Árvíz után hatalmas összefogás – Látogatás a Karitásszal Szlovéniában

A Száva mellett fekvő Vrbje százötven kilométerre van a magyar határtól, a celjei egyházmegyéhez tartozik. Az ottani karitász raktárában találkozunk a szervezet helyi és országos vezetőivel is. A Caritas Slovenia központja a fővárosban, Ljubljanában van. Onnan utazott ide Jana Lampe, a Szlovén Katolikus Karitász Nemzetközi Segélyprogramjának vezetője, aki a saját plébániáján önkéntes karitászmunkát is végez. Energikus, derűs, a legnehezebb körülmények között is reményt hordozó személyiség. Vallja: aki az örömöt sugározza maga körül, soha nincs egyedül, aki viszont csak keseregni tud, magát ítéli magányra.

Kérdésünkre elmondta: az árvíz miatt nagyon sokan elvesztették otthonukat, újabb és újabb hírek érkeznek erről. A legújabb értesülés szerint újabb tizenhárom házat kell lebontani, olyan súlyosan megrongálódtak, hogy nem biztonságosak. Csak az itteni régióból a karitász több mint ezer kérelmet kapott, hogy valamilyen formában segítsenek az ávízkárosultaknak. A régióban több mint ötezer család érintett, ez legalább 15–20 ezer rászorulót jelent. Mivel az újjáépítés megkezdődött, vannak, akik már visszaköltöztek otthonaikba. Az árvíz kezdetén sokan kaptak szállást iskolák tornatermeiben, üresen álló lakásokban, de a többség ma már a rokonoknál lakik.

Jana szavaiból kiderült: három egyházmegye érintett, a celjei, a ljubljanai és a maribori. Szoros, napi kapcsolatban állnak az országos és a helyi karitásszal, valamint a katasztrófavédelmi hatóságokkal, összehangolják tevékenységüket. A kis területű (20 ezer négyzetkilométernyi), kétmilliós Szlovéniában mintegy tízezer önkéntese van a Karitásznak. Jana külön kiemelte a Young Caritas, az ifjú karitászosok kiemelkedő segítőkészségét.

Húsz napon keresztül több mint háromezer önkéntest koordináltak, a legkülönbözőbb helyekre, ahol éppen a legnagyobb segítségre volt szükség. Megszervezték a házak kitisztítását, az élelem beszerzését, ellátták a károsultakat matracokkal. A fiatal karitászosok hatalmas munkát végeztek, a többi tízezer önkéntessel együtt. Nem csupán katolikusok, de mások is segítettek. Jana megemlítette, hogy a celjei egyházmegyében hatvanhét önkéntes karitászcsoport működik, egy csoportban tíz-tizenkét ember. Az árvízzel igazán érintett területen – ahol most vagyunk – tizenhárom plébánia van. Az önkéntesek között megvalósul az ökumené: vannak köztük katolikusok és más vallásúak is.

Jana arról is beszélt, hogy egészségügyi szempontból minden önkéntes biztosítva volt a Karitász által. Kikérték őket a munkahelyükről, s igazolást kaptak arról, hogy ezen a területen dolgoznak. Munkáltatóik pedig nem akadékoskodtak. Az állami köztisztviselők ráadásul kaptak hét napot, hogy önkéntesként dolgozhassanak az árvízkárosultak javára. A külügyminisztériumból is jöttek segíteni. A munkahelyük természetesen kifizette nekik ezt a hét napot. Augusztus 14-ét pedig az állam szolidaritási nappá nyilvánította, hogyha valaki segíteni szeretne, azt szabadon megtehesse.

A karitászvezető kiemelte: a nemzetközi karitászszervezetek összehangolták tevékenységüket, hogy minél hatékonyabban segítsék a súlyos szlovéniai árvíz kárvallottjait. A lengyel Karitász három nappal az árvíz kezdete után már segítséget küldött a hadsereg repülőgépének közreműködésével: tisztító- és fertőtlenítőszereket, takarókat, élelmiszereket, összesen harminchárom raklapnyi adományt.

Augusztus 15-én, Nagyboldogasszony ünnepén a lengyel egyház gyűjtést szervezett a templomokban. Miután összesítik a gyűjtés eredményét, az összeg tükrében programtervet készítenek a házak újjáépítéséről, a szükséges eszközök, gépek, bútorok beszerzéséről. Kaptak segítséget máshonnan is, a német, az osztrák, a cseh, a horvát, a bosnyák, a spanyol, most pedig a magyar Karitásztól is. A segítség egyrészt pénzügyi támogatásból, másrészt felszerelésekből, élelmiszercsomagokból áll. Ezek nagyon szép gesztusok. Szintén megindítóak voltak a különböző afrikai országok – Szudán, Ruanda, Uganda – karitászszervezeteinek üzenetei, hogy mennyire velünk vannak, imádkoznak értünk. Nem olyan egyszerű onnan segítséget küldeni, de

ez is a szolidaritás, az együttérzés kifejezése, és ez sokat számít most.

Jana Lampe ebben a helyzetben különlegesen fontosnak tartja a gyors segítségnyújtást. Elkezdődött az állami segélyakció is, elsősorban a Karitászt és a Vöröskeresztet lehet támogatni. Emellett a Karitász azonnal elindította saját programjait is, és gyűjtést is kezdeményezett, melynek eredménye ötmillió euró lett. Ilyen mértékű támogatásban még soha nem részesültek. Kezdetben az élet- és kármentés volt a prioritás, mostantól pedig a felszerelések beszerzése, majd az újjáépítés következik.

Kiemelendő a pszichoszociális segítségnyújtás biztosítása, itt, a celjei egyházmegyében is, az atyák, lelkigondozók, önkéntes karitászosok házról házra járnak, hogy vigaszt és reményt nyújtsanak az érthető módon lelkileg megrendült embereknek. Előfordult, hogy a mindenüket elvesztett emberek közül többen pszichiátriai kórházi kezelésre szorultak. Óriási szükségük van a lelki segítségre.

Az árvíztől különösen sújtott farmtanya, Racke ötven kilométerre van Vrbjétől. Közelítve az erdővel borított, hegyekkel övezett településhez félig vagy egészen összedőlt házakat látunk, rengeteg hordalékot, kőtörmeléket, kidőlt, egymásra zuhant fákat. Az egyik tölgyfát gyökerestül tépte ki az ár; félig nekidőlt a többi fának. Van olyan ház, amelyiknek megvan három oldala, az elülsőt viszont eltüntette a tomboló víz. A betemetett utak járhatatlanok. A borzalmas erővel lezúduló víz által kettévágott mezőgazdasági gépek hevernek a földön.

A hatvan év körüli Milan a hegyoldal alján gazdálkodott feleségével és fiával. A rájuk zúduló víz elől, más gazdálkodó családokkal együtt, a hegység magaslati részén lévő házikóba menekültek, ott töltöttek két napot. Tehetetlenül szemlélték, hogy az árvíz elöntötte a házukat, elvitte a bútoraikat. A víz szintje meghaladta a háromméteres magasságot.

Milan családja állatokat tartott, de a gátakat átszakító víz elsodorta disznaikat, teheneiket. A családfő elmeséli: nem sokkal az árvíz előtt az egyik tehénnek császármetszéssel születtek a borjai, borzasztóan nehezen élte túl a szülést, és az is csoda volt, hogy a világra jött borjak életben maradtak. Hamarosan jött azonban az árvíz, és mindnyájan elpusztultak. Néhány óra alatt semmivé lett egy egész élet munkája. A családnak egyetlen lova menekült meg, minden erejét összeszedve sikerült a partra evickélnie.

Milan elmesélte, hogy 1990-ben, ifjú gazdálkodóként már átélt itt egy hasonló erejű árvizet. Ezt követően társaival együtt újjáépítettek mindent, házakat, utakat, a gazdálkodáshoz szükséges ólakat, istállókat. Most azonban tarthatatlanná vált a helyzetük, nem lehetséges, hogy az újjáépítés után visszaköltözzenek a házukba, életveszélyessé vált az itteni élet. Az áradás ereje ugyanis több részre törte a hegyoldal szikláit, darabokban zuhantak le, és félő, hogy bármelyik pillanatban újabb darabok gurulhatnak alá.

Milant, a feleségét és a fiát a néhány száz méterrel odébb, magasabb területen lakó lányuk családja fogadta be. Odáig nem ért el a víz. Egyelőre náluk laknak, elképzelhető, hogy hamarosan egy plébánián kapnak menedéket. Ott véglegesen is ellakhatnak.

Bár a tragédia érthetően nagyon megviselte őket, Milanék már a jövőt tervezik, nem adják fel, még ha tudják is, hogy más helyen kell új életet kezdeniük. A lányuk férje egyébként jól működő fakitermelő műhelyt üzemeltet, megváltozott munkaképességű emberek is dolgoznak náluk.

Sajnos az árvíz miatt több gazdaság, cég tönkrement. A károk felmérése még csak most zajlik. Mindenestre az újjáépítés elkezdődött. Gépek vontatják el a kidőlt fákat, hordják el a törmeléket, és a disznóólból is eltűnt a sártenger.

A rendteremtésben részt vettek a karitász önkéntesei, a környék lakói, szerzetesek és egy híres szlovén sportoló is. Hatalmas az összefogás. Rengeteg gazdálkodót ért kár, sokan igyekeznek őket segíteni, bálákkal, állatok ajándékozásával.

A látogatás végén Zagyva Richárd átadta Jana Lampénak és a helyi karitásznak az öt darab, teljesen új ipari falszárítógépet és összesen 468 tisztálkodási csomagot, gyermekek és családok részére.

Már úton vagyunk a buszon hazafelé, amikor Zagyva Richárd sms-üzenetet kap Jana Lampétól. Vrbje és más szlovén települések plakátjaira felírt graffitiket idéz, amit az emberek az árvízkárosultaknak üzennek: „Olyan jó, hogy ilyen bátrak vagytok”, „Veletek vagyunk”, „Bízzatok, soha nem maradtok egyedül”…

Mintha egy szerető, családias közösségtől búcsúztunk volna, amelyben mindenki egymásért van; az egyén nem a saját, hanem mások, a segítségre szorulók érdekeit tartja szem előtt.

Szerző: Bodnár Dániel

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír