A 10.30-kor kezdődő szentmise főcelebránsa Martos Levente Balázs esztergom-budapesti segédpüspök lesz. Homíliájának témája: „Mit tehetsz a leendő hivatásokért, mit tehetsz a papjaidért?” Beszédének vezérfonala a Szeretetláng lelki napló egyik üzenete: „Nem csak a még el nem indult hivatásokat ajánlom különös figyelmetekbe, sokkal inkább a már elindult papi hivatásokért hozzatok sok áldozatot.”

Szilágyi Szabolcs piliscsabai plébános, a csendes szentségimádás terjesztésének széles körben ismert apostola az egyéni szentségimádás elindításának lelki és szervezési alapjairól tanít. Előadásának mottója: „Ahogyan feltárom magam az Eucharisztia előtt, Jézus is úgy tárja fel önmagát előttem. Ahogyan én átadom magam Neki, úgy kezdi el Ő is átadni magát nekem.”
Szabó József exorcista pap korunk szellemi harcáról, a gonosz „trükkjeiről”, azok felismeréséről és kivédéséről tanít, mert ahogyan vallja: „Az ördőg főként az Istenbe vetett bizalmat, a reményt és a szeretetet akarja tőlünk elvenni.”

A szentségimádást Kemenes Gábor atya vezeti, a közbenjáró imaszolgálatot az Új Szív Közösség szervezi, a zenei szolgálatot az Eucharist együttes és tizenéves gyermekeik végzik.
A fesztivál részletes programja a Szeretetláng Mozgalom honlapján megtalálható.
Forrás és fotó: Szeretetláng Mozgalom
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria







