Az apa erkölcsi súlya és az anya mosolya együtt nevel – Interjú Sebők Sándor plébánossal

– Plébánosként és egyházmegyei családreferens papként is sokat látott, tapasztalt a családok életéből az elmúlt évtizedekben. Hogy látja most a családok, azon belül kiemelten a családapák helyzetét?

– Sajnos, azt szoktam mondani, hogy

elég apátlan társadalomban élünk, és apátlan Egyházban is.

Vagy nincsen apa a családban – sokszor fizikailag ugyan van, de lelkileg nincsen –, vagy néha jobb lenne, ha nem lenne. Az is egy borzasztó helyzet, amikor az apa nem áll a hivatása magaslatán, nincs a megfelelő helyen férfiasságát tekintve lelkileg, szellemileg. Nagyon sok a gond ezzel a kérdéssel. Nemrégiben Vácon beszélgettünk a kollégákkal arról, hogy a házasságra való felkészítést nem a jegyesoktatáson kell kezdeni, hanem – ahogy Kodály mondta a zenetanulás kapcsán – kilenc hónappal a születés előtt.

A családban, az óvodában már elindul a folyamat, hogy a fiúkból férfiakat, a lányokból nőket neveljünk. Nagyon összetett kérdés ez, mert ha a férfi nem hoz magával megfelelő mintát a saját családjából, nehéz helyzetbe kerülhet a házasságában.

– Említette a házasságra való felkészítést. Mit tapasztal, amikor a házasulandókkal találkozik, a férfiak tudják, mire vállalkoznak azzal, hogy apák lesznek? Felkészültek arra, hogy mennyire megváltozik majd az életük?

– Azt gondolom, hogy nem igazán. Ezért kell beszélni erről a témáról is. Írtam egy könyvet, Drága kicsi gyermekünk! címmel, amelyben azoknak a szülőknek szeretnék segítséget nyújtani, akik tudatában vannak, hogy születendő gyermekük sorsát, személyiségét alapvetően meghatározza, hogyan várják őt. Alapvetően az első gyermek születéséről szól, de a későbbieknél is jól használható, és a visszajelzések arról szólnak, hogy sokan használják is. Némelyek azt mondták rá, hogy „sírós” könyv. Miért sírós? – kérdeztem én. Mire a válasz: Ha olvasom, akkor mindig elsírom magam. A könyvben a gyermeket váró anya beszélget a babával, aztán van egy imádság az anyának és az apának is. Hetente újabb beszélgetés és imádság, és így megy ez a negyvenedik hétig. Fontos, hogy lelkileg is fel tudjanak készülni az anyák és az apák is a gyermek születésére.

– Milyen szép a felkészítésnek ez a módja! Nagyon lényeges, hogy az apákhoz is szól, mert a nők tudatosabban készülnek az anyaságra, de egy férfi a gyermeke születése után is a munkájában marad. A hétköznapjai kevesebbet változnak, így nem biztos, hogy előre gondol az új élethelyzetre, az azzal járó feladatokra. Mit tanácsol a férfiaknak, akik apai örömök elé néznek?

A nők ösztönösebben készülnek az anyaságra, a férfiak sokkal később válnak apává.

Azért is, mert a foganástól kezdve egészen a szülésig minden az anya testében zajlik le, tehát ő könnyebben tud azonosulni azzal, ami vele történik. A férfinek pedig marad egy adott esetben érzékenyebb, olykor nyűgösebb feleség, akinek nagyobb a szeretetigénye, és jobban kell rá figyelni. A szülésnek a fájdalma és az öröme is elsősorban az édesanyáké. Az apás szülésnél valamiben azért ki tudják venni a részüket a férfiak is, ezért szoktam biztatni őket, hogy ha a feleségük is elfogadja, akkor vegyenek részt a szülésen. A születés után pedig kapcsolódjanak be a gyerek körüli teendőkbe, a fürdetéstől kezdve mindenbe. És akkor lassan-lassan megérik bennük az apai érzés, élmény. Ezzel nemcsak kötődni tudnak a gyermekükhöz, érlelődni tudnak a vele való kapcsolatban, hanem a feleségüknek is nagy segítséget nyújtanak.

– Fogalmazhatunk úgy, hogy egy férfi számára apának lenni éppúgy hivatás, mint a nőké, az anyáké?

– Természetesen. És az is elmondható, hogy

ahol az apa nem áll a hivatása magaslatán, ott sem a gyereknek, sem a feleségnek nincs jó dolga.

Ezt az egész társadalom is megszenvedi, mert a közösségek gerincét a férfiak adják, bár a működésben mégiscsak a nők a meghatározók. Jól kiegészítik egymást lelkileg, szellemileg, legyen az egyházi vagy más közösség.

– A hitre nevelés kapcsán készült felmérések azt mutatják, hogy azokban a családokban, ahol az apa vallásgyakorló, jóval nagyobb arányban maradnak meg a hit útján a gyerekek, mint ahol csak az anya imádkozik és jár templomba. Az apák erőteljes mintát tudnak mutatni ebben, főleg a fiúk számára.

– Igen, mert a gyerek előbb-utóbb megkérdezi, hogy az apa miért nem. Nagyon jó példa számomra a saját családom. Az édesapám református volt, de amikor lazítani akartam, kihagyni a szertartást, akkor azt mondta: Fiam, gyerünk misére! Nagyon jó szinkronban volt anyukámmal. Így aztán mi hárman, fiútestvérek, tényleg vallásosan nevelődtünk. Úgy szoktam mondani, hogy

az apának az erkölcsi súlya és az anyának a mosolya együtt neveli a gyerekeket. Mind a kettőre nagy szükség van.

Egy atyától hallottam a férfiaknak szóló intést: Ti nemcsak a család apja, hanem a család papja is kell hogy legyetek! Ezt minden keresztelőn elmondom én is. Az apák szerepe hihetetlenül fontos.

Beszélgettem olyan pappal is, aki egészen megrendült, amikor egyszer véletlenül meglátta, hogy az édesapja térden állva imádkozik. Ez olyan emlék volt számára, ami meghatározta a hitét, az életét. Tehát imádkozó férfiakra van szükség. Ezért örülök, hogy a Váci Egyházmegyében száznál több akolitus van, ebből nálam is tíz.

Hitet adó és megerősítő, amikor odaállnak az oltár köré tízen férfiak. Nem csak a nők feladata a hit átadása.

– Több helyen a férfiak közösségeket alkotnak, hogy egymást erősítsék férfi és apai szerepükben, hitükben és társadalmi felelősségvállalásukban. Van-e ilyen közösség a plébániáján?

– Igen, férfisátor a neve. Zöldy Pál tartott előadást egyszer a családtáborunkban, és annak nyomán azóta havonta egyszer találkozunk nyolcan–tízen. Jönnek a tizennyolc évet betöltött fiatalok, de idősebbek is. Aztán van baba-mama klubunk – ott is megtörtént, hogy a férfiakat hívtam össze az anyukák nélkül, mert szükség van arra, hogy ők is kibeszéljék magukat, és érezzék azt, hogy ők fontosak a családon belül. Egyébként gyakran a nőkön keresztül lehet hatni a férfiakra, de kell, hogy velük külön is foglalkozzunk.

– Nemcsak az apákról lenne szó a mai beszélgetésben, hanem a nagyapákról is. Elmúlt az az idő, amikor a többgenerációs családok együtt éltek, és szoros kötődés volt nagyszülők és gyerekek között. A különélés mellett az online világ is árkot húzhat a két szélső generáció tagjai közé. Hogyan lehet ezt átugrani? Hogyan lehet a nagyszülő, a nagyapa és az unoka között jó kapcsolatot építeni?

– Előfordul, hogy a szülők tiltják az unokát a nagyszülőktől, mert szinte féltékenyek a nagyszülőkre, vagy egymás szüleivel nincsenek jóban. A gyereknek viszont akkor is szüksége van mindkét oldalról a nagyszülőre, akinek elsődleges hivatása, hogy sokat beszélgessen az unokával. Egészen kicsi kortól el lehet ezt kezdeni, mert akkor is megmarad a gyerekekben sok minden, ha az ember azt gondolja, hogy nem. Magamról tudom, hogy én is hallgattam gyerekkoromban a felnőttek beszélgetését, és máig emlékszem rá. A gyerek mindig fülel, érdemes vele beszélgetni a családi és a nemzeti gyökerekről, az ünnepekről. Olykor a nagyszülőnek intimebb a kapcsolata a gyerekkel, mint a szülőnek. Más a hangulat, más a kötődés, ettől bizalmasabb tud lenni az együttlétük.

Ha jó a nagyszülő, akkor a háttérből tudja segíteni, kiegészíteni a szülőnek a nevelő tevékenységét, ezért külön hivatás nagyszülőnek lenni.

Látom az érzelmi elragadtatást, amikor összegyűlnek a nagymamák, és megmutatják egymásnak a fotókat az unokáikról. Nagyszülőnek lenni csodálatos állapot, de nagyon nagy felelősség is. Ezt tudatosítani kell a nagyszülőkben.

– A gyerekek nagyon kíváncsiak a szülők, nagyszülők régi életére, örömmel veszik a történeteket apa, anya, sőt a nagyszülők múltjából is. Érdeklik őket a hétköznapok: hogyan éltek, mivel játszottak, miket főztek, de a történelmi események is.

– Igen, a gyerekek nagyon nyitottak. A jegyesoktatást mindig bemutatkozással kezdjük; elmondom a magam életét, aztán a jegyesek is mesélnek magukról. Ilyenkor szó esik néha a történelmünkről, és döbbenetes, hogy szinte semmit nem tudnak például ’56-ról, pedig a nagyszüleik megélték azt. A dédszülők pedig a II. világháborút is ismerik. A fiatalok nagyon keveset tudnak ezekről. Tragédia, hogy mennyire nem adják át ezeket az élményeket, emlékeket. Pedig a Bibliában sokszor benne van (a zsidók számára pedig egyenesen vallási kötelesség), hogy „Mondd el fiaidnak…”. Hányszor van ilyen felszólítás. Ez tartja össze a közösséget, a családi közösséget és a nemzetet is. Én emlékszem, hogy annak idején fél füllel hallottam, hogy a szomszéd bácsi miket mesélt Doberdóról, és amikor pár évvel ezelőtt eljutottam Doberdóba a harctérre, megtaláltam azt a vonatot, amiről az öregúr beszélt. Ki volt állítva, mert ezzel vitték a katonákat a hegyen keresztül. Teljesen elérzékenyültem.

Ezért mondom, hogy

a nagyszülő elsődleges feladata, hogy sokat beszélgessen az unokájával. Még akkor is, ha a gyereket látszólag nem annyira érdekli, mert sokszor tévedünk, és a gyereket jobban érdekli a mondandónk, mint gondolnánk. (Főleg, amikor a felnőttek beszélgetnek.)

– A beszélgetésünk apropója Szent József ünnepe. Mit jelent Szent József személye az Ön számára? Milyen kapcsolata van vele?

– Azt gondolom, hogy nem „használjuk” eléggé Szent Józsefet, az ő segítségét, közbenjárását. Mária kezdettől fogva közel áll hozzám, édesanyám révén nagyon belém ivódott a Mária-tisztelet, és aztán később, felnőttkoromban, pap koromban lettem figyelmes arra, hogy milyen sokat jelent Szent József. Ezt láttam Batthyány-Strattmann László életében is. Ő egészen szoros kapcsolatban volt vele, látszólag profán dolgokban is. Egyik alkalommal például a Szent Józsefhez szóló imádság után szólt a sofőrjének, hogy készítse elő a kocsit, mert megy Bécsbe: ki akarja venni a pénzét a bankból, mert az össze fog omlani. Jó, hogy hallgatott a szentre, mert nem sokkal azután, hogy kivette a pénzét, tényleg összeomlott a bank. Anyagiak kapcsán lehet Szent Józsefet „nyaggatni”. Emlékszem, amikor Amerikában voltam a barátaimnál, az egyik család el akarta adni a házát, és különösen hittek abban, hogy Szent József segít ebben a kérdésben. Imádkoztak hozzá, és tényleg sikerült eladni a házat. Én is nagyon tisztelem, és tudom, hogy nagyon sokat segít. A tanyavilágban mondták nekem a pénzzel kapcsolatban, hogy „a Szűzanya majd kiparancsolja” – hozzásegít, hogy meglegyen, ami szükséges. Ez egy jó mondás, tudjuk, hogy a Szűzanya mellett Szent József közbenjárására is számíthatunk. Én magam az utóbbi években fedeztem fel magamnak Szent Józsefet, és ebben sokat segített a Batthyány-Strattmann László életéről szóló könyv és Ferenc pápa csodálatos pásztorlevele, a Patris Corde (Apai szívvel) kezdetű. Az akolitusaimmal végigvettük ezt a levelet, és most ajánlottam a férfisátorban is. Nagyon szeretném, ha középpontba kerülne ez a levél. Szentatyánk fantasztikusan szépen ír Szent Józsefről. Olyan férfimodellt mutat be, aki a családjának él, akinek van felelősségérzete és mély hite. Sorra veszi Szent József emberi tulajdonságait, amire a kegyelem építhet. A kollégáknak is javasoltam, hogy vegyék elő, akár prédikációban, akár közösségben, mert hihetetlenül hasznos.

– A Szentírásban Szent József szinte mellékszereplőnek tűnik, pedig nélküle a Szent Család élete egyáltalán nem működött volna. Nem gondolunk bele, mekkora súlya van az üdvtörténetben az ő szerepvállalásának.

– Szent József tisztelete közvetlenül Máriáé után következik, nem véletlen, hogy betették a kánonba is. Itt az ideje annak, hogy Szent Józsefet felfedezzük!

Kérjük Szent József közbenjárását, hogy legyen pártfogónk itt a földön, ahogy annak idején a Szent Család őrzője, védelmezője volt. Tanítson minket meghallani Isten szavát és megcselekedni, amire a Szentlélek indít bennünket. Ámen.

Forrás: MKPK Családügyi Bizottsága

Fotó: Lambert Attila (archív)

Magyar Kurír