Az anyaság ajándéka – Az Édesanyák Imái közösség nyitott találkozókat szervezett Kárpátalján

Kishírek – 2024. február 21., szerda | 16:11

Az Édesanyák Imái közösség már több éve működik a munkácsi Szent Márton-plébánián; a résztvevők hetente egyszer gyűlnek össze közös imára, hogy megtanulják, hogyan bízzák Istenre gyermekeiket. Február 16. és 18. között Kárpátalján, három helyszínen – Tiszaújlak, Ungvár, Visk – ismerkedhettek meg az érdeklődők az Édesanyák Imái közösséggel.

Az Édesanyák Imái közösséghez minden nő csatlakozhat, aki szeretne imádkozni a gyermekekért – tehát nemcsak a fizikai, hanem a lelki édesanyák is.

„Az édesanyák szeretete megváltoztatja a világot” – olvashatjuk a lelkiségi mozgalom alapító levelében. A kezdeményezés 1995-ben indult Angliában; az évek folyamán mozgalommá nőtt, és elterjedt az egész világon. Ma már nyolcvan országban van jelen.

Az Édesanyák Imái közösség születéséről, lelkiségéről bővebben ITT olvashatnak.

*

Február 16. és 18. között Kárpátalján három helyszínen – Tiszaújlak, Ungvár, Visk – ismerkedhettek meg az érdeklődők az Édesanyák Imái közösséggel, melynek magyarországi és szlovákiai képviselői látogattak el Kárpátaljára.

A találkozókon lehetőség nyílt arra, hogy megismerjék és megosszák egymással tapasztalataikat arról, hogyan működnek ezek az imaközösségek.

„Az édesanyák imája a mindenható Isten ajándéka mindannyiunk számára. Együtt imádkozva, a Szentírást olvasva megtanuljuk, hogy örömben és reményben éljük meg anyaságunkat” – hangzott el a találkozón.

Február 16-án, pénteken este Tiszaújlakon mutatták be az Édesanyák Imái közösséget magyar nyelven, mintegy nyolcvan résztvevőnek. Szombaton délelőtt Ungváron a magyar nyelvű találkozón közel kilencven; délután, az ukrán nyelvű találkozón harmincöt édesanya vett részt. Vasárnap a viski, técsői asszonyok imádkoztak együtt a vendégekkel, összesen hatvannyolcan.

A találkozókon tanúságtételek hangzottak el, kiemelve többek között, hogy „a legjobb, amit a gyermekeinkért megtehetünk, ha átadjuk őket az Úrnak, aki jobban szereti őket, mint mi magunk.

Családunkban a változások úgy kezdődnek, ha mi magunk megváltozunk – ez az Istennek való önátadásban fejeződik ki leginkább, ami derűt, örömöt hoz magával”.

A lelkiségi mozgalom bemutatása és a tanúságtételek után ismertették a közösség imádságát.

 

Hálaadás az anyaságért

Köszönjük neked, Urunk, az anyaság ajándékát, ezt az áldott és méltóságteljes hivatást. Urunk, sokszor nem tudatosítjuk, hogy mennyire bízol bennünk, olyannyira, hogy gondunkra bízod drága gyermekeidet. Kérünk téged, segíts, hogy értékelni tudjuk az anyaság fontosságát. Ámen.

„Az egyszerű imaszövegek, a csend, a Szentírás előkészíti szívünket arra, hogy teljesen az Úr kezébe tudjuk tenni a családunkat a következő hétre, és ne akarjuk visszavenni magunkra a gondokat – olvasható a találkozókról szóló beszámolóban. – A heti kiscsoportos találkozások formájában megvalósuló ima azzal végződik, hogy ezt az átadást egy gesztussal is kifejezzük, amikor a családtagjaink nevét egyesével fehér korongokra írjuk, majd imádságban a kereszt elé tett kis kosárba helyezzük.”

Forrás: Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye

Fotó: az ungvári és a viski plébánia Facebook-oldala

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria