Az Egyház lüktető szíve volt a középpontban – Lezárult a Teológiai Szimpózium Esztergomban

A második nap délelőttjén három nagy előadás hangzott el a háromszáz férőhelyes díszteremben.

Antonio Luiz Catelan Ferreira professzor Brazíliából érkezett Esztergomba. Az Eucharisztia mint a misszió és a testvéri szolgálat forrása című előadásában rámutatott: „Az Egyház alapjában véve eucharisztikus valóság. Folytonosan teremtődik, mindig újból megteremti a Legszentségesebb Eucharisztia.” Joseph Ratzinger szavaiból többek között ezt is idézte:

„Az Eucharisztia egy átalakulási folyamat, amelyben mi is részt veszünk. Imádkozzunk, hogy minket is átalakítson, és velünk együtt a világot is: egy Új Jeruzsálemmé.”

Az előadó rámutatott: az Eucharisztia és a misszió közötti és ebből fakadóan az Eucharisztia és az Egyház szinodális élete közötti kölcsönös kapcsolat nem válhat propagandává, amellyel új embereket hódíthatnánk meg a kereszténység számára. Az Eucharisztia megünneplését marketingmechanizmusok közé helyezni ártalmas lenne mind az Eucharisztia, mind a misszió számára. A valódi ünneplés könnyen pillanatnyi, felületes szórakozássá válna – noha benne valósul meg Krisztus szava: „Én meg, ha majd fölmagasztaltatom a földről, mindenkit magamhoz vonzok” (Jn 12,32).

A kereszténység úgy növekszik, ha vonzó, a tanúságtevők ereje által, amely hihető módon teszi láthatóvá Istent a világban”

– szögezte le Antonio Luiz Catelan Ferreira.

A teológiai szimpózium ökumenikus jellegű volt: másodikként Hafenscher Károly tanszékvezető egyetemi tanár, a Magyarországi Evangélikus Egyház zsinatának lelkészi elnöke is megosztotta gondolatait a jelenlévőkkel. Miután összefoglalta a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa tagegyházainak tanítását az Eucharisztiáról, elmondta, hogy az eucharisztikus kongresszus célkitűzése is a Krisztushoz közeledés, a Krisztus-hitben való megerősödés, a Krisztusban való élet. Ökumenikus közös vágyunk, hogy egyre közelebb kerüljünk a jelenvaló Krisztushoz. Ha pedig hozzá közelebb kerülünk, egymáshoz is óhatatlanul közelebb kerülünk, s netán összeérnek azok a csoportok, amelyek ma elkülönülve, egymástól távolságot tartva próbálnak Krisztushoz egyre közelebb igyekezni és az ő asztalához telepedni. „Végtelenül fájdalmas nekünk, és igencsak érthetetlen a kívülről szemlélők számára, hogy ez nem tudott eddig megvalósulni” – fogalmazott az előadó.

Krisztus képes arra, hogy lelki megújulást hozzon városaink, népünk, Európa és az egész világ számára. „S tegyük hozzá, a felekezetekben élő egyház, a világ kereszténységének egésze számára. Hiszen

az Eucharisztia a Krisztusban és az egymással való közösség jele: az egység szentsége. Ez nemcsak a hiányzó egység szentsége, hanem a szentség, amely egységet teremt és teremthet.

A Krisztus egy testének egységét. S miközben ezen gondolkodunk, ne feledjük: Krisztus ezért imádkozik az Atyához” – fogalmazott Hafenscher Károly.

Marianne Schlosser teológiaprofesszor, a Nemzetközi Teológiai Bizottság tagja Ausztriából érkezett, hogy megtartsa Titokzatos jelenlét – A szentségimádás teológiája című előadását. Szólt arról, hogy a szentségimádás a keresztény kontemplatív imádkozás sajátos formája, amely a liturgiában gyökerezik és amely a Krisztushoz fűződő kapcsolat elmélyítését jelenti. Felelevenítette: az eucharisztikus áhítat tényleges kibontakozása 1100 körül kezdődött, és a 13. században indult virágzásnak.

A tabernákulumban található Oltáriszentség előtti térdhajtás, valamint az Oltáriszentséggel tett körmenet (a 11. század vége óta) a Krisztus valóságos jelenléte melletti hitvallás kifejeződései – mondta. Kifejtette: „Krisztus maradandó jelenléte a szentségben – áldozatként, odaadottként – nem egyszerűen statikus, hanem célja van. A szentségimádás tágabb értelemben, mint a tabernákulum vagy a kihelyezett Ostya előtti ima, az Eucharisztia liturgiájának valamennyi dimenzióját felöleli. Megtisztulás, könyörgés, dicsőítés és hálaadás, odaadás és egyesülés (tehát: lelki áldozás) – mindennek megvan a helye a csendes, személyes imában, a jelenlévő Úrral folytatott párbeszédben.”

A tabernákulumhoz járulhatunk mindenféle „teljesítmény” nélkül is, egyszerűen azért, hogy ott legyünk, mert ő nem távolodik el, függetlenül attól, hogy az imádkozó milyen kevéssé összeszedett – valószínűleg ebben rejlik az eucharisztikus jelenlét különleges vonzereje

– fogalmazott Marianne Schlosser. Előadása végén Joseph Ratzinger szavaiból idézett: „Az Eucharisztia azt jelenti, hogy Isten válaszolt. Ha az eucharisztikus jelenlétben imádkozunk, soha nem vagyunk egyedül.”

A szimpózium péntek délután fakultációkkal folytatódott. Manuel Nin Güell OSB görögországi görögkatolikus püspök Az isteni liturgia a bizánci hagyományban – egy liturgikus teológiai példa a Szent Misztériumok ünneplésében címmel tartott előadást. Marianne Schlosser arról beszélt, milyen szerepe volt az Eucharisztiának néhány misztikus életében. A Lengyelországból érkezett Krzysztof Góźdź Az Eucharisztia Joseph Ratzinger teológiájában című előadását is meghallgathatták az általa vezetett fakultáció résztvevői;  Kocsis Imre Az Eucharisztia és az Egyház a páli levelekben címmel tartott előadást. Az első nap egyik főelőadója, az olasz Pierangelo Sequeri az Eucharisztia és az egyházi zene kapcsolatáról értekezett. Ausztria görög ortodox metropolitája, Magyarország és Közép-Európa exarchája, Arsenios Kardamakis Az Eucharisztia mint Isten országának tapasztalata az ortodox egyházban című előadásával zárult a szimpózium második napja.

A Teológiai Szimpózium harmadik napjának első előadója – a Gérald Lacroix bíboros, quebeci érsek vezetésével bemutatott, koncelebrált szentmisét követően – a Németországból érkező Helmut Hoping dogmatika- és liturgiatudományi professzor volt. A szent, az Eucharisztia és az Egyház szakramentalitása című előadásában a keresztény liturgia megszentelt voltára, valamint az Eucharisztia és az Egyház szentségi valóságára összpontosított.

Hangsúlyozta: Isten mindenkit megszentelt, aki egyesült Krisztussal a keresztség és a hit által, és szentségi életre hívja őket. Ezért azokat, akik Krisztushoz tartoznak, „szentnek” nevezik. Ebben az értelemben valljuk az Egyházat szentnek, nem azért, mert mentes a bűnösöktől, hanem mert Krisztus megszentelte és megtisztította élete feláldozása által. „Az Újszövetség nem helyezte hatályon kívül a szentet, hanem felemelte a magasságbeli Úr imádásra méltó jelenlétébe, akinek a visszatérését várjuk” – fogalmazott az előadó. Idézte Ferenc pápát, aki az Eucharisztiát az Egyház életelvének tekinti, benne látja „az Egyház lüktető szívét, amely újra és újra létrehozza és megerősíti azt”.

Az Egyház sehol sem annyira önmaga, mint az Eucharisztia ünneplésében

– tette hozzá Helmut Hoping, és emlékeztetett, hogy már a IV. században Abitina mártírjai is azt vallották, hogy Eucharisztia nélkül nem tudunk élni. Az Egyház az Eucharisztiában valósítja meg a legintenzívebben azt, ami, és amivé lennie kell újra és újra: Krisztus Testévé.

Mélyen elgondolkodtató az a konklúzió, amelyet az Eucharisztia misztériumának e nézőpontból való vizsgálata után a professzor levont. E szerint a liturgia deszakralizációja iránti igény, ahogyan azt a II. vatikáni zsinat után felvetették, részben végzetes következményekkel járt a szentségi gondolkodás minden veszteségén túl, néhány helyi egyházban pedig nemritkán elterjedt az ünnepelt liturgia formátlansága. „Ha azt szeretnénk, hogy az Egyház liturgiája a jövőben is megmaradjon, akkor azt továbbra is szent eseménynek kell elismerni, szigorú formai keretek között” – hangsúlyozta. Hozzátette:

az Eucharisztia a legértékesebb kincs az Egyház birtokában, olyan kincs, amely törékeny edényben van, és ez az edény a liturgia formája. A modern módon megnyirbált liturgia hosszú távon tönkre teszi annak szent cselekményi karakterét.

Ma már sokan nem találkoznak az Eucharisztia és az Egyház más szent ünnepeinek szépségével, ezért az Egyház liturgiája iránti vágy felkeltése kell hogy meghatározza a pasztorális és liturgikus szolgálatot. „Az olyan új evangelizáció, amelynek nem célja az élő hit eucharisztikus középpontja, nem elégséges. Csak az igehirdetésre irányuló katekézis fejlesztése nem elegendő. A liturgikus gyakorlatot magába foglaló élő hitet kell gyakorolni. Az élő hitet azonban nem lehet jobban bemutatni, mint az Eucharisztia ünneplésén keresztül, mivel az a hitünk tartalma és összegzése. Csak azok tudják aktív részvétellel ünnepelni az Eucharisztiát, akik értik a szimbólumait, és elsajátították rituális pragmatikáját. Ezért az Eucharisztia hitre vezető és liturgikus katekézise is szükséges” – adta útravalóul Helmut Hoping.

A szimpóziumot moderáló Versegi Beáta Mária CB nővér így reflektált az elhangzott előadásra: szükségünk van a szentre, hogy el ne tévedjünk, hogy célt ne tévesszünk, és hogy az identitásunkba egyre inkább belegyökerezzünk.

Ivan Šaško segédpüspök, rektor, liturgiatörténész Zágrábból érkezett, s az Eucharisztiáról mint a kiengesztelődés szentségéről beszélt, mert, mint mondta, a szimpózium mind tágabb perspektívájában a kiengesztelődésnek is meg kell kapnia a neki járó figyelmet.

Megállapította, hogy a Római Misekönyv imádságai tükrözik az Eucharisztia és a kiengesztelődés közötti kapcsolat csomópontjait, és azt is megmutatják, hogy az Eucharisztia a megvalósult, megvalósuló és megvalósítandó kiengesztelődés. Rámutatott: a kiengesztelődés műve legszorosabb értelemben Krisztus halála és feltámadása, amelynek jelentősége nemcsak az emberre, hanem az egész világegyetemre kiterjed.

Életünk eseményeiben pedig a megbékélés, a kiengesztelődés nem a mi erőfeszítéseink gyümölcse, hanem mindig – az emberi cselekedeteket megelőzve – a Szentlélek műve, és attól is függ, mennyire vagyunk hajlandóak együttműködni vele.

„A kiengesztelődés feltételezi, hogy korábban szakítás történt egy szeretetkapcsolatban. Szent Pál buzdítása – »Engesztelődjetek ki az Istennel!« – változás, visszatérés a forráshoz, amelynek nyomán érezni kell a vágyat a változásra, hogy az ember a látásmódját és haladásának irányát az első találkozás, az újjászületés, az új élet irányába igazítsa. Ebben a folyamatban pótolhatatlan szerepe van az ember szabadságának, vagyis annak, hogy valóban nyitott-e arra, hogy Jézus válaszának, önátadásának megfelelő választ adjon” – világította meg Ivan Šaško.

A szimpózium programja délután fakultációkkal folytatódott. Dolhai Lajos, az Egri hittudományi Főiskola rektora A „forrás” gondolat a Római Misekönyv imádságaiban címmel tartott liturgikus-teológiai elemzést 53 liturgikus imádság szövege, az Ó- és Újszövetség versei alapján, az egyházatyák vonatkozó tanításai segítségével. Gerard Francisco Timoner domonkos rendfőnök Az Eucharisztia és a szinodalitás az Egyházban címmel beszélt a jelenlévőkhöz. Paolo Martinelli olasz ferences püspök az Eucharisztiáról mint az életszentség forrásáról fejtette ki gondolatait. Antonio Luiz Catelan Ferreira professzor zárta az előadások sorát, az eucharisztikus ekklezilógiáról és a brazíliai paphiányról beszélt.

A Teológiai Szimpózium első napjáról szóló tudósításunk ITT olvasható.

Forrás: NEK (2. nap, 3. nap)

Fotó: Szennyes Krisztián

Magyar Kurír