CENTENÁRIUM – Assisi szellemében a békéért

„Assisi szelleme” – Szent II. János Pál pápa használta ezt a kifejezést. Szavai az 1986. október 27-én Szent Ferenc városában történtek örökségét őrzik, az ott lezajló imádság emlékét, amely egy gondolkodásmód forrása lett. A nagy pápa világképének megértéséhez nagyon fontos, hogy helyesen magyarázzuk az assisi találkozók jelentőségét, hiszen üzenetük a II. vatikáni zsinat tanításából forrásozik, és iránymutatást jelent a XXI. századi katolicizmus számára. Ezen az októberi napon a pápa először hívta össze a világ vallási vezetőit, hogy együtt imádkozzanak a békéért. A különböző vallások képviselői egymás imádságát hallgatták a Santa Maria degli Angeli-bazilikában, a szó szoros értelmében vett közös imádság helyett inkább csendben egymásra figyelve. Az 1986-os béketalálkozó világméretű imanappá vált. A pápa célja egyszerű volt és alapvető: össze akarta hívni a világvallások híveit Assisibe, hogy együtt tegyenek tanúságot a békéért mondott ima erejéről, és elutasítsák a háború borzalmait. Több mint száz vallási vezető vett részt akkor a közös békeimán, keresztények és nem keresztények egyaránt. A jelen lévő keresztény vallási elöljárók többek között a római katolikus, a görög és az orosz ortodox, a lutheránus, a baptista, az anglikán, az ókatolikus és az asszír keleti keresztény közösséget, illetve az Egyházak Világtanácsát képviselték. A nem keresztény vallások közül pedig többek között hinduk, szikhek, buddhisták, zsidók, iszlámhitűek, sintoisták, zoroaszteriánusok, a Baha’i vallás, valamint afrikai és észak-amerikai animista vallások követői voltak jelen. Később az évente más-más városban megrendezett imatalálkozók közül kiemelkedő volt az 1993-as, amikor a pápa ismét Assisibe hívta az európai muzulmánokat, zsidókat és keresztényeket, hogy a törékeny békéért, különösen a Balkánért imádkozzanak. 2002-ben pedig az amerikai terrortámadások után rendezték meg újra Assisiben a találkozót, mintegy a hit válaszaként a kibontakozó erőszakhullám és félelem hatásaira. Ezen a 2002-es találkozón Joseph Ratzinger bíboros is részt vett, a 2006-os, huszadik utótalálkozóra küldött pápai üzenetében prófétai jellegű eseménynek nevezte a béketalálkozót, 2011-ben pedig már pápaként volt jelen Assisiben. A 2016-os imádságot ismét az umbriai városban, Ferenc pápa jelenlétében rendezték meg. Ezek az imaalkalmak a különböző keresztény felekezetek és a nagy világvallások lehetséges egységének munkálására szólítanak fel. Az Assisiben kivirágzó gondolkodásmódot a vallások tapasztalatából táplálkozó béke iránti vágy jellemzi, hiszen sokan megértették, hogy a béke forrása az ima.

Roger Etchegaray bíboros, az Igazságosság és Béke Pápai Tanácsának elnöke így emlékezett vissza az 1986-os esemény egy jelenetére: „A bazilika előtt a hideg miatt mintha mindenki egyre közelebb húzódott volna egymáshoz. (II. János Pál helye a dalai láma mellett volt.) Amikor pedig fiatal zsidók a színpadhoz léptek, hogy olajágakat nyújtsanak át elsősorban muzulmánoknak, könnyek szöktek a szemembe.” A Keresztény Egység Előmozdításának Pápai Tanácsa és a Vallásközi Párbeszéd Pápai Tanácsa együtt segítették a találkozó létrejöttét, de nem volt semmilyen kapaszkodójuk vagy mintájuk a megszervezéséhez: a találkozó egészében és alapvetően új volt és úttörő. Akkoriban sokan, elsősorban a lefebvriánusok, de a Római Kúria néhány tagja is, bírálták a kezdeményezést. Olyanok, akik igaz szeretettel féltették a hit integritását a szinkretizmustól, vagyis a vallási tanok összemosásától, illetve az indifferentizmustól, azaz a vallások elnagyolt értelmezésétől, mely szerint végső soron minden vallás egyforma és ugyanoda vezet. Míg a lefebvriánus közösség tagjainak II. János Pál szentté avatásával kapcsolatos legfontosabb kifogása Assisi volt, ahol szerintük a pápa elárulta a hit tisztaságát, addig a katolikusokban – főleg Carlo Maria Martini bíboros és Pietro Rossano püspök, a Lateráni Egyetem rektora hatására – elmélyült Assisi lelkülete. Hiszen, ha Assisit helyesen akarjuk megérteni, akkor éppen a hibás és felszínes értelmezéseket kell meghaladnunk, melyek a hit meggyengüléséhez vezetnek. Ferenc pápa gyakran beszél a dialógusról úgy, mint ami lehetetlen akkor, ha nem vagyunk tisztában a saját hitünkkel és katolikus identitásunkkal. Ennek hiányában a közös útkeresés csak kiüresedő udvariassággá lesz. Assisi a találkozás helyévé vált, egy szellemiség szimbólumává, amelyben a missziós lelkiség megőrzése mellett is megvalósul a párbeszéd kultúrájának meghonosítása.

1986-ban a Római Kúria előtt mondott karácsonyi beszédében II. János Pál pápa hosszan értelmezte az ősszel megtartott béketalálkozó jelentőségét, elsősorban a II. vatikáni zsinat dokumentumai alapján magyarázva annak üzenetét. Erre a témára a karácsonyi Urbi et Orbi áldás kapcsán mondott elmélkedésében is kitért. Az imanapon megtapasztalt egységet az Ige megtestesüléséből vezette le, hiszen „benne teremtetett minden” (Kol 1,16), mert „minden általa lett” (Jn 1,3), így ő minden egység alapja. Assisibe imádkozni, böjtölni és a csend útját járni gyűltek össze azok, akik a különböző vallásoktól várnak választ az emberi lét titkaira (vö. Nostra aetate, 1). Imádságuk célja a béke megőrzése volt, azért a békéért való imádság, amely napjainkban is olyan törékeny. Az Egyház a béketalálkozón tovább mélyítette a küldetését, az idők jeleinek az evangélium fényében történő értelmezését (vö. Gaudium et spes, 4). A különböző vallások más-más gondolkodásmódot tükröznek, azonban az egyes gondolkodásmódok egytől egyig az emberhez, az emberi jelenséghez vezetnek bennünket, így valamifajta nagy egységre utalnak, amely jelen van a teremtésben – magyarázta II. János Pál. A különbségek egyúttal egy spirituális gazdagság részei, melyet a Teremtő a különböző népeknek adott (vö. Ad gentes, 11). A pápa a Krisztusból fakadó és az egész emberiséget átfogó egység tapasztalatáról beszélt, a béketalálkozót pedig a II. vatikáni zsinat illusztrációjának, látható jelének nevezte.

Manapság megújuló bizalommal kell tekintenünk a béke melletti érvekre, ahogy azt a legutóbbi pápák tanítják. A 2019 februárjában Abu Dzabiban aláírt nyilatkozat a békéért való közös ima tapasztalatának szimbóluma lehet. Az aláíró felek, Ferenc pápa és a szunnita al-Azhar nagymecset és egyetem főimámja ugyanis kinyilvánították, hogy közösen akarnak munkálkodni és imádkozni a békéért. Abu Dzabi szellemisége nem idealista álmodozás, hanem tudatos döntés a béke lehetősége mellett. Amikor 2019. november 24-én Nagasakiban, az atomtámadások helyszínén Ferenc pápa a béke mellett érvelve az atomfegyverek teljes leszerelésére szólított fel, így fogalmazott: „A béke és a nemzetközi stabilitás összeegyeztethetetlen a kölcsönös elpusztítás félelmére vagy a teljes megsemmisítés fenyegetésére építeni akaró minden kísérlettel; ezek csak a szolidaritás és együttműködés globális etikája alapján lehetségesek, ami egy olyan jövő szolgálatában áll, melyet az egymástól való függőség és az együttes felelősség jellemez, ma és holnap, az emberiség egész családjában.” Ugyanezen a napon Hirosimában a pápa a békéről mint reményről beszélt. És ez a gondolat lett azután annak a 2020-as béke világnapra írt üzenetének kulcsfontosságú mondanivalója is, melynek címe A béke mint a remény útja. Beszédes cím: a béke a remény tárgya marad, melyet mindig megújuló bizalommal kell építenünk. Ferenc pápa 2016 szeptemberében Assisiben a békét „a remény kötelékének” nevezte, amely „összeköti a földet az éggel”. A béke mint a remény tárgya a jövőbe mutató cél marad, amelyért nem szűnhetünk meg imádkozni.

Assisi üzenete az egység és a béke melletti tanúságtételben ölt testet. Az egység a másokkal való találkozásban bontakozik ki, melynek érdekében közel kell mennünk a másikhoz. Szent Ferenc és testvéri közössége egykor a városok szélére ment. Amikor az Egyház a perifériára megy, akkor az eleven evangéliumi tapasztalatban Jézus eredeti szándéka tárul fel. A más kultúrákkal és vallásokkal találkozó Egyház fiatal és dinamikus. Ez megmutatja számunkra a periféria tapasztalatának helyes megélését. Assisi képét gyakran használja Marco Impagliazzo, a Sant’Egidio közösség – az éves béketalálkozókat azóta megrendező közösség – elnöke az iszlámhoz való keresztény viszony értelmezésének kontextusában. Assisi a találkozás helye. A periféria a találkozás helye. A harmadik évezred Egyházának, amely a Föld legtöbb pontján már kisebbségben lévő közösségekben él, éppen ilyen értelemben kell megvalósítania Assisi, a találkozás lelkiségét. A periféria jelentését keresve találóan fogalmazott Marta Margotti, amikor a következőket mondta: „Ma a periféria Isten távollétének helye, de egyben a kereszténység újjászületésének tere is. Nem véletlen, hogy sok hívő, aki már beágyazódott abba a földrajzi és kulturális közegbe, ahonnan a vallási intézmények nagyon távol esnek, ahol erős a társadalmi marginalizálódás és ahol a politikai intézmények csődöt mondanak, ezeken a határterületeken véli megtalálni az Egyház jövőjét (…) A mi helyünk ott van, ahol nincs semmiféle határ; a peremen, mert tudjuk, ott születnek az új dolgok, ahol más terek és más remények nyílnak: itt keletkezik az új valóság, itt történik a történelem.” (Ferenc pápa és az ő ideje, 108). Margotti ezután hozzátette: a perifériára nem azért megy az ember, hogy térítsen, hanem hogy megtérjen. A perifériára kimenve nem a missziós küldetésünkről mondunk le, hanem engedjük, hogy megérintsen bennünket az új tapasztalata, amely az evangéliumi egyszerűség és hitelesség forrása lehet.

II. János Pál pápa így fogalmazott az Ecclesia in Europa kezdetű buzdításában, 2003-ban: Az egység „megvalósulásához mindenki részéről türelmes és állhatatos, igazi reménységtől s ugyanakkor józan realizmustól áthatott elkötelezettségre van szükség, mely arra irányul, hogy becsüljük meg azt, ami már egyesít bennünket, hogy őszintén, kölcsönösen értékeljük egymást, szabaduljunk meg az előítéletektől, és ismerjük meg és szeressük egymást. Ha az egységért való fáradozást jól meg akarjuk alapozni, nem tekinthetünk el az igazság szenvedélyes keresésétől. Ennek eszköze a dialógus és egy olyan helyzetfölmérés, amely – elismerve az eddig elért eredményeket – további indítékokat talál az út folytatásához és a keresztényeket még megosztó különbségek legyőzéséhez. Határozottan folytatni kell a dialógust, nem veszítve kedvünket a nehézségek és fáradalmak miatt. Folytatnunk kell, és bíznunk benne, mert Isten segítségével a kölcsönös megbecsülés, az igazság keresése, a szeretetben való együttműködés, és mindenekfölött az életszentség ökumenizmusa föltétlenül meghozza gyümölcsét” (30–31. pont). II. János Pál pápa az assisi találkozók szellemiségének elmélyítésével a békéért való közös imádság, a párbeszéd és a testvéri együttélés üzenetét bízta a jövő Egyházára, sőt, hívőkre és nem hívőkre egyaránt. Andrea Riccardi szavaival mondhatjuk, hogy ma már létezik „Assisi népe”, akik megértették a béke üzenetét és a „béke kézművesei” („artigiani della pace”) akarnak lenni. II. János Pál pápa lelki örökségének hordozóiként viseljük a szívünkön ezt a szellemiséget, és legyünk az imából fakadó egység és béke előmozdítói.

*

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2020. május 17-i számában jelent meg.