Karitászönkéntesek lelkinapja és templombúcsú Ófehértón

A lelkinapon Csordás Gábor plébános, egyházmegyei karitászigazgató köszöntője után Lengyel József, az egyházközség plébánosa tartott két előadást, majd a résztvevők kiscsoportos beszélgetések során osztották meg örömeiket, nehézségeiket egymással, végül Bosák Nándor nyugalmazott debrecen-nyíregyházi püspökkel templombúcsút ünnepeltek az ország egyik legrégebbi, Árpád-házi Szent Erzsébet tiszteletére szentelt templomában. A lelkinapon a közösségeket elkísérő lelkipásztorok is részt vettek, valamint Simon József, Ófehértó polgármestere, aki erre a napra a közösség rendelkezésére bocsátotta a település közösségi házát.

Lengyel József plébános első elmélkedése Árpád-házi Szent Erzsébet szolgáló szeretetéről szólt, amelynek üzenete ma is aktuális. József atya beszélt arról, hogy nem „letudni” kell az ajándékozást – mert akkor megsértjük az embertársunk emberi méltóságát –, hanem közben oda kell fordulni hozzá, megismerni őt. Szent Erzsébet Jézustól megtanulta, hogyan kell ezt tenni. Ő rácsodálkozott, térdet hajtott az Isten képmására teremtett ember előtt.

A plébános második elmélkedésében a diakóniáról, vagyis a szegények, az özvegyek, a rászorulók körüli szolgálatról is beszélt. Kifejtette, hogy

mi vagyunk az Isten karjai, amelyek másokat felemelnek;

a lábai, mert megtesszük a lépéseket a rászorulók, a bajbajutottak helyett; mi vagyunk az Isten fülei, akik meghalljuk az elfáradtakat; a szája, akik imádkozunk az elesettekért, vigasztalunk és bátorítunk.

A karitász önkéntese mindig megtiszteltetésnek érzi, hogy megszólították őt, mert általa is megvalósulhat a következő: „Éhes voltam, és adtatok ennem. Szomjas voltam, és adtatok innom. Idegen voltam, és befogadtatok. Nem volt ruhám, és felruháztatok. Beteg voltam, és meglátogattatok. Börtönben voltam, és fölkerestetek. Erre megkérdezik az igazak: Uram, mikor láttunk éhesen, hogy enned adtunk volna, vagy szomjasan, hogy innod adtunk volna? Mikor láttunk idegenként, hogy befogadtunk volna? Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy meglátogathattunk volna? A király így felel: Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek.” (Mt 25,35–40)

Előadása után Lengyel József plébános egy-egy szál rózsával köszönte meg Csordás Gábor egyházmegyei karitászigazgató és Roszel Gertrud, az egyházmegyei karitászközpont irodavezetőjének egész éves munkáját.

Bosák Nándor püspök a szentmisén elhangzott elmélkedésében a nap két ajándékáról beszélt: Szent Erzsébet ünnepéről, a szentek tiszteletéről, valamint a karitász munkatársairól, akik a lelkinapon a szeretetszolgálathoz gyűjtöttek kegyelmi és emberi erősítést, útmutatást. Majd a magyar királylány életét párhuzamba állította „A derék asszony dicséretéről” szóló elhangzott szentírási szakasszal (Péld 31,10–30). Szent Erzsébet derék asszony volt, a női adottságait az élet különböző helyzeteiben nagyon jól használta.

De nála többet találunk meg. Életének útján figyelemre méltó volt az is, hogy akármilyen nehéz életkörülmények közé került, soha nem feledkezett meg a legfontosabbról, hogy segítsen a rászorulóknak. Ez a karitatív szolgálatnak is az alapja. Szent Erzsébet a tudatos és megszervezett karitatív munkára ad példát.

A szentmisén az oltárhoz hozzuk a hétköznapi életünket, az Eucharisztiában Krisztussal találkozunk, és ebbe a nagy erőtérbe, kegyelmi folyamatba helyezzük magunkat.

Az evangéliumban az ellenségszeretetről hallhattunk (Lk 6,27–38). A szónok hangsúlyozta, hogy Jézus itt nagyon keményen beszél. Ez nehéz feladat, de mindenkivel szemben ezt a krisztusi parancsot kell követni. A karitatív munkának is megvan a maga nehézsége. Az ember szolgál, segít. De hányszor látjuk meg az eredményét? Megköszönik, viszonozzák a cselekedeteinket? Az ember elfárad ebben a munkában, és könnyen feladja ezt a szolgálatot. De

tudatosítsuk magunkban, hogy a szeretetszolgálat soha nem térül meg a földön, mégis olyan befektetés, amely mögött Isten ajándékozó jósága, szeretete áll

– bátorította a jelenlévőket Bosák Nándor püspök.

A szentmise végén Lengyel József plébános Árpád-házi Szent Erzsébet szolgáló szeretetére emlékezve megáldotta az oltár előtt elhelyezett cipókat, melyekből mindenki részesült.

Forrás és fotó: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye 

Magyar Kurír