A rendfőnök hangsúlyozta, a Szentatya jelenléte arra ösztönzi őket, hogy bizalommal folytassák útjukat, továbbá egy olyan küldetésre hívja őket, amelyet alázattal és odaadással, valamint bátorsággal és reménnyel élnek meg.
Pásztor és rendtestvér
Örömmel és mély hálával köszöntötte az Ágoston-rendi legfőbb elöljáró Leó pápát a hétfő esti szentmise végén, ez a szertartás nyitotta meg Szent Ágoston rendjének 188. egyetemes káptalanját. A rendfőnök elmondta, a Szentatya jelenléte számukra értékes ajándék, beszédes jele a rendtagokat egyesítő közösségnek és az őket fenntartó testvériségnek. Május 8-án hálát adtak Istennek, amiért Péter utódjává választották a rendtársukat. Ma ugyanezt a hálát újítják meg, mert a Szentatyában nemcsak az egyetemes pásztort ismerik fel, hanem azt a testvért is, akivel együtt járták útjaikat, különösen is, amikor a rend legfőbb elöljárójaként mutatta meg közelségét és odaadását. Ennek a találkozásnak az ünneplése a Szent Ágoston-bazilikában, az alapító édesanyjának, Szent Mónikának ereklyéi mellett még jelentősebbé tesz mindent. „Itt a mi atyánk, lelki tanítómesterünk és alapítónk szava visszhangzik, emlékeztetve minket arra, hogy az Egyház az igazi Anya, aki hitben szüli és táplálja gyermekeit” – emelte ki Alejandro Moral Antón.
A rendi karizmák sokfélesége
A Szentszék által alapított rend közel nyolc évszázadon át arra törekedett, hogy hűségesen és szolgálatra készen álljon az Egyház és a pápa rendelkezésére. Az Ágoston-rendiek ma a pápa előtt meggyőződéssel megerősítik ezt a hűséget és biztosak abban, hogy csak a Péterrel való közösségben élhetik meg teljes mértékben evangéliumi hivatásukat. A nagykáptalan tagjai mellett az Ágoston-rendi család különböző csoportjai is képviseltetik magukat: a legfőbb elöljárók, a szemlélődő élet és a társult kongregációk szerzetesnővérei, valamint a testvériségek világi tagjai. Jelenlétük arra emlékezteti őket, hogy a karizmák sokfélesége nemhogy megosztaná, hanem éppen gazdagítja és építi Isten népének egységét. A legfőbb elöljárótól a szerzetesek megkérdezték, mit szeretne leginkább hallani ma a Szentatyától. Két szó visszhangzott a szívében: közösség és béke.
Szinodalitás és testvériség
Először is a közösség, mert arra kaptak meghívást, hogy úgy éljenek, ahogyan Ágoston tanítja őket az „Isten felé nyitott egy lélek és egy szív” magatartásával. Egyúttal tanúságot téve a testvériségről és a szinodalitásról a megosztottságoktól megsebzett mai világban, és ezért szeretnének „Őbenne, az Egyben egy lenni” – utalt az elöljáró Leó pápa jelmondatára. A másik szó a béke, hiszen Leó pápa fáradhatatlanul arra buzdítja őket, hogy ne engedjenek az erőszak logikájának, hanem ápolják szívükben a szeretet lángját, amely lehetővé teszi az egyetemes testvériséget. Szavai – amikor arra hívja őket, hogy ne nyugodjanak bele a háborúba – világosságot és vigasztalást jelentenek számukra, és segítik őket abban, hogy a béke, a remény és a teremtés iránti gondoskodás magjává váljanak.
A Szentatya jelenléte arra ösztönzi őket, hogy bizalommal folytassák útjukat, valamint egy olyan küldetésre hívja őket, amelyet alázattal és odaadással, mégis bátorsággal és reménnyel élnek meg. Néhány héttel ezelőtt az ifjúság jubileuma lelkesedéssel töltötte el az Egyházat, s ez az energia arra emlékeztet mindenkit, hogy az evangélium mindig az öröm és az új élet forrása. Ezért remélik a rendtagok, hogy egyteemes káptalanjuk is kairosz lesz, egy kedvező időszak, amelyben a Szentlélek megújítja a hűségüket és nagylelkűségüket. Végül Alejandro Moral Antón atya, az ágostonosok legfőbb elöljárója megköszönte a Szentatyának személyes közelsége ajándékát. Kérte, hogy áldja meg és kísérje őket, hogy az Egyházban és szerte a világon a közösség alázatos tanúi, a béke építői és a remény hírnökei lehessenek.
XIV. Leó pápa 48 évvel ezelőtt, 1977. szeptember elsején lépett be Szent Ágoston rendjébe és e napon kezdte meg a noviciátusát Saint Louis-ban a Jótanács Anyjáról nevezett ágostonos újoncházában.
Forrás: Vatikáni Rádió
Fotó: ANSA
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria
