Az Egyháznak szüksége van a civilek szolgálatára – Új akolitusok a Pannonhalmi Területi Apátságban

– Az akolitusság az Egyház elkötelezett szolgálata. Mi indította, vezette arra, hogy jelentkezett erre a képzésre?

Horváth András: Gyerekkoromban nagyon sokáig ministráltam, amit szerettem, és adott egyfajta alapozást. Később is gyakorló keresztény maradtam, végig bennem volt a vágyódás az oltárszolgálatra, de nem találtam ennek keretét. Aztán két éve, amikor körbement a felhívás az akolitusképzésre, úgy éreztem, ez nekem való, nekem ott a helyem. Feleségem is egyetértett és támogatott. A racionális része pedig az a döntésemnek, hogy a papjainknak segítségre van szükségük. Ha én tudom szolgálattal támogatni a plébánosomat, a közösségemet, az hasznos mindannyiunknak, és akkor el kell vállalnom. Szükség lenne rá, hogy minél többen vállaljanak ilyen szolgálatot.

Légmán László: Nálam is hosszú és mély folyamat volt. Egy idő után egyre jobban közelítettem Istenhez. Kisgyerek korom óta ministráltam, és mindig vonzott az oltár körüli szolgálat, szerettem végezni. Misére járó ember maradtam felnőttkoromban is. A hittudományi főiskola elvégzésére tulajdonképpen egy hiányérzet késztetett. Én tízéves koromban bérmálkoztam, és akkor a hitoktatás is véget ért számomra. Belátható, hogy ebben az életkorban az ember még olyan sok mindent nem tanul meg, és nagyon más válaszokat keres és talál, mint felnőttként. Bő tíz éve jártam már egyszer Szentlélek-szemináriumra, és 2008 óta minden évben részt veszek a Szent Benedek Zarándoklaton a szervező csapat tagjaként. Aztán a Győri Hittudományi Főiskolán teológiai képzésre iratkoztam be. Katekéta és lelkipásztori munkatárs szakon az abszolutóriumig jutottam el. Bartók Ferenc atya szólított meg később, hogy érdekelne-e az akolitusi szolgálat, amire örömmel igent mondtam.

– Az akolitus három kiemelt feladatra kap megbízást: közösségépítés, igeliturgia vezetése és áldoztatás. Ön melyiket érzi magához legközelebb?

Légmán László: Mind az áldoztatásban, mind az igeliturgia megtartásában szükség van az egyházi civilek szolgálatára. Ménfőcsanakon például mindig nagyon sokan áldoznak, itt elkél a segítség.

Légmán László avatása Ménfőcsanakon

Ferenc atya szinte szabadság nélkül viszi a plébániákat, ha be tudok neki segíteni, akkor legalább az igeliturgia nem marad el. A közösségépítésben még nem vagyok elég ügyes, de nem fogok félreugrani az elől sem, ha ilyen feladat érkezik.

Horváth András: Az oltár körüli szolgálat kapcsolódik a közösségépítéshez is, például azáltal, ha az akolitus a betegekhez elviszi az Oltáriszentséget. De az a jó, ha más módon is benne van az közösség életében. Például régóta tagja vagyok a képviselő-testületnek, segítek a nyári táborok szervezésében, szerkesztem az egyházközség Facebook-csoportját, ami a mai világban szintén fontos feladat. Az akolitusi szolgálat a betetőzése ennek a munkának.

Horváth András avatása Kismegyeren

– András, ha bátorítani kellene másokat erre a szolgálatra, mit mondana nekik ösztönzésül?

Horváth András: A szinodális útnak fontos része, hogy minél többen vállaljanak akolitusságot, diakónusságot. Annál több módon tudunk kapcsolódni az emberekhez és élőbbé tenni az egyházközségeket, minél több ilyen szolgálatot vállalunk. Minden ember egyedi, ezért nehéz egy általános gondolatot mondani, de mindenkit arra biztatnék, hogy legyen meg bennük a nyitottság, hogy bátran vállaljanak többféle, akár liturgikus szolgálatot is. Bennem hatalmas öröm van, mióta az akolitusi szolgálatot végzem. Érzem, hogy jól döntöttem, hogy másoknak is hasznos a szolgálatom.

– László, most a nagyböjt időszakában járunk. Hogyan kell jól kihasználni ezt az időszakot, Önöknél mi ennek a lényege?

Légmán László: A lényeg, hogy kiszakadjunk abból, ami egész évben körülvesz, és lelkileg készüljünk fel a legnagyobb ünnepünkre – engem ez mozgat belülről. Próbálunk lemondani minden olyasmiről, ami hozzánőtt az emberhez. Amit fontosnak gondolunk, de valójában nem az. A húsmentességet például szigorúan tartjuk az egész nagyböjti időszakban – ez az életmódbeli része. Az én személyes vállalásom pedig az, hogy mindennap egy laudest vagy vesperást végigimádkozom, ebben egy applikáció is a segítségemre van. Járok továbbá egy közösségbe, ahol olvassuk a Szentírást, amit szintén szigorúan veszek, és azt a mennyiséget, amit ott meghatározunk, el is olvasom. Amúgy ökumenikus család vagyunk. A feleségem református, és mi szépen megéljük az ökumenét: egymás liturgiáit minden vasárnap látogatjuk. A nejem eljön velem a katolikus misére, és utána együtt megyünk a református istentiszteletre. Három gyermekünk van, mindannyian katolikusok. Nekem óriási ajándék volt, hogy az akolitusavatáson mindhárman ott ministráltak mellettem.

*

Az akolitussá avatandók alapos képzés során készülnek fel, amelyen liturgikus, biblikus, egyháztani, plébániai vezetési és lelkiségi tananyagokat vesznek át. Az akolitusok elöljárójuktól a közösség építésére, igeliturgia vezetésére, áldoztatásra, temetésre, betegek látogatására kapnak megbízást. Az egyházközségben a plébános felügyelete alatt és vele egységben szolgálnak. Konkrét feladataikat a közösség igényei szerint, a plébános útmutatása alapján végzik. Megbízatásukat a főpásztortól, jelen esetben Cirill főapáttól kapják, amely visszavonásig érvényes. Ruházatuk egyszerű fehér alba. Akolitusnak lenni nem csupán egy tevékenység, hanem a közösség szolgálatára kapott megbízások teljesítése is.

Forrás és fotó: Pannonhalmi Főapátság

Magyar Kurír