Az árvák segítőjére emlékeztek – Regőczi István atya sírjánál koszorúzott Herczegh Anita

Herczegh Anita a Regőczi Alapítvány (a továbbiakban Alapítvány) kuratóriumi elnöke, a Katolikus Karitász jószolgálati nagykövete Budapesten, a Kútvölgyi Szűz Mária (engesztelő) kápolna kertjében megkoszorúzta a 2013. február 28-án elhunyt Regőczi István, az árvák segítője sírját.

A koszorúzás után Herczegh Anita a sajtó képviselőinek elmondta: „Az Alapítvány nevében emlékezünk meg Regőczi István atyáról, aki 11 éve hunyt el. Szeretnénk, ha az Alapítványunk tevékenysége méltó lenne arra, hogy Regőczi atya nevét viselheti, és szeretnénk elérni, hogy ő is büszke lehessen ránk. Regőczi atya egész életében az árvák védelmezője, oltalmazója, támasza, testi és szellemi táplálója volt.”

A Regőczi Alapítvány kuratóriumi elnöke hozzátette: ma több mint 1650 gyermekről tudunk, akik a koronavírus-járvány következtében veszítették el egyik vagy mindkét szülőjüket. A gyermekeket az Alapítvány mindaddig támogatja, amíg saját lábra nem képesek állni, és önállóan nem tudnak gondoskodni saját maguk ellátásáról. Ehhez azonban szükség van támogatókra.

Jóllehet a koronavírus már nem tűnik olyan veszélyesnek, vagy nem annyira fontos az éltünkben, de az árvák itt vannak köztünk. Több mint 16 százalékuk hatéves vagy annál fiatalabb volt, amikor a járvány miatt elveszítette egy vagy mindkét szülőjét, ezért ők még sokáig támogatásra szorulnak.” Herczegh Anita ezért minden jószándékú adakozót kér, hogy valamilyen formában támogassa az Alapítványt.

A 13650-es adományvonalon minden telefonhívás 500 forintot ér, de az idei évtől az adó 1 százalékát is tudjuk fogadni – mondta –, Alapítványunk honlapján megtalálják az adószámot, illetve a támogatási lehetőségeket.

2021-ben Áder János akkori köztársasági elnök hozta létre a Regőczi Alapítványt, amely nehéz sorsú gyerekeket segít – ahogy Regőczi atya tette több mint hetven évvel ezelőtt. Ahogy a 20. század közepén a II. világháború, 2020-tól a koronavírus-járvány hagyott maga után csonka családokat.

                                                                             *

A tizenegy évvel ezelőtt, február 28-án elhunyt Regőczi István egész életét az árva gyerekek segítésének szentelte. Több száz hadiárváról gondoskodott, Pesterzsébeten és Vácon gyermekotthont alapított, megjárta a rettegett Andrássy út 60. zárkáját, raboskodott a kistarcsai internálótáborban, mégis kitartott elhatározása mellett: akárhol szolgált, támasza maradt a nehéz sorsú embereknek.

Regőczi atya így emlékezett az első, még 1943-ban befogadott árvákra: „Repülőgépek zúgtak, bombák robbantak. Pestszenterzsébet egyharmada romokban állt. Akkor kezdtem építkezni. Otthont romokból, az elhagyott, elárvult gyermekeknek (…) Honnan szedtem ezeket az árvákat? Két kisgyermeket: 8 éves fiúcskát és 6 éves húgocskáját egy lebombázott ház sarokszobájában találtam hangosan siránkozva: „Apuka, Anyuka!” Az apjuk holtan feküdt a romok alatt, édesanyjuk vérző sebekkel, eszméletlenül. Alig tudtam a kövek alól kihúzni. Csepelről két kis testvérkét hoztak, az anyjuk kórházban, az apjuk a fronton tűnt el. A legkisebb fiúcska – Pityunak becéztük – csak 10 hónapos volt.”

A pap és egyházi író maga is elszegényedett családban nőtt fel. Egyike volt annak a 60 ezer magyar gyereknek, akit az I. világháború után néhány hónapra nyugat-európai családoknál helyeztek el, hogy megerősödjenek, regenerálódjanak. Belgiumi jótevőivel megszerették egymást, így – mivel szülei nem tudták finanszírozni taníttatását – középiskolás korában gyalog visszament Belgiumba, ahol elvégezte tanulmányait, majd 1943 márciusában pappá szentelték.

Hiába marasztalták, Regőczi atya hazatért a háború sújtotta Magyarországra. Azonnal munkához látott: pesterzsébeti káplánként árva gyerekekről gondoskodott, de a nyilasok elől bujkáló zsidó családoknak is menedéket adott. 1945-ben Vácra helyezték, ahol kápolnát alakított ki, majd a helyiek segítségével árvaház építésébe kezdett. Több mint 250 hadiárvát – vagy ahogy Regőczi atya nevezte őket: sasfiókát – fogadott be, akik nemcsak szállást, ételt és oktatást kaptak, hanem valódi otthonra találtak.

1949-ben azonban a gyermekotthont államosították, majd megszüntették, Regőczi Istvánt pedig néhány hónappal később letartóztatták. „Sasfiókái” ellátására Belgiumból is kapott adományokat, ezért azzal gyanúsították, hogy a belgáknak kémkedik. A rettegett Andrássy út 60. pincebörtönében tartották fogva.

„Sokakkal megismerkedtem, akik kiöntötték előttem szívük minden búját, panaszát. Többeket meg is gyóntattam. Jóleső érzés volt itt a börtön mélyén lelkipásztori munkát végezni” – emlékezett később vissza az ott töltött hetekre. Végül a kistarcsai internálótáborba hurcolták, ahol bírósági ítélet nélkül négy évig raboskodott. Szabadulása után is kitartott elhatározása mellett: gondoskodott a rászoruló gyerekekről.

A következő években újra és újra letartóztatták, hol belga kapcsolatairól, hol az 1956-os eseményekről vallatva őt – raboskodott a Markó utcai fegyházban, a Fő utcai fogházban és a gyűjtőfogházban is. Eltiltották az építkezéstől, a „sasfiókáitól”, és kitiltották Budapestről is. Időközben összegyűlt jegyzeteit eljuttatta egy flandriai paptársához, aki Mi nem hallgathatunk címmel megjelentette Belgiumban. Emiatt 1970-ben újra letartóztatták, és 22 hónap fegyházra ítélték. Végül 1972 decemberében szabadult.

Akárhol szolgált katolikus papként, templomokat, kápolnákat épített és újított fel a hívek segítségével. 1969-ben megvásárolta és felújította az akkor már 250 éve romos Kútvölgyi Szűz Mária-kápolnát, édesanyja egykori házában pedig otthont alakított ki idős, beteg embereknek. 1989-ben a Fővárosi Gyermekvédő Otthon Aga utcai épületében állami jóváhagyással egy kis kápolnát rendezhetett be 150 állami gondozott fiatal számára. Húsz évvel azután, hogy szabadult, visszatért a börtön falai közé: 87 éves koráig a váci fegyházban végzett börtönpasztorációs szolgálatot.

Regőczi István 97 éves korában, 2013. február 28-án hunyt el. Halála után négy évvel embermentő munkájáért a jeruzsálemi Jad Vasem intézet a Világ Igaza címmel tüntette ki, Budapest XII. kerületében pedig tér viseli a nevét.

Fotó: Lambert Attila

Körössy László/Magyar Kurír