január 27. volt, majd 1969-ben került szeptember 13-ára.

Legtöbbször Nagy Szent Vazullal és Nazianzi Szent Gergellyel együtt, görög püspöki öltözékben, palliumban, magas homlokkal és rövid szakállal ábrázolják (ahogy a kijevi Szent Szófia [Bölcsesség] székesegyház 11. századi mozaikján – lásd a következő képet), kezében könyv vagy irattekercs.

Életműve nem maradt ránk egészében, ám így is a legterjedelmesebb más görög egyházatyákéhoz viszonyítva. Közel húsz elméleti jellegű műve a korabeli kereszténység mindennapos problémáit tárgyalta, például a házassági erkölcs, a papi élet, az aszkézis kérdéseit. Beszédeinek száma az ezret is meghaladja, több száz közülük ma is kiadatlan, s az utóbbi évtizedekben is egyre újabbak kerülnek elő: ezen írásaiban bibliai helyeket magyaráz; ünnepekről, szertartásokról szól; mártírok és egyházfők emlékét eleveníti fel, vagy épp egy-egy társadalmi visszásság ellen száll síkra. Beszédei művelődéstörténeti szempontból is értékesek, akárcsak ránk maradt 236 levele.

Nyelvezetének, gondolatainak tisztasága és gazdagsága miatt tapadt nevéhez a 6. századtól a  ’khrüszosztomosz’ (aranyszájú) jelző. Rendkívüli képességgel bírt, hogy az egyszerű emberek élethelyzeteivel és kérdéseivel kapcsolja össze a bibliai szövegeket. Hangsúlyozta a dolgokban való közös részvétel, a munka jelentőségét, a rabszolgák felszabadításának szükségességét; felszólított a javakban való osztozásra, egyéni és közösségi szinten egyaránt. A szolidaritást szinte szentségként élte meg, mint Krisztus egyfajta valóságos jelenlétét a világunkban.

Istenünk, benned bízók erőssége, Aranyszájú Szent János püspök a te akaratodból, mint az ékesszólás mestere és az üldöztetések elviselésének példaképe tündöklik előttünk. Add, hogy megfogadjuk tanítását, és épüljünk rendíthetetlen türelmének példáján. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Forrás
Diós István: A szentek élete
Magyar katolikus lexikon

Fotó: Wikimedia

Magyar Kurír
(vn)