Árva gyerekeket oktató kenyai ferences kapta a „pedagógusok Nobel-díját”

Megszentelt élet – 2019. március 25., hétfő | 10:38

Egy kenyai falu tanára, Peter Tabichi ferences szerzetes nyerte el idén a pedagógusok Nobel-díjaként emlegetett Global Teacher Prize-t, amelyet március 24-én, vasárnap adtak át az egyesült arab emírségekbeli Dubajban.

A díj egymillió dollárral (mintegy 280 millió forint) jár. A ferences tanár elmondta, hogy a pénzt iskolája felszerelésére fordítja, aminek még könyvtára sincs.

„Visszaadom a társadalomnak, mert engem papként ellátnak élelemmel, ruhával, mindennel. Nagyszerű ez a pillanat, hiszen a társadalomnak lesz ebből haszna, a társadalom fog ebből profitálni.”

Peter Tabichi természettudományokat oktat középiskolásoknak egy vidéki falu iskolájában, amelynek mindössze egy számítógépe van, és az internet is nehezen elérhető.

A díjat a dubaji koronaherceg, Hamdan bin Mohammed bin Rasid Al-Maktúm nyújtotta át a ceremónián, amelynek házigazdája a filmsztár Hugh Jackman volt.

A Global Teacher Prize-t egy dubaji családi vállalat alapítványa, a Varkey Foundation ítélte oda.


Bár Tabichi diákjai többnyire száraz, éhínség sújtotta területen élő szegény családok gyermekei, és sok köztük az árva, ő arra ösztönzi őket, hogy ne maradjanak ki az iskolából. Segít nekik abban is, hogy nemzetközi tudományos versenyeken induljanak, és továbbtanulásra biztatja a gyerekeket.

Forrás és fotó: Euronews, The National.ae

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria