Átadták a debreceni Megtestesülés plébánia játszóterét

Hazai – 2024. június 5., szerda | 9:44

Az átadóünnepséget június 3-án tartották, a játszóteret Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök áldotta meg. Debrecen város és a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye megállapodásának értelmében a játszóteret a lakótelepen élő gyerekek is használhatják.

Az eseményen részt vett Papp László, Debrecen polgármestere, Törő András plébániai kormányzó, Németh István püspöki titkár, Némethné Székely Julianna és Kovács István a  helyi Egyházmegyei Katolikus Iskolai Főhatóság részéről, Béres Nándor egyházmegyei gazdasági igazgató, Béres Diána egyházmegyei jogtanácsos, az egyházközség testületi tagjai, hívei, a Megtestesülés tagóvoda munkatársai, óvodásai.

Amikor a Megtestesülés plébánia közösségi terén megépült a Megtestesülés tagóvoda, a plébánia udvara ezzel megszűnt. A közösség nagy örömmel fogadta a városi közgyűlés döntését, miszerint a plébánia melletti önkormányzati tulajdonú erdősávból egy részt átengednek a közösség használatára, így újra élhetővé válik az udvar. Az ott kialakított új játszótér megvalósítását teljes egészében a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye finanszírozta.

Ezzel az építkezéssel párhuzamosan folyt a Megtestesülés plébánia belső terének felújítása is. Az átadóünnepségen Törő András plébániai kormányzó mondott köszönetet a játszótér megépüléséért és a plébánia felújításáért.

Papp László polgármester köszöntőjében így fogalmazott: Amikor az ember megérkezik a Borbíró térre, egy különleges, embercentrikus, gyermekcentrikus közösségi térbe lép be. Nemcsak a templom épülete, hanem az annak udvarára megépült, jelenleg 75 kisgyerek neveléséről gondoskodó óvoda is mutatja ezt.

Palánki Ferenc megyéspüspök megköszönte a polgármesternek az együttműködés gyümölcseiről elhangzott gondolatait, és hozzátette: „Az együttműködés, a szeretet, az összehangolt munka mindig gyümölcsöző és soha nem öncélú. Nem azért építünk, fejlesztünk, mert dicsőséget szeretnénk learatni, hanem másokért, ezekért a gyermekekért, akik végtelen értéket hordoznak. Minden ember végtelen értékű.

A gyermekek arca Isten arcát tükrözi vissza. Az a hivatásuk – mert már nekik is van –, hogy kövessék Jézust, akiről azt írja a Szentírás: »Jézus pedig növekedett bölcsességben, korban és kedvességben Isten és az emberek előtt.« (Lk 2,52) A gyermekeknek is ez a dolguk, nekünk pedig az, hogy ebben segítsük őket, biztosítva ehhez minden körülményt” – fogalmazott Palánki Ferenc megyéspüspök, majd megáldotta az új játszóteret.

Szerző: Kovács Ágnes

Forrás és fotó: Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen–Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria