Az égre tekintve – Diakónusszentelést ünnepeltek Újfehértón

Sokszor a karzatról hallhatták Mosztockij Sándor hangját az újfehértói görögkatolikus templomban. 2023 óta szolgál az egyházközségben lelkipásztori kisegítőként, közben hitoktatói és kántori feladatokat is ellát.

A diakónusszentelés reggelén arról beszélt, hogy három év alatt otthonra talált a városban. A szenteléssel szolgálatának helye részben megváltozik: a karzatot nem hagyja el végleg, de immár az oltár körül is lesz feladata. „Már izgatottan várom” – mondta a szertartás előtt. 

Az ünnepre családtagjai és barátai mellett papok, egykori szemináriumi társak, újfehértói hívek és a szülőföldjéről érkezett vendégek is megtöltötték a templomot. Batárról Lődár Jenő atyával több mint húszan érkeztek.

A szentelés előtt mondott homíliájában Szocska Ábel püspök arról beszélt: mindannyian ismerjük azt az érzést, amikor úgy érezzük, mintha sárban járnánk, és a terhek alatt lehajtott fejjel már csak a földet látjuk. A templom és a művészet azonban képes fölemelni az ember tekintetét az ég, végső soron pedig Isten felé. 

E gondoltaból bontotta ki a diakónusi szolgálat feladatát is: észrevenni azt, aki éppen „a porban és a sárban” érzi magát, mellé állni, és megkérdezni tőle: „Testvérem, miben segíthetek?”

A főpásztor ezután személyesen fordult Sándorhoz. Mint mondta, már eddig is olyan embernek ismerte meg, aki szívesen odaáll mások mellé, észreveszi a szükségüket, és próbál segíteni. Arra kérte, diakónusként is maradjon ilyen ember, Krisztus szolgája.

A homília ezen a ponton még személyesebbé vált. A főpásztor az előző héten Kárpátalján járt, és ellátogatott Batárra. A település mindkettőjük szülőfaluja. A püspök megállt a szülei egykori házánál, majd Sándorék portája előtt is. Imádkozott, gondolt Sándor szeretteire és arra, honnan indult az a fiatalember, akit néhány nappal később diakónussá szentel. Ekkor egy falevelet sodort a lába elé a szél. Az általa szívalakúnak látott levelet elhozta magával Batárról, falapra kasíroztatta, a másik oldalára pedig egy áldó szöveget választott. Ezt adta át Sándornak a szentelésére. 

Szocska Ábel elmondta: számára a levél a szülőföld, az otthon és az ott élők szeretetét fejezte ki. A történet felidézése őt is meghatotta. Majd e szavakkal biztatta az újszenteltet: „Igyekezzél emelt fővel az égre tekinteni, és másoknak is felhívni a figyelmét arra, hogy érdemes az égre nézni.”

Az új diakónus feleségéhez, Mosolygó Annamáriához is szólt a megyéspüspök. Arra kérte, hogy álljon férje mellett hűségesen és szeretettel, és segítse őt ebben a törekvésében. 

Mosztockij Sándort családtagjai és a Batárról érkezett hívek mellett korábbi elöljárói, pap barátai és társai is elkísérték a szentelésre.

A Szent Liturgián papnövendékek kántorizáltak.

Jelen volt többek között Mosolygó Péter máriapócsi kegyhelyigazgató, Sándor apósa; Dobos András, a Görögkatolikus Papnevelő Intézet rektora; Szabó Antal, a szeminárium spirituálisa; Lődár Jenő, Mosztockij Sándor szülőfalujának papja; valamint az elmúlt évek tanulmányai és szolgálata során hozzá közel került fiatal papok: Levcsenkó Dávid, Feczák László Miklós, Elek Ádám, Gergely Tamás és Figeczki Gábor atyák.

Az ünnepen az újfehértói római katolikus közösség plébánosa is osztozott az egyházközség örömében.

A liturgia végén Sivadó Csaba újfehértói parókus fordult a jelenlévőkhöz. Meghatottan köszönte meg, hogy a közösség ismét ilyen ünnepet élhetett át, és Sándorról is beszélt, akit az elmúlt három évben közelről ismerhetett meg. 

Az újfehértói közösség gyermekei köszöntötték a megyéspüspököt.

Az egyházközség képviselő-testületének tagjai és Hosszú József, Újfehértó polgármestere ajándékokkal gratuláltak az újszenteltnek. Végül maga Sándor adott hálát Istennek és mindazoknak, akik körülvették, segítették és hivatásában támogatták.

*

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír