Assisi Szent Ferenc öröksége – Urbán Erik OFM gondolatai a ferences hivatásról

A beszélgetésből közlünk részleteket.

(…)

– Hogyan látja ma a ferences rend küldetését az Egyházban és a társadalomban?

– (...) Ha mi hitelesen éljük meg hivatásunkat és küldetésünket, az már önmagában példát adhat a mai ember számára. Ennek egyik fontos kifejezése az egyszerűbb életforma. Az, hogy

ne a birtoklás, hanem a használat legyen a fontos. Kapunk javakat, eszközöket, de a kérdés az, hogyan viszonyulunk hozzájuk. Ide tartozik a teremtett világ iránti felelősség is.

Nem azért, mert ez ma divatos téma, hanem mert a ferences lelkiség kezdettől fogva hangsúlyozza: az ember a teremtett világ gondozója, nem kizsákmányolója.

– Hogyan lehet a 21. században hitelesen megélni Szent Ferenc örökségét?

– A ferences lelkiség alapjai nem változnak. A struktúrák változhatnak, de a lelkiség állandó.

Ha végigtekintünk a rend 800 éves történetén, azt látjuk, hogy egy-egy korszakban a ferences lelkiség bizonyos hangsúlyai kerülnek előtérbe: azok, amelyek az adott korban különösen időszerű üzenetet hordoznak. Csak egy példát említek: a szegények melletti kiállást. Sienai Szent Bernardin és rendtársai megalapították a Monte di Pietà nevű intézményt, amely tulajdonképpen egyfajta bankszerű kezdeményezés volt az uzsorásokkal szemben. Olyan kölcsönöket biztosítottak a szegények számára nagyon alacsony kamattal, hogy talpra tudjanak állni, és ne kelljen súlyos kamatterheket visszafizetniük. Így próbáltak segíteni az egyszerű embereken, a kiszolgáltatottakon és azokon, akik nehéz helyzetbe kerültek. Érdekes látni, hogy

ez a középkori kezdeményezés ma ismét megjelent – például Afrika egyes területein –, modern formában. Ott is hasonló elven működik: kis kamatú kölcsönökkel segítik az embereket, hogy újra talpra állhassanak.

Ez is mutatja, hogy a ferences lelkiség egyes hangsúlyai időről időre újra aktuálissá válnak.

A rend ma öt fontos prioritást fogalmaz meg: az imádság és az áhítat szelleme; a kicsinység, a szolgáló testvériség; a közösségi élet; a kezdeti és a folyamatos képzés; a misszió, az evangélium továbbadása. Ezek a prioritások megjelennek a ferences lelkiség minden részében. Így válik Szent Ferenc ma is élővé számunkra. Az az ember, aki szegényes ruhába öltözött, és akiről az életrajzírója azt mondja, hogy külsőre nem volt különösebben tetszetős, mégis az egész világ követte őt.

A ferences lelkiség egyik alapja az egyszerűség és a szegénység, amely nem elsősorban a javak teljes hiányát jelenti, hanem a tulajdonról való belső lemondást. A javakat használjuk, hiszen szükségünk van rájuk. Különféle szolgálatokat és hivatalokat látunk el, amelyekhez eszközök kellenek, másként nem tudnánk feladatainkat teljesíteni. A lényeg azonban az, hogy milyen lelkülettel viszonyulunk ezekhez a dolgokhoz. (...)

– A közelmúltban nagy figyelmet kapott Assisi Szent Ferenc sírjának feltárása és vizsgálata. Mit jelent ez a ferences család számára, és milyen lelki üzenetet hordozhat a mai hívőknek?

– Szent Ferencet halála után nagyon rövid időn belül Assisiben temették el, bár több város is szerette volna magáénak tudni a szentet. Először a Szent György-templomban helyezték nyugalomra, majd később földi maradványait átvitték a tiszteletére épített bazilikába, a mai Szent Ferenc-bazilikába. A ferences testvérek azonban úgy elrejtették a sírt, hogy hosszú évszázadokon keresztül csak sejteni lehetett a pontos helyét a korabeli leírások alapján. Végül ásatások kezdődtek, amelyeket nagy titokban végeztek: éjszaka dolgoztak, majd nappal visszahelyeztek mindent, hogy a munkálatok ne legyenek láthatók a zarándokok számára. Így találták meg végül a kőszarkofágot, amely Szent Ferenc földi maradványait őrizte.

A szentek ereklyéinek tisztelete mindig arra emlékeztet bennünket, hogy Isten a testben megélt életet is megszentelte. Szent Pál mondja: „Testetek a Szentlélek temploma.” Amikor egy szent ereklyéjét tiszteljük, nem a csontokat imádjuk. Az ereklyék kiállítása Szent Ferenc lelkiségére irányítja a figyelmet. (...)

A mostani háborús események kapcsán sokan kiemelték Szent Ferenc békeüzenetét. Erre utalt Leó pápa is abban a bullában, amellyel meghirdette a Szent Ferenc-évet, és amelyben teljes búcsút engedélyezett a hívek számára.

Ferenc életének utolsó időszakában a Naphimnuszba két új versszakot is beillesztett. Az egyik a békére hív.

Amikor ugyanis meghallotta, hogy Assisi városának polgármestere és a püspök súlyos viszályban állnak egymással, két ferences testvért küldött hozzájuk, hogy olvassák fel nekik a Naphimnusz idevágó sorait: „Áldott légy, Uram, minden emberért, ki szerelmedért másnak megbocsát.” A hagyomány szerint ennek hatására kibékültek a város vezetői. Ezért tekintünk Szent Ferencre ma is mint a béke emberére. Szent Ferenc ereklyéinek tisztelete így a békére és a kiengesztelődésre hív.

– Mit tartott fontosnak a papoknak tartott előadásában?

– Két elmélkedést tartottam. Az elsőben Assisi Szent Ferenc személyét idéztük fel. Kiindulópontként azt a gondolatot vettem, amely szerint az emberi élet két nagy szakaszra osztható. Az első az identitás keresésének ideje: amikor kialakítjuk életünk kereteit. A második szakaszban már inkább ezeknek a kereteknek a tartalommal való megtöltése történik. (...) Ezt a két életszakaszt vizsgáltuk meg Szent Ferenc életében is. Ott látjuk a gazdag kereskedő fiát, aki jó kereskedő lehetett volna, aki a lovagi cím megszerzéséről álmodott, és előkelő életre vágyott. Majd megjelenik életének második szakasza: amikor közösséget alapít, rendet szervez, regulát ír, és végül életének beteljesedéseként megkapja a stigmatizáció kegyelmét. A kettőt a megtérés folyamata köti össze.

Ebből kiindulva arról elmélkedtünk, hogyan lehetünk mi is „egyházépítők”. A tégla az életünk, a kötőanyag a bűnbánat és az Egyházhoz való hűség, az úti eledel pedig az Eucharisztia. Arról is elmélkedtünk, hogy mindez hogyan van jelen a mi papságunkban ma. Szent Ferenc a stigmatizációban Krisztus sebeit kapja meg. Ez arra is emlékeztet bennünket, hogy

mi magunk is sebeket hordozunk: sebeket adunk és sebeket kapunk – nemcsak az Úrtól, hanem egymástól is. A kérdés az, mit kezdek ezekkel a sebeimmel.

Hogyan tudom őket beépíteni a hitembe és a hivatásomba úgy, hogy ne fáradjak el, ne üresedjek ki, hanem éppen ellenkezőleg: mélyüljön a hitem, és újra meg újra meg tudjak újulni. Összességében azt a vonalat kerestük, amely a hivatásunkat jelképezi. (...)

A második elmélkedés címe: Isten a kezünkbe adja magát. Szent Ferenc írásai nyomán arról gondolkodtunk, hogy a pap egyszerre viseli Krisztus méltóságának jelét és a szolgálat kötényét: úgy kell szolgálnia, hogy életében Krisztus legyen látható, és az Eucharisztia körül megélt papi egység erősítse hivatását.

(…)

A teljes interjú, benne Urbán Erik hivatásának rövid történetével ITT olvasható.

Forrás: Szatmári Római Katolikus Egyházmegye

Fotó: Szatmári Római Katolikus Egyházmegye Facebook-oldala

Magyar Kurír