Arra születtünk, hogy megtanuljunk szeretni – Székely János a tizedik pálferis nagyböjti lelkinapon

Székely János püspök előadása előtt külön köszöntötte a közösség névadóját és lelki atyját, Pál Ferenc katolikus papot, akinek legendás – immár több éve befejezett – kedd esti mentálhigiénés előadás-sorozata körül alakult ki a közösség magva. A főpásztor megköszönte Pál Ferinek, hogy örömteli, teljes életet élő pap.

Székely János elmélkedésében saját életfilozófiáját osztotta meg a hallgatókkal, amelynek lényege az előadás címe volt: Arra születtünk, hogy megtanuljunk szeretni. A püspök felidézte, hogy édesapja egy nagy tudású, több nyelven beszélő ember volt, így csupafül elsősként neki az volt az életcélja, hogy apjához hasonló okos emberré váljon. Maga az édesapja döbbentette rá azonban nem is sokkal később, hogy mégsem ez az emberi élet végső célja. Volt ugyanis egy távoli rokonuk, aki gyermekbénulás miatt kórházban feküdt vastüdővel. Székely Jánosék négyen vannak testvérek, két bátyja és egy húga van, de valamiért, amikor nyolcéves lett, éppen őt vitte el édesapja, hogy a rokont együtt meglátogassák. Szörnyű volt a kórházban látni a sok beteget, mégis akkora öröm töltötte el a kis Jánost mindig, miután a szörnyű betegsége ellenére is életvidám, vicceket mesélő, sakkozó rokonát felkereste, hogy egy idő után már egymaga is rendszeresen elment hozzá. Rájött, hogy az életben az a fontos, hogy szeressen és jót tegyen.

Isten az örök életáradás, akkor lehet szép az életünk, ha ez a titok rajtunk is átárad – hangsúlyozta a püspök. Zsidó bibliatudósok mutattak rá, hogy a tíz parancs igéje és a teremtés igéje ugyanaz. Vagyis

a tízparancsolat nem kulturális melléktermék, hanem bele van teremtve a világba

– tette hozzá.

Székely János elmondta: életünk gyönyörű dallamát nem csupán a szeretet és a szerelem formálja, kell hozzá a szenvedés is, ami ad neki egy szomorú, mély, de mégis nélkülözhetetlen alaphangot, sőt, még a magányosság megtapasztalására is szükség van ahhoz, hogy szellemibb legyen ez a bizonyos dallam.

Isten nem egy kicsinyes tanító néni, aki pirospontok gyűjtését várná el tőlünk életünk során, sokkal jobb, ha úgy képzeljük el őt, mint egy óriási valakit, akibe akkor tudunk igazán belesimulni, ha kompatibilissá válunk vele. A halál utáni tisztulást sem jó tehát, ha kis kiegészítő büntetésnek látjuk: inkább azért van rá szükség, hogy Isten harmóniájához tudjunk igazodni; akkor tudok belépni az ő világába, ha nincs bennem semmi idegen, önző, görcsös, lehúzó.

Lelkünk sokszor olyan, mint egy pohár: lefelé van fordítva, így hiába is hull rá a kegyelem, de ha megfordítjuk Isten felé, akkor bele tud áramlani a kegyelem

– mutatott rá a lelkigyakorlatos szónok. Hozzátette, vannak pillanatok, amikor átéljük Isten szeretetét – idézzük ezeket fel, és ne hagyjuk ezeket porossá válni, hogy tudjunk belőlük táplálkozni.

Amikor Székely János Rómában tanult, az általa vezetett magyar hittancsoportban volt egy kislány, aki nagyon sokszor megkérdezte tőle, hogy kérhette Isten Ábrahámot, hogy a legdrágábbat adja oda neki. Mintha érezte volna, hogy Isten tőle is ilyen hatalmasat kér. Nem sokkal később a kislánynak agydaganata lett, csonttá és bőrré soványodott le, de nem omlott össze: ő bátorította a szüleit, hogy megy a Jóistenhez. Isten arra tanít minket, hogy megtanuljuk az önátadást.

Székely János arra is rávilágított, hogy Isten nem véletlenül teremtette az embert szabadnak: ha olyan világ lenne, ahol az emberek nem tehetnének rosszat, akkor tökéletes robotok lennénk; lehet, hogy nem lenne a világban rossz, de egy szikrányi jóság, öröm és művészet sem lenne. A világunk pedig azért nem tökéletes, mert akkor csak ronthatnánk rajta, így viszont

a fejlődésre képes világunkat tökéletesíthetjük, megtalálhatjuk benne az életünk értelmét.

A főpásztor három területen mutatta be röviden, hogy miként élhetjük meg a szeretetet: a házasságban, a gyermeknevelésben; a szenvedéseinkben; valamint magában a világban.

A házasságkötéskor gyakorlatilag egy fehér papírt írnak alá a felek, hiszen nem tudják előre pontosan, mire mondanak igent. Ám ekkor

nemcsak két véges, gyarló ember mond igent a másikra, a végtelen Istennek is igent mondanak mindketten – ebben az értelemben szentség a házasság.

A házasságban pedig csak akkor lehet benne az Isten végtelen önátadása, ha az ember az egyszer kimondott igenjét nem vonogatja vissza – hangsúlyozta a püspök. Ha ugyanis azon tűnődünk, hogy a Hufnágel Pisti jobb lett volna, elvész a házasság energiája. A házasság Istenben gyökerező egysége olyan, mintha férj és feleség egységük sziklájára állnának fel: onnan nézve minden gond csak apró kövecskének tűnik, de ha a szikla megreped, és ők lehuppannak a földre, minden nagyra nő. Székely János elmondta: az eggyé válás a házasság elején még szinte magától adódik, de utána könnyen újjáépülnek a két ember közt leomlott falak; s ahhoz, hogy a házasság és a család egysége megmaradhasson, ezeket a falakat újra és újra le kell bontani. A házasoknak külön időt kell szánniuk egymásra, csak akkor tudnak a gyermekeik számára is napfényként jelen lenni.

Székely János elmondta egy feleség esetét, akire már alig figyelt a férje, és a nő menekülni szeretett volna a házasságból, de a házasságkötéskor tett ígérete visszatartotta ettől. Ahogy gondolkozott, rájött, hogy pár hónapja már ő sem kedves a férjéhez, nem is köszönt meg neki semmit, nem is mosolygott rá. Első lépésként egy sima hétköznapon megcsinálta a férje kedvenc ételét, ami elég pepecselős étel, majd mindennap tett egy apró gesztust felé. A férje egy-két hét múlva folyton mosolygott, fél év múlva pedig rádöbbent, hogy jobban szereti a feleségét, mint a házasságkötésükkor. Így működnek a szeretet apró gesztusai egy házasságban, de más kapcsolatokban is – mutatott rá az előadó.

A legtöbb, amit az ember tehet, hogy az Isten segítségével a gyermekéből embert alkot – világított rá a főpásztor. A püspök hangsúlyozta, C. S. Lewis nyomán hajlamosak vagyunk úgy tekinteni a gyermekekre, mint akik kicsi hajók, és a legfontosabb, hogy egymásnak ne ütközzenek. Pedig a hajózásnak van két másik fontos szabálya is, ami az ember életére szintúgy igaz: az egyik, hogy megtanuljunk úgy hajózni, hogy a hajónk ne süllyedjen el; a másik, hogy tudnunk kell, hol a kikötő, van-e egyáltalán. Székely János hozzátette:

a szülő akkor teszi a legtöbbet gyermekeiért, ha szeretni tanítja meg őket.

A szenvedésekben megélhető istenszeretetre annak az ötgyermekes, vezető beosztású férfinak a példáját hozta fel, akivel a családjának nem volt könnyű együtt élnie. A férfi negyvenen túl orvoshoz ment, ahol kimutatták, hogy gyógyíthatatlan rákban szenved, maximum fél éve van hátra. E hír hallatára döbbenetes változáson ment keresztül néhány nap alatt: abbahagyta a munkáját és teljesen a családjának szentelte magát, sosem volt senkire kellemetlen megjegyzése, csak mosolygott. Amikor a halála előtt nem sokkal a sógora benn volt nála a kórházban a betegágyánál, sok fájdalma ellenére őszintén boldognak mondta magát. Isten ki akarja hozni belőlünk a nagylelkűséget – erősítette meg a történet kapcsán a főpásztor.

Székely János elmondta egy ferences pap példáját is, aki a koronavírus-járvány idején ötven napon át kórházi kezelésre szorult. A korábban mindig ide-oda futó szerzetest ebben az időszakban az Úristen olyan közel hozta magához, hogy azt már semmiért nem cserélné el.

A püspök arról is beszélt, hogyan lehetne a világ szeretettel telibb általunk. Rámutatott, hogy a világnak van egy kőkemény, isteni rendje, s nem mindegy, hogy ezt alázatosan kutatjuk, vagy lassanként önmagunkat pusztítjuk el.

Földünk ugyanis nem egy végtelen préri, hanem inkább egy nagyra nőtt űrhajó. Nem lehet a mennyiségi fejlődés az emberi élet célja,

nem határozhatja meg kizárólag a GDP mértéke egy ország teljesítményét: a gazdaság legfőbb célja nem a haszon, hanem a teljes ember kell legyen.

Az Egyház nem tartotta sosem mindenek felettinek a magántulajdonhoz való jogot, azt megelőzi a mindenki boldogulásának, mindenki méltóságának a joga. Szükség lenne olyan közgazdászokra, akik megállítják a pénz és a hatalom mai koncentrációját, aminek következtében jelenleg a világ nyolc leggazdagabb emberének akkora a vagyona, mint a Föld teljes lakossága szegényebbik felének összesen, azaz mintegy 3,5 milliárd embernek – hangsúlyozta a főpásztor.

A lelkigyakorlat szentmiséjének evangéliumában (Jn 4,5–15.19b–26.39a.40–42) is Isten szeretete került fókuszba a Jákob kútjánál zajló történetben, amikor Jézus egy vizet vivő asszonnyal találkozik. A kútnál a Bibliában udvarlási jelentek zajlanak, vegyük Jákob vagy Mózes történetét, tehát Jézus már a szimbólumok szintjén is szabályszerűen udvarol ennek a sokak által megvetett életet élő asszonynak. Amikor Jézus azt mondja: „Adj innom!”, akkor

az élő Isten a gyarló embertől nem is annyira vizet kér, hanem a szeretetét

– mutatott rá Székely János.

Mint a vőlegény örül a menyasszonynak, úgy örül Isten neked  – hangsúlyozta a püspök, hozzátéve: Istennek számít az apró, parányi ember, értünk alkotta a világmindenséget, értünk született, értünk halt meg. Számára nincsen mostohagyerek, mindannyiunkat ugyanúgy szeret, s ha valakit mégis jobban, akkor azt, aki elesett, aki beteg, aki fájdalmában hozzá kiált, úgy, mint egy igazán szerető édesanya.

*

A különböző felekezetekhez tartozó keresztényekből és keresőkből álló, Pál Ferenc atya körül létrejött pálferis közösség tizedik alkalommal szervezett nagyböjti lelkigyakorlatot.

Közös dicsőítő éneklés után hangzott el két részben Székely János püspök tanítása, majd az ebéd után kiscsoportos beszélgetések következtek.

A szentmisét követően, amelyet szintén a püspök mutatott be, szentségimádással zárult a program. Az Oltáriszentség jelenlétében közbenjáró ima is zajlott, a lelkinap alatt lehetőség volt gyónásra. A szentmisén a Pálferis Kamarakórus, a többi zenés programon a Cantate Domino együttes teljesített szolgálatot.

Szerző: Agonás Szonja

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír