Az egyik legrégebbi pálos kolostort fedezték fel a Magyar Nemzeti Múzeum régészei

A régészek a legkorábbi, még tatárjárás előtti Árpád-kori remeteséget találták meg érintetlen, zárt egységként vizsgálható lelőhelyként és „kolostortájként”, közelebb jutva a rend korai történetének alaposabb megismeréséhez.

A pálos szerzetesrend első, és megalakulása szempontjából legfontosabb dokumentuma az a Pál veszprémi püspök 1263-ban folytatott vizitációja nyomán született levél, amelyben felsorolta a rendhez kapcsolódni kívánó remeteségeket s számba vette azok vagyonát. Ebben az első helyen szerepel az Insula Pilup Sanctae Helenae, amelynek az azonosítása a kutatók több nemzedékének adta fel a leckét, ugyanis mint utóbb kiderült, a dokumentumban hivatali elírás történt.

A kutatás 2023 tavaszán, Sütő Krisztián Veszprém vármegyei önkéntes kezdeményezésére indult, aki talált egy 1827-es térképet, amelyen a „Rudera St. Helena” felirat szerepelt a hely megnevezéseként. Középkori falvakra és templomokra specializálódott kollégájával, Kaszás Zsolttal megkeresték a megnevezett területet, fotóanyagot készítettek, majd értesítették Papp Attila régészt, így innentől már az ő vezetésével, az MNM Nemzeti Régészeti Intézetének égisze alatt, a Pusztatemplomok kutatása címet viselő projekt keretein belül folyt a kutatás.

Az előzetes terepbejárások és műszeres vizsgálatok alátámasztották a várt eredményeket. A kutatás következő fázisában önkéntesek bevonásával megtisztították a területet, így jól láthatóvá váltak a templomépület saját omladéka alatt lévő maradványok, illetve látható részként az északi fal mintegy 70 centiméter magas falmaradványa is. A geofizikai mérések szerint ez egy kis méretű, az Árpád-kori templomokhoz hasonló nagyságú épülethez tartozott, amelynek az omladéka a helyszínen maradt, nem szóródott szét, tehát alapozása feltehetően szintén érintetlen.

Az omladékban talált vasszögek típusa és mennyisége alapján a templomot zsindelytető fedte és fakerítés határolta. Előkerült egy két részre tört gótikus kulcs is a földhíd szigeti bekötésénél, ahol feltehetően a terület bejárata lehetett.

A helyszín ismeretében pedig értelmet nyert az insula kifejezés is, hiszen az apró kiemelkedést, ahol a templom állt, három oldalról víz vette körül, így tulajdonképpen egy mesterséges földhíddal elérhetővé tett, szó szerinti értelemben vett sziget volt.

A Nemzeti Régészeti Intézet munkatársai azonosították a sziget apró lakóépületét is, amelyben egyszerre legfeljebb két-három fő tartózkodhatott.

Az emléküket a helynévi anyag megőrizte, hiszen a mellette folyó patakot Ilonakúti ároknak, a medret és magát a forrást Ilonaházinak nevezik, az ide vezető erdei út mellett pedig egy Barát-fa-tető elnevezésű terület húzódik.

A templommaradvány és a remeteség feltárására a tervek szerint a közeljövőben kerülhet sor.

Forrás és fotó: MNM Nemzeti Régészeti Intézet Facebook-oldala

Magyar Kurír