Az Egyház hatvan éve nemet mond az atomfegyverekre – ma már a birtoklás is erkölcstelen

A Katolikus Egyház több mint hatvan éve egyértelműen és egyre szigorúbban felszólal az atomfegyverek ellen. Ez nem pillanatnyi álláspont, s nem a jelenlegi geopolitikai helyzethez kötődő vélemény, hanem egy erkölcsi ítélet, amely az Egyház társadalmi tanításának nyomán alakult ki, és amelyet a pápai tanítóhivatal mind egyértelműbben fejtett ki.

E hagyomány fényében világos, hogy XIV. Leó pápa tanítása félreérthetetlen, és kizár minden olyan értelmezést, amely az atomfegyverek birtoklását vagy használatát erkölcsileg elfogadhatónak tüntetné fel. Egy ilyen olvasat nyíltan szembemegy az Egyház következetes tanításával.

XXIII. János pápa 1963. április 9-én Rómában, a magánkönyvtárában írja alá a Pacem in terris enciklikát. Balra Amleto Giovanni Cicognani bíboros államtitkár (AFP)

A kérdés kapcsán a döntő lépés a hidegháborús időszak közepén történt, amikor XXIII. János pápa 1963-ban, a kubai rakétaválságot követően kiadta a Pacem in terris kezdetű enciklikát. A Katolikus Egyház tanítása először hívta fel a figyelmet arra, hogy a modern fegyverek pusztító erejük miatt radikális szakítást jelentenek az „igazságos háború” klasszikus hagyományával. XXIII. János kijelenti, hogy olyan fegyverek létezése mellett, amelyek egész népeket képesek megsemmisíteni, észszerűtlen azt gondolni, hogy a háború az igazságosság eszköze lehet; és kifejezetten leszerelésre szólít, célként megjelölve az atomfegyverkezés betiltását (Pacem in terris, 110–112.). Ez az ítélet nem ideológiai, hanem antropológiai jellegű:

az, ami az emberiség fennmaradását fenyegeti, erkölcsileg nem igazolható.

Két évvel később a II. Vatikáni Zsinat átvette és megerősítette ezt a szemléletmódot a Gaudium et spes kezdetű lelkipásztori konstitúcióban. A zsinati szöveg az egyházi hagyomány egyik legszigorúbb erkölcsi ítéletét fogalmazta meg: „Minden olyan háborús cselekmény, mely egész városoknak vagy széles területeknek és lakosságuknak különbségtétel nélkül való elpusztítását célozza, bűncselekmény Isten és ember ellen, amit következetesen és habozás nélkül kárhoztatni kell.” (GS, 80.) Ez az ítélet megfogalmazásából adódóan egyértelműen magában foglalja a nukleáris fegyvereket is, amelyek hatása definíció szerint különbségtétel nélküli és aránytalan. Ettől a pillanattól kezdve

a tömegpusztítás már nem csupán politikai probléma, hanem olyan erkölcsi kérdés, amely nem lehet alku tárgya.

VI. Pál pápa az ENSZ-ben mondott beszéde alkalmával New Yorkban, 1965. október 3-án
(© Farabola/Leemage – Bridgeman Images via AFP)

VI. Pál pápával a nukleáris kérdés még egyértelműbben kerül előtérbe – mint a világbéke jövőjét meghatározó egyik kulcsfontosságú tényező. Már 1965. október 4-én az ENSZ-ben elhangzott történelmi beszédében, melynek lényegét a híres „Soha többé háborút!” felhívás foglalja össze, a pápa a fegyverkezési versenyt – és különösen a tömegpusztító fegyverek fejlesztését – a népek közötti békés együttélésre leselkedő alapvető fenyegetésnek tartotta. Az ezt követő években álláspontja még egyértelműbbé vált: 1968-ban már „az egész emberiség nevében” szorgalmazta a nukleáris fegyverek teljes betiltását és az „általános és teljes leszerelést”, mivel ezekben nem csupán katonai veszélyt látott, hanem olyan tényezőt is, amely felépítésénél fogva összeegyeztethetetlen az igazságosságon és a kölcsönös bizalmon alapuló békével. Montini pápa számára ugyanis az elrettentésen alapuló egyensúly bizonytalannak és erkölcsileg elégtelennek bizonyult: a béke nem alapulhat a megsemmisüléstől való félelmen, hanem olyan nemzetközi rendet igényel, amely a jogon, a párbeszéden és az együttműködésen nyugszik. Ebben az értelemben tanítása a kortárs egyházi tanítás egyik alapvető fordulópontját jelenti, mivel a figyelmet a fegyverek egyszerű szabályozásáról határozottan azok fokozatos megszüntetésére irányítja.

II. János Pál pápa tanításában is központi helyet foglal el a nukleáris kérdés, amelyet rendkívüli erkölcsi sürgősséggel kezelt. A totalitarizmust és a háború közvetlen tapasztalatait megélt lengyel pápa az atomfegyverekben egy radikálisan új fenyegetést látott, amely az emberiség fennmaradását is veszélybe sodorhatja. 1981. február 25-én Hirosimában tartott híres beszédében a „nukleáris megsemmisülés kockázatáról” szólt, és rámutatott, hogy ennek elhárításának egyetlen módja egy globális „erkölcsi fordulat”. Anélkül, hogy egyértelműen kijelentette volna az elrettentés jogellenességét,

azt csupán átmeneti, a leszerelés felé mutató szakaszban tartotta megtűrhetőnek, és világosan elítélte a terror egyensúlyán alapuló biztonság illúzióját.

Az ENSZ-ben (1979. október 2. és 1995. október 5.) és később elhangzott beszédeiben a fegyverkezési versenyt politikai és erkölcsi kudarcnak nevezte, és határozottan emlékeztetett a nemzetközi közösség felelősségére, hogy konkrét lépéseket kell tennie a fokozatos és ellenőrizhető leszerelés irányába. II. János Pál pápa tanítása a nukleáris logika határozott elítélésének és egyben a bizalomra, az igazságra és az emberi méltóság tiszteletére épülő béke iránti kitartó felhívásnak tekinthető.

A Nagaszakira ledobott atombomba gombafelhője 1945. augusztus 9-én (Jacques Boyer/Roger-Viollet via AFP)

Az 1992-ben kihirdetett Katolikus Egyház Katekizmusa ezt az ítéletet beépíti az erkölcsi tanításba. Közvetlenül a Gaudium et spes dokumentumra hivatkozva a katekizmus kijelenti, hogy az ilyen cselekményeket „következetesen és habozás nélkül kárhoztatni kell” (2314. sz.). Fontos megjegyezni, hogy itt a kárhoztatás nem csupán a nukleáris fegyverek esetleges konkrét használatára vonatkozik, hanem magára a logikára is, amely ezeket politikai eszközként elfogadhatóvá teszi.

A teljes megsemmisítéssel való fenyegetésen alapuló elrettentés önmagában erkölcsileg megengedhetetlen, mert sérti az arányosság és a civilek védelmének alapelveit.

A 2004-ben kiadott Az Egyház társadalmi tanításának kompendiuma egyértelművé teszi a fenti gondolatot (508–509.). A szöveg kijelenti, hogy a „fegyverkezési verseny” és a tömegpusztító fegyverek felhalmozása „súlyos fenyegetést jelent” az emberiségre, és egyértelművé teszi, hogy a béke nem alapulhat a terror egyensúlyán.

A társadalmi tanítás tehát nem ismer el geopolitikai kivételeket: ami erkölcsileg elfogadhatatlan, nem válik megengedetté attól függően, hogy ki birtokolja.

XVI. Benedek pápa elődeihez hasonlóan foglalkozott ezzel a kérdéssel, de különös hangsúlyt fektetett a leszerelés, a fejlődés és a globális erkölcsi felelősség közötti összefüggésre. A pápa elítélte a katonai arzenálokra épülő biztonság illúzióját, emlékeztetve arra, hogy egy nukleáris háborúban nem lennének győztesek, csak áldozatok, és felszólította az államokat – amelyek már rendelkeznek nukleáris fegyverekkel, és amelyek szerezni szándékoznak –, hogy hozzanak „egyértelmű és határozott” döntéseket a fokozatos és a közösen vállalt leszerelés érdekében.

Ezt az irányvonalat a Nukleáris Fegyverek Elterjedésének Megakadályozásáról szóló Szerződést (NPT, Nukleáris Nonproliferációs Szerződés) felülvizsgáló konferencián (2010) is megerősítette, amikor annak a reményének adott hangot, hogy sikerül „megszabadítani a bolygót a nukleáris fegyverektől”. Hangsúlyozta, hogy a fegyverarzenálokra fordított hatalmas erőforrásokat a népek, különösen a legszegényebbek fejlődésére lehetne fordítani. 2006-ban, a béke 39. világnapjára írt üzenethez és az azt követő diplomáciai felhívásokhoz hasonlóan XVI. Benedek továbbra is ösztönözte az atomfegyvermentes övezetek létrehozását és a teljes felszámolást célzó fokozatos leszerelés folytatását. Tanítása így következetes felhívásként jelenik meg a nemzetközi közösség felé, hogy

túllépve a megfélemlítés logikáján a bizalom, az együttműködés és az átfogó emberi fejlődés kultúráját építsék.

Ez az irányvonal további megerősítést nyert Ferenc pápa tanításában, aki 2019-ben Hirosimában és Nagaszakiban kijelentette, hogy

nemcsak a nukleáris fegyverek használata, hanem már azok birtoklása is erkölcstelen.

Ez nem szakítás, hanem következetes fejlődés: ha egy fenyegetés önmagában véve igazságtalan, akkor annak politikai nyomásgyakorlás eszközként való fenntartása is elfogadhatatlan erkölcsileg.

Ferenc pápa Budapesten, a Rózsák terén 2023. április 29-én (Merényi Zita)

Ez a gondolatmenet különösen világosan megfogalmazódik a Fratelli tutti (2020) enciklikában, amely a nukleáris fegyverek kérdését a háború mint konfliktusmegoldó eszköz radikális kritikájának összefüggésébe helyezi. Az új találkozás útjai című hetedik fejezetben Ferenc pápa rámutat, hogy a ma rendelkezésre álló fegyverek miatt „nagyon nehéz fenntartani az »igazságos háborúról« a korábbi évszázadokban kidolgozott ésszerű kritériumokat”, és újra megismétli a követelést: „Soha többé háborút!” (258.). A pápa ki is fejti állítását, közvetlenül az atomfegyverekre utalva:

A probléma ugyanis az, hogy a nukleáris, vegyi és biológiai fegyverek fejlesztésének és az új technológiák adta hatalmas lehetőségeknek köszönhetően a háborúnak kontrollálhatatlan pusztító erejük lett, számos ártatlan civilt is érintve. (…) Ebből következően a háborút már nem tekinthetjük megoldásnak, mert a kockázatok valószínűleg mindig meghaladják a neki tulajdonított feltételezett előnyöket.” (258.)

Ezeken az oldalakon a nukleáris elrettentés hamis biztonságként lepleződik le, amely a teljes megsemmisítés fenyegetésére épül.

XIV. Leó pápa a békéért mondott rózsafüzér alkalmával a Szent Péter-bazilikában 2026. április 11-én (Vatican Media)

E hagyomány fényében tanít XIV. Leó pápa is. Amikor a Szentatya a nemzetközi jogra, a többoldalú párbeszédre vagy az újabb eszkalációk elkerülésének szükségességére hivatkozik, nem egy nukleáris programot igazol, hanem pontosan az elődei által kijelölt úton jár: ki akarja iktatni azokat a hatalmi logikákat, amelyek a fegyverekre alapuló biztonság illúziójához vezetnek. Az a felvetés, hogy a pápa akár hallgatólagosan is jóváhagyná egy állam nukleáris fegyvereinek birtoklását, összeegyeztethetetlen az Egyház következetes tanításával, amely ezt a fegyvert önmagában véve ellentétesnek tartja az emberi méltósággal és a békével. A nukleáris fegyverek nem semleges eszközök, hanem az életre irányuló állandó fenyegetést jelentenek.

Éppen ezért elítélésük nem függ politikai egyensúlyoktól vagy nemzetközi körülményektől, hanem a keresztény békeüzenet legmélyebb lényegéhez tartozik.

Aki a pápát az atombomba iránti bűnrészességgel vagy elnéző magatartással vádolja, az több mint fél évszázadnyi következetes és dokumentált erkölcsi tanítást hagy figyelmen kívül vagy torzít el.

Szöveg: Matteo Liut

Forrás: Avvenire

Fotó: AFP; © Farabola/Leemage – Bridgeman Images via AFP;  Jacques Boyer/Roger-Viollet via AFP; Roger-Viollet/Roger-Viollet via AFP; Vatican Media; Merényi Zita

(Kiemelt kép: Hiroshima panorámaképe a második világháború után, az atombomba ledobását követően, Roger-Viollet/Roger-Viollet via AFP)

Hollósi Judit/Magyar Kurír