Az egyházügyi államtitkár a budapesti Eucharisztikus Világkongresszusról

Hazai – 2016. február 1., hétfő | 9:55

Soltész Miklós egyházi kapcsolatokért felelős államtitkár január 31-én úgy fogalmazott, a budapesti Eucharisztikus Világkongresszuson „az lesz a feladatunk, hogy minél több embert fogadjunk minél több országból és minél nagyobb szeretettel, és megmutassuk Európának, hogy ez óriási nagy dolog”.

Soltész Miklós telefonon nyilatkozott az M1 aktuális csatorna Híradójának vasárnap este. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára a tíztagú magyar küldöttség tagjaként részt vett a Fülöp-szigeteki Cebu városában megrendezett 51. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson, amelynek vasárnapi záró szentmiséjére küldött videoüzenetében Ferenc pápa bejelentette, hogy a következő, 2020-as kongresszust Budapesten rendezik meg.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a templomok, terek felújítása mellett a lelki felkészülés legalább olyan fontos.

Kitért arra, hogy a bejelentést követően nagyon sokan köszöntötték a magyar küldöttség tagjait, sokan gratuláltak és drukkolnak a magyaroknak. „Egyszerűen fantasztikus volt magyarnak lenni a Fülöp-szigeteken Ferenc pápa bejelentése után” – mondta az államtitkár.

A katolikus egyház tanítása szerint az Oltáriszentségben jelen lévő Jézus Krisztust hirdető és ünneplő egyhetes kongresszust négyévente rendezik meg.

Magyarország 2020-ban második alkalommal ad majd otthont az eseménynek. Az 1938 májusában Budapesten megtartott 34. nemzetközi eucharisztikus kongresszus záró, a Hősök terén bemutatott szentmiséjén félmillió hívő vett részt.

Forrás: MTI

Fotó: Török Csaba

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria