„Ez az!” – tört ki az öröm Nagycserkesz göröngyös főútjának szélén Zsuzsa asszonyból (...) szegényes, de szemmel láthatóan gondozott háza a falu szélén áll, ahova nemigen járnak látogatók. Itt él férjével (...), valamint két lányával, Szofival és Gabival. A házban van fürdőszoba is, sőt mosógép is, és a szobában is csak azért vannak összezsúfolva az ágyak és egy matrac, mert az asszony a lányok mellett alszik. (...) A gondból bőven kijutott a családnak: másfél éve, egy hároméves korban kötelező rutinvizsgálat során derült ki, hogy Szofinak rosszindulatú vesedaganata van, amit azonnal meg kellett műteni. Szerencsére már (...) hivatalosan tünetmentes, és éppen úgy bolondozik, ahogy egy átlagos óvodás kislány...
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nagycserkeszen és a hozzá tartozó 16 tanyabokorban összesen csaknem kétszáz 6 év alatti kisgyermek él, többségük nagyon nehéz körülmények között. Így ez nemcsak hatalmas, de nehéz körzet is. (...) a védőnő egy-egy nap alatt 8-10 családot is felkeres. Van, ahová csak 10 percre ugrik be, de olyan is, ahol órákat tölt el. Kérdez, válaszol, olykor vizsgál – például a körülményeket, vagy éppen a csecsemő fejlettségét –, és azt is megmutatja, hogy melyik babát hogyan kell tornáztatni ahhoz, hogy még ügyesebb legyen. (...) Vizsgálatokat szervez és végez el maga is, vitaminokat oszt, és elszántan, de kedvesen nógatja az anyukákat, akiknek van valamilyen elmaradásuk a gyerekük oltását vagy státuszvizsgálatát illetően. (...)
Ha arra van szükség, a családsegítővel és a családmentorokkal közösen anyaotthonba menekíti azt az anyát, aki gyermekeivel együtt veszélyben van. Mindehhez jól jön az a segítség is, amit a „Fókuszban a gyermek” program keretében kaphatnak a felzárkózó településeken dolgozó védőnők. Kérhetnek különböző vitaminokat és a mindennapi munkájuk során használatos diagnosztikai eszközöket is. Segítség az olykor életmentő információ is, amit a családdal szoros kapcsolatban lévő családmentortól kaphatnak meg. Ahol a távolság és a körülmények indokolták, ott új autóhoz jutottak a védőnők. Összesen huszonöt új jármű segíti munkájukat.
A Zala megyei Oltárcon kevesebb a gyerek és az újszülött is (...) Az amúgy csodálatos környezetben fekvő zsákfaluba naponta csak két busz jár, autó nélkül meglehetősen nagy kihívás a közlekedés. Így innen nemigen járnak el az emberek, akik jellemzően félnek is a külvilágtól, emiatt a gyerekeiket sem engedik el. Még egy keszthelyi hajós kirándulásra is csak sok energiával és rábeszéléssel tudnak gyerekeket toborozni a Jelenlét munkatársai és a családmentorok. (...)
A közeli Becsehelyen élő, de Oltárcon dolgozó védőnő alkalmanként 50-60 kilométert autózik azért, hogy a gondjaira bízott családokat felkereshesse.
Az itt lakó családok szociálisan nincsenek olyan rossz helyzetben, mint például Nagycserkeszen. A házakon ugyan látszanak az egykor szebb élet nyomai, de a rendezett udvarok és a gondozott, éppen ezért bő termést ígérő kiskertek azért mutatják az igyekezetet. A gondot itt inkább az elszigeteltség okozza. A védőnő és a vele együtt dolgozó családmentorok így a gyerekek fejlesztését tartják a legfontosabb feladatuknak, és abban segítenek, hogy Oltárcon is kitáruljon a világ.
„Egyetlen gyermeket se veszítsünk el szem elől!” – ez a küldetése a 66 felzárkózó településen működő „Fókuszban a gyermek” projektnek. A 2021 januárjában indult, a legkisebb gyermekek felzárkózását segítő európai uniós programban tizennyolc civil szervezet dolgozik együtt azért, hogy a legnehezebb helyzetben lévő településen élő három év alatti gyerekek is megkapják mindazt, ami a kiegyensúlyozott fejlődésükhöz szükséges. Különösen fejlődésük legfontosabb szakaszában, életük első ezer napjában. A szülők felkészítésével és az életkörülmények javításával csökkenteni lehet a fejlődésbeli hátrányokat, mozgáskoordinációs hiányosságokat és az ezekkel együtt járó idegrendszeri éretlenségeket, ami jelentősen hozzájárulhat a gyermekek későbbi eredményes iskolai pályafutásához.
Pálmai Erika írása teljes terjedelmében ITT olvasható.
Forrás: Magyar Máltai Szeretetszolgálat
Fotó: Majoros Árpád
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria