Az Egyház válasza – Federico Lombardi írása a visszaélésekről

Az Egyháznak nagy kihívásokkal kell szembenéznie napjainkban; a legalapvetőbb feladat a hit, valamint Isten és Jézus Krisztus hirdetése a mai világ hatalmas kulturális és antropológiai átalakulásai közepette. Vannak azonban sajátos kihívások is, amelyek nagyon mélyen befolyásolják az Egyház életét és evangelizációs küldetését. A papság részéről kiskorúakat ért szexuális bántalmazások mélyen sértik az Egyház hitelességét és tekintélyét.

Az idő haladtával és a bővülő tapasztatokkal megtanultuk kiszélesíteni a perspektívát különböző szempontokból, így ma gyakrabban beszélünk „kiszolgáltatott emberek” bántalmazásáról, és tudjuk, hogy nemcsak szexuális visszaéléseknek kell tekinteni azokat, hanem hatalmi és lelkiismereti visszaéléseknek is, ahogy Ferenc pápa azt gyakran hangoztatta. Továbbá emlékeznünk kell arra, hogy a bántalmazás a maga különböző dimenzióiban az egész emberi társadalom általános problémája, és nem is kizárólag a Katolikus Egyházban. Éppen ellenkezőleg, azok, akik tárgyilagosan és széleskörűen tanulmányozzák a kérdést, látják, hogy egymástól nagyon különböző térségek, helyek és intézmények vannak, ahol a probléma drámaian elterjedt.

Ugyanakkor helyes, hogy közvetlenül mi is szembesülünk az Egyházat érintő problémákkal, máként – mint már említettük – saját hitelességünket és megbízhatóságunkat kockáztatjuk. Az Egyház tanítói tevékenységében mindig nagy figyelmet szentelt a szexuális viselkedésre és az emberi személy tiszteletére. Ezért, még akkor is, ha tudjuk, hogy a visszaélések nem kizárólagosan csak az Egyházat érintik, teljesen komolyan kell vennünk ezt a problémát, és meg kell értenünk, hogy nagy súlya van az Egyház élete és az Úr evangéliumának hirdetése viszonylatában.

Főként, ha olyan területről van szó, amelyben az emberi kapcsolatok mélysége és igazsága forog kockán. Minden emberi személy méltóságát mindenképpen tiszteletben kell tartani. Keresztényként és katolikusként büszkén valljuk, hogy az emberi méltóságot alapvető vonásként ismerjük el, mert a személy az Isten képmása. Így tehát a visszaélés, a tiszteletlenség, mások tárgyként való használata, továbbá szenvedéseik figyelmen kívül hagyása, és így tovább, alapvető jelleggel hitünk és világnézetünk hiányosságát jelzi.

Az Egyház kánoni büntetőjogának legutóbbi reformjában van egy olyan szempont, amely tisztán formálisnak tűnhet, ellenben nagyon is jelentős. A szexuális visszaélés bűncselekményei a „személy élete, méltósága és szabadsága elleni” bűncselekmények körébe tartoznak. Ezek nem egyszerűen „szégyenletes dolgok” vagy a „papsághoz méltatlan dolgok”, hanem hangsúlyozzák, hogy az Egyház szempontjából az ember méltóságát kell a középpontba helyezni és azt tiszteletben kell tartani, hiszen az embert Isten saját képére és hasonlatosságára teremtette. Ez alapvetően fontos dolog! Az, hogy sokkal komolyabban vegyük minden egyes ember, köztük a kicsik és gyengék meghallgatását és tiszteletben tartását, az egyik fontos mozzanata az Egyház megtérése és megtisztulása útjának korunkban.

Anélkül, hogy megismételnénk az Egyháznak a szexuális bántalmazások drámai eseményeihez kapcsolódó történtét és felidéznénk az állásfoglalásokat, hivatkozhatunk csupán a 2019. februári „csúcstalálkozóra”. A pápa által összehívott találkozón a világ minden részéről képviseltették magukat a püspöki konferenciák, a férfi és női szerzetesrendek, és elkötelezték magukat annak érdekében, hogy hatékonyabban folytatják a megújulás útját.

A konferencia végzéseit a Vatikáni Könyvkiadó, a LEV által kiadott Tudatosság és megtisztulás című kötetben tették közzé. 

Mindenekelőtt a kiskorúak szexuális bántalmazásával kapcsolatos felelősség tudatosítása, valamint a következmények felmérése, a szenvedések együttérzéssel és részvéttel való mély meghallgatása és megértése a feladat. Tehát meghallgatás és együttérzés, ez a kiindulópont.

Aztán természetesen szükség van arra, hogy igazságot szolgáltassanak azoknak, akikkel szemben bűncselekményeket követtek el. Másrészről pedig fel kell készülni a megelőzésre, hogy mindez meg ne ismétlődhessen, és hogy az Egyház ellenőrzése alatt tudja tartani ezt a drámai valóságot. Ez magában foglalja az egyházi közösség minden tagjának és különösen az illetékes embereknek a képzését, hogy hivatkozási pontként szolgálhassanak a probléma kezelésében.

Egy másik döntő fontosságú pont a „számadás” (az elszámoltathatóság), valamint az álcázás vagy rejtegetés kultúrájának leküzdése. A válság egyik drámai oldala, hogy olyan valóságot hozott a felszínre és tudatosított, amelyet addig szisztematikusan (és gyakran szinte „természetes” hozzáállással) homályban tartottak, szégyenből vagy az érintett családok vagy intézmények becsületének a védelmében.

Szükséges leküzdeni ezt az álcázó hozzáállást, és számot kell adni arról, ami történt, a felelősök részéről is. Mivel ez a takargató magatartás minden szinten elterjedt, még a magasabb felelősök szintjén, a közösségi elöljárók, püspökök között is, ezért feltétlenül szükséges lépés, hogy az eseteket napvilágra hozzák és mindenkit elszámoltassanak tetteiről. Lépéseket kell tenni a tisztánlátás, a felelősség és az igazságosság felé.

Végül, mintegy az elmondottak következményeként leszögezték az „átláthatóság” szükségességét. Sokat beszéltek erről ezen a konferencián is. Ez nemcsak azt jelenti, hogy tudjuk, kik a bűnösök és hogy beszélünk a problémáról. Természetesen elengedhetetlen a tények feltárása, ám az átláthatóság azt is jelenti, hogy tudjuk és tudatosítjuk, mit teszünk azért, hogy válaszoljunk ezekre a kérdésre: Melyek azok az eljárásmódok, melyekkel az Egyház ezeket az eseteket kezeli? Milyen intézkedéseket hoz az Egyház? Mik a bűnösökkel szemben hozott döntések következményei? Nemcsak a vétkeket és a bűntényeket kell látnunk, hanem az egész utat szemlélnünk, amellyel az Egyház válaszol ezekre a problémákra. S a folyamatban a közösségnek is tudatosan részt kell vennie.

A 2019-es találkozó volt a közös kiindulópont. Ezt követően sok lépés történt az Egyház központi kormányzása által tett összes fő kötelezettségvállalás teljesítése érdekében. Először is, már 2019 márciusának végén kihirdették a Vatikánra és a Szentszékre vonatkozó új törvényeket és iránymutatásokat, amelyek a kiskorúak bántalmazása mellett a „kiszolgáltatott személyekre” is kiterjesztik a figyelmet. 2019. május 9-én pedig az egész Egyház számára nagyon fontos új törvényt hirdettek ki, a Vos estis lux mundi (Ti vagytok a világ világossága) motu propriót, amelyben a pápa elrendelte, hogy állítsanak fel hivatalokat az összes egyházmegyében, melyeknél be lehet jelenteni a panaszokat és amelyek elindítják az eljárásokat. Ezen túl minden papot és szerzetest arra kötelezett Ferenc pápa, hogy a tudomásukra jutott visszaéléseket jelentsék be. Mostantól fogva minden pap, szerzetes és szerzetesnővér lelkiismereti kötelessége, hogy bejelentse a tudomásukra jutott gyermekbántalmazásokat, és nemcsak azokat, amelyek a legkisebbeket érintik, és amelyek a legsúlyosabbak, hanem a más sérülékeny személyekkel szembeni bántalmazásokat is és minden, bármilyen bántalmazással kapcsolatos esetet. Ugyanerre kérte a Szentatya a világi híveket is.

Ez egy döntően fontos lépés. Törvény az egész Egyház számára. Természetesen ellenőrizni kell, hogy átültették-e a gyakorlatba. Olyan alapvető lépést tett a pápa, mely talán húsz év óta a legfontosabb ezen a területen. De nemcsak erről van szó, mert ugyanez a törvény meghatározza a legmagasabb rangú elöljárók – szerzeteselöljárók, püspökök, bíborosok – bejelentési kötelezettségének eljárásmódját is, és nemcsak a visszaélések esetében, hanem a bűnök „takargatása” tekintetében is. Ez azt jelenti, hogy az elszámoltatás felelősségét radikálisan komolyan vesszük.

Ezenkívül 2019 decemberében megszüntették a szexuális bántalmazás cselekményeivel kapcsolatos pápai titoktartását, ez pedig lehetővé teszi a polgári hatóságokkal való együttműködést, mégpedig a korábbinál világosabb módon.

Aztán 2020 júliusában megszerkesztették és közzétették a híres Vademecumot, amelyet a pápa nyomatékkal kért, és amelyet a 2019-es találkozó első célkitűzései között jelölt meg. A Hittani Kongregáció készítette a szöveget, ez egy nagyon szép és gazdag dokumentum, mely nem hoz ugyan sok újdonságot, ellenben rendezetten és világosan kifejti minden püspök és szerzeteselöljáró számára mindazt, amit tudniuk és tenniük kell a különféle esetekben. Olyan eszköz, amire tényleg nagy szükség volt. Amikor megjelent, nem sokat beszéltek róla, de ez volt a 2019-es találkozóra vonatkozó egyik legfontosabb kérés, és ezt megvalósították.

A közelmúltban, 2021 pünkösdjén jelent meg a Kánonjogi Kódex új, VI. könyve, mely az egyházi büntetőjogot tartalmazza. Az új normák, amelyek az évek során születtek a bántalmazás különféle eseteiben és más területeken is, most a Kánonjogi Kódexbe összegyűjtve, rendezett módon elérhetők. Elmondhatjuk, hogy pontosan ezek azok a legfontosabb dolgok, amelyeket a pápától és a Szentszéktől kötelezően elvártak a 2019-es találkozó után. És mindez megtörtént.

2020 novemberében megjelent a terjedelmes „McCarrick-jelentés” is, miután a pápa rendelete jegyében részletesen tanulmányozták ennek a nagyon súlyos botránynak a teljes történetét. Hogyan is volt lehetséges, hogy egy, bántalmazásban érintett bűnös személy a legmagasabb egyházi rangot érte el mint Washington bíboros érseke? Ez a közlemény egy fájdalmas, de ugyanakkor nagyon bátor lépés az átláthatóság felé, a felelősség jegyében, azzal a szándékkal, hogy elszámoltassa a bűnösöket még az Egyház legmagasabb szintjein is.

Egy hatalmas, nehéz és fájdalmas problémával állunk szemben, amely az Egyház hitelességét érinti. De egyáltalán nem igaz, hogy semmit sem tettek korábban, vagy hogy semmit vagy alig valamit tesznek napjainkban a probléma kezelése és megoldása érdekében. Nyugodtan és egyértelműen kijelenthetjük, hogy az egyetemes Egyház szembesült és szembesül ezzel a problémával, megtette a szükséges lépéseket, és megállapította a normákat, eljárásokat és szabályokat a probléma helyes kezelésére vonatkozóan.

Ez persze nem jelenti azt, hogy minden megtörtént, aminek meg kellett történnie, mert mint tudjuk, egy dolog a normák, a referenciakeret megállapítása, és egy másik dolog a valóság megváltoztatása a gyakorlatba való átültetéssel. A közép- és kelet-európai egyházak következő, szeptemberben tartandó varsói konferenciája a kiskorúak és a kiszolgáltatott emberek védelméről pontosan ebben az irányban halad.

Valójában minden földrajzi és egyházi térségben, amelynek történeti és kulturális szempontból közös vonásai és problémái vannak, el kell gondolkodnunk azon, hogy hol tartunk és melyek azok a konkrét módszerek, amelyekkel az egyetemes Egyház irányelveit hatékonyan megvalósíthatjuk. Más régiókban ez megtörtént: például nagy konferenciát tartottak Latin-Amerikában, Mexikóban körülbelül egy éve. Ezután a járvány sok programot megzavart és késéseket okozott, azonban több kontinensen és régióban megvalósították már azt, amit Közép-Kelet-Európában jelenleg terveznek, és ami ugyanúgy az egyetemes Egyház közös útjához tartozik, e földrajzi, kulturális és egyházi terület sajátosságaihoz igazodva.

Összegzésképpen elmondható, hogy sok minden történt az általános szabályozások és a konkrét tapasztalatok szintjén is. Egyes területeken több, másutt kevesebb eredmény született. Szükség van a találkozásokra, konferenciákra az ismeretek terjesztéséhez, továbbá a problémák kezelésének konkrét és hatékony módjainak megértéséhez. Úton vagyunk és továbbra is úton leszünk, de olyan úton, amely lényegében eléggé világos és amelyen gyorsan és bizonytalanság nélkül kell haladni, hogy igazságot szolgáltassunk, hogy megelőzzük a visszaéléseket és hogy helyreállítsuk a bizalmat és a hitelességet az Egyház közösségén belül és az Egyháznak a világ javát szolgáló küldetésében.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír