A díjat 2018-ban alapította a Szombathelyi Egyházmegye azzal a céllal, hogy évről évre elismerje, megerősítse a hit és az orvosi, egészségügyi hivatás kapcsolatát. A gyógyításban dolgozók további megbecsülését jelzi, hogy a díjazott orvoson kívül egy egészségügyi dolgozó is elismerésben részesül.
Idén elsőként Berdál Mária nyugalmazott főorvos vehette át az elismerést Fekete Szabolcs Benedek segédpüspöktől és Bebes István polgármestertől. Berdál Mária Celldömölkön született, 1971-ben végzett a Pécsi Orvostudományi Egyetemen. A celldömölki kórházban sebészként dolgozott, 1997-ben a rendelőintézet főorvosának, majd a kórház orvosigazgatójának nevezték ki. 2020 óta nyugdíjas. A Keresztény Orvosok Magyarországi Társaságának is tagja lett. Cursillót végzett, ami megváltoztatta az életét. Elvállalta a celldömölki cursillocsoport vezetését, részt vett a karitászcsoport megalapításában is. Lelkes önkéntese a Mária Rádiónak.
„A test és a lélek orvosa” – Boldog Batthyány László-díjat 2021 óta nemcsak orvosoknak adományozza az egyházmegye, hanem olyan egészségügyi dolgozóknak is, akiknek munkája nélkülözhetetlen a gyógyítás területén. Ezzel elismeri azt az áldozatos szolgálatot, amelyet az orvosok mellett végeznek a betegekért.
A díjat Brodorics Tamásné nyugalmazott aneszteziológiai szakasszisztensnek adományozta idén az egyházmegye. Brodorics Tamásné Erika Körmenden született. Az érettségit követően 1982. július 1-jétől a körmendi kórház sebészeti és belgyógyászati osztályán kezdett dolgozni. 1984-ben szakápolói végzettséget szerzett, 1986-ban pedig aneszteziológiai szakasszisztensi képesítést kapott a pécsi Egészségügyi Szakdolgozók Központi Intézetében. Ettől kezdve a műtőben dolgozott altatónővérként. A covidjárvány idején a körmendi kórház krónikus osztályán mint szakápoló gondoskodott a betegekről, majd újra a szombathelyi Markusovszky Kórház műtőjében teljesített szolgálatot. 2022 júliusától nyugdíjas. A Szombathelyi Egyházmegye önkéntes beteglátogatója.
A díjátadón Körmend polgármestere, Bebes István méltatta a hercegorvos emberi nagyságát, kiemelve egyik fontos mondatát: „Ha boldogok akartok lenni, tegyetek másokat boldoggá.” Kovács Mónika, a zalaegerszegi Szent Rafael Kórház főorvosa, az egyik tavalyi díjazott mondott beszédet, amelyben az orvosi hivatás és a hit kapcsolatáról beszélt.
Az ünnepség a Szent Erzsébet-templomban szentmisével folytatódott. Szentbeszédében Fekete Szabolcs Benedek segédpüspök az elmúlásról, a halálról beszélt, felidézve e témában a Batthyány család példamutatását. Naplóikban nyíltan beszélnek a lelki mellett a testi szenvedéseikről. Saját betegségeik mellett szembe kellett nézniük több gyermekük korai halálával. Boldog Batthyány-Strattmann László élete, küszködései, felajánlott szenvedései erősítsenek meg minket, hogy amikor a saját életünkben eljönnek a nehéz pillanatok, a hit tudjon fényt gyújtani. Még a nagypénteki sötétségben is képes a mennyország fénye átragyogni. Ennek a fényében éljük az életünket, előrenézve a mennyország örömében – zárta elmélkedését Fekete Szabolcs Benedek.
A szombathelyi segédpüspök a szentmise végén Kiss László plébánossal együtt Boldog Batthyány-Strattmann László közbenjárásáért imádkozott.
Forrás: Szombathelyi Egyházmegye
Fotó: Szombathelyi Egyházmegye Facebook-oldala
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria