Az együttérzés egy hangja elcsendesedett – Hálaadó szentmisét mutattak be Ferenc pápáért

Ferenc pápa húsvéthétfő reggelén bekövetkezett halála megrázta az egész világot. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai közösen mutattak be szentmisét ott, ahol nem egészen két éve a Szentatya látogatta meg és tanította a Magyar Katolikus Egyház püspökeit, papjait, szerzeteseit és szerzetesnőit. Közelsége mindenki számára megragadó volt, és örökre emlékezetes marad.

A szerda esti érte bemutatott megemlékező és hálaadó szentmisén koncelebrált Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek, Ternyák Csaba egri érsek, Udvardy György veszprémi érsek, az MKPK jelen lévő tagjai, valamint Zsódi Viktor piarista tartományfőnök, a Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciájának elnöke.

A szertartáson részt vettek  a férfi- és női szerzetesrendek elöljárói, köztük Németh Emma, a Szociális Testvérek Társaságának kerületi elöljárója, a Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciájának vezetője; a szerzetesrendek nagy számban megjelent tagjai; a testvéregyházak vezetői és képviselői, köztük Fabiny Tamás, az Északi Evangélikus Egyházkerület püspöke.

Az elhunyt Szentatyára együtt emlékeztek Áder János volt köztársasági elnök és felesége, Herczegh Anita; Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke; Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára; Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, továbbá az állam, a közélet és diplomáciai testület számos képviselője.

A szentmisén részt vettek a Máltai Lovagrend és a Szent István Lovagrend tagjai.

A püspökök, a papok és az asszisztencia a Krisztus feltámada kezdetű húsvéti népénekre vonultak be, melyet az orgona méltóságteljes hangjai kísértek. „Feltámadtam, és újból veled vagyok, alleluja” – szólt az introitus.

Veres András a szentmise elején elmondta: „Hálát adni jöttünk. A püspöki konferencia nevében hálát adunk Szentatyánkért, Ferenc pápáért, aki a feltámadás ünnepén tért haza az atyai házba.” Az MKPK elnöke Erdő Péter bíboros, prímás nevében is köszöntötte a jelenlevőket, hiszen ő már Rómában tartózkodik. „Mi, magyarok különösen hálát kell hogy adjunk Istennek a pápáért, aki számtalan esetben megkülönböztetett tiszteletet, figyelmességet gyakorolt az irányunkban. Örülök, hogy ilyen szép számban vagyunk jelen ezen a szentmisén. Ezzel is ki tudjuk fejezni, mennyire tiszteltük és szerettük őt mi is, éppen ezen gesztusaiért is.”

A szentlecke az Apostolok cselekedeteiből az alamizsnát kérő béna emberről szólt, akit az apostolok meggyógyítottak.

A húsvéti szekvencia és az Alleluja után hangzott el az emmauszi tanítványok történetéről szóló evangélium.

Michael Wallace Banach nuncius beszédét teljes terjedelmében olvashatják, melyet Lápossy Péter, a nuncius titkára tolmácsolt magyar nyelven.

Húsvéthétfő reggelének békéjét és nyugalmát megtörte és áttörte Ferenc pápa halálának fájdalmas híre, mely azon a reggelen 7.35 perckor következett be. Bár már régóta súlyos tüdőgyulladásban szenvedett, és bár mindannyian tudtuk, hogy a pápa egészségi állapota törékeny volt, halála valahogy hirtelennek és meglepőnek tűnt – talán puszta akarata tette lehetővé számára, hogy körülbelül egy hónappal ezelőtt elhagyja kórházi ágyát, és részt vegyen Jézus Krisztus szenvedésének, halálának és feltámadásának ünneplésében ezen a húsvéton.

Jorge Mario Bergoglio, jezsuita és nagy lelkipásztor a déli féltekéről, aki pápává választásakor felvette a Ferenc nevet, egyszerűségéről lett ismertté. Ferenc pápa annyira az életünk részévé vált, annyira világpolgár lett, hogy

halála miatt elhagyottnak érezhetjük magunkat. A remény és az együttérzés egy hangja elcsendesedett. Úgy érezzük, túl kevés ilyen hang van ma a világon.

Természetesen mi itt Magyarországon nem feledkezhetünk meg arról, hogy két alkalommal is hallottuk a hangját: 2021-ben a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjén, 2023-ban pedig egy lelkipásztori látogatás alkalmából. „Budapest a hidak városa – mondta. – Felülről nézve a »Duna gyöngyszeme« a több részét összekötő hidakban mutatja meg egyediségét, alakját a nagy folyóéhoz illesztve. Ez a természeti környezettel való harmónia arra késztet, hogy megjegyezzem a nemzet dicséretes ökológiai törődését. Ezek a hidak, amelyek különböző valóságokat kötnek össze, elgondolkodtatnak bennünket egy olyan egység fontosságán is, amely nem azonos az egyformasággal. Budapesten ez a várost alkotó több mint húsz kerület figyelemre méltó változatosságában is megmutatkozik.”

Szeretném kifejezni hálámat és szívből jövő köszönetemet a Mindenható Istennek az elhunyt Szentatya hitéért, vezetéséért és azért, ahogyan mindannyiunkat arra késztetett, hogy mindig mélyebbre menjünk Jézus Krisztus evangéliumának megértésében és megélésében.

Hogyan hívott minket arra, hogy elmélyítsük Jézus Krisztus evangéliumának megértését és megélését magunkban? Pápaságának fő témái a testvériség és a párbeszéd, valamint az Isten teremtése iránti nagy aggodalom, a családok és fiatalok lelkipásztori támogatása, a nők Egyházban betöltött szerepének előmozdítása, valamint az elvándorlók, a szegények és a háború által sújtottak iránti kitartó figyelem. Húsvét vasárnapján mondott utolsó szavai továbbra is a fülünkben csengenek, és a szívünkben hangozhatnak: „Ne fogyatkozzék meg bennünk az emberiesség alapelve, legyen ez mindennapos ténykedésünk tengelye. A védtelen civileket is érintő, iskolákat, kórházakat és humanitárius munkásokat megtámadó konfliktusok kegyetlenségével szemben nem engedhetjük meg magunknak, hogy elfelejtsük: nem célpontokra csapnak le, hanem lélekkel és méltósággal bíró személyekre.”

Három szó foglalja össze számomra Ferenc pápa válaszát a kapott hivatására. Ezek az irgalom, a remény és a szinodalitás.

Ferenc pápa örökségének központi eleme az volt, hogy ragaszkodott ahhoz, hogy az igazságot és az irgalmasságot szoros összefüggésben kell értelmezni, illetve megmutatta, hogyan fektethet az Egyház radikálisan hangsúlyt az irgalmasságra, „a lencsére, amelyen keresztül megérthetjük Istent”. Ferencet az különböztette meg elődeitől, hogy merészen és radikálisan igyekezett az irgalmasságot – „Isten stílusát”, ahogyan ő nevezte – az Egyház tanításának és tevékenységének középpontjába helyezni, és ahogyan erre a megtérésre a pápai szolgálat gyakorlása során példát mutatott. Így választotta mottójául: „Miserando atque eligendo” – „megkönyörült rajta és kiválasztotta”.

Irgalmasnak lenni annyit jelent, hogy szívünk a szenvedőkért dobban.

Amikor Ferenc pápa kezdetben úgy beszélt az Egyházról mint „tábori kórházról”, éppen erre gondolt: az üdvösség és a gyógyulás helyére, amely az egyénre való odafigyeléssel kezdődik, egy olyan figyelemmel, amely mindannyiunk méltóságát tiszteli; olyan figyelemre, amelyet nem érdemlünk meg vagy érdemlünk ki tetteinkkel, hanem amely Isten teremtményei iránti szeretetéből fakad.

Egyszer megkérdezték őt: „Kicsoda Jorge Mario Bergoglio?” – azonnal azt válaszolta: „Egy bűnös.” Legutolsó lelkipásztori cselekedete múlt csütörtökön, nagycsütörtökön az volt, hogy meglátogatta a római Regina Coeli börtönt, üdvözölte a foglyokat, és kijelentette, hogy Isten kegyelme nélkül ő is lehetett volna a helyükben.

És ebből az Isten irgalmába vetett mély bizalomból fakadt a második legerősebb jellemvonása: a remény! Ferenc pápa 2025-ben meghirdette a szentévet, a remény jubileumát, az ima és a kegyelem idejét, hogy elmélyítsük Krisztusba vetett reményünket. Arra hívott minket, hogy a remény zarándokai legyünk, akik elszántan, még a világ szomorúsága és kudarcai közepette is a mennyei Jeruzsálem felé haladnak, ahol Krisztus ül az Isten jobbján (vö. Kol 3,1). A remény szíve Krisztus halála és feltámadása. És az Egyház Krisztus halál feletti győzelmének ünneplése közepette lépett át Ferenc pápa ebből az életből a következőbe.

Ferenc pápa a remény zarándokaként hagyott el minket. Húsvét vasárnapján orvosa utasítása ellenére még egy utolsó nyilvános megjelenést tett, megjelent a Szent Péter-bazilika erkélyén, és pápamobiljával körbement a tömegben. Olyan volt, mintha elbúcsúzott volna tőlünk, és még egyszer utoljára arra buzdított volna, hogy legyünk olyan férfiak és nők, akik nem a hatalomban vagy a tulajdonban reménykednek, hanem annak a felülmúlhatatlan örömében, hogy Krisztust Úrként és Megváltóként ismerjük meg és hirdetjük (vö. Fil 3,8).

Az ő szavaival: „A hullámok nem sodorhatnak el, mert le vagyunk horgonyozva a kegyelem reményébe, mely képessé tesz bennünket arra, hogy Krisztusban éljünk, s így legyőzzük a bűnt, a félelmet és a halált. Ez a remény – mely sokkal nagyobb a mindennapi örömöknél és az életkörülmények javulásánál – túlvisz bennünket a próbatételeken, és arra buzdít, hogy ne tévesszük szem elől annak a célnak a nagyságát, ahová meghívást kaptunk: a mennyet.”

Ferenc pápa azt is megtanította nekünk, hogy a kifelé tekintő egyház olyan egyház lesz, amely meghallgat, olyan egyház, amely együtt halad a döntésekben és nehézségekben, amelyekkel elkerülhetetlenül szembesülünk a misszió során. Ebben biztosak lehetünk, Ferenc pápa nem foglalkozott szívesen az absztrakciókkal. Így mutatta fel a szinodalitás, az „együtt haladás” fogalmát. Mert bár Istentől kapott szerkezete van, az Egyház a hit családja, tartozunk egymásnak Krisztusban, hogy tartózkodjunk a világ „hangjától és tébolyától”, hogy elmélkedjünk Isten Igéjén, és meghallgassuk egymást a Szentlélekben. A szinodalitás megvalósítása akár Ferenc pápa utódjának kulcsfontosságú feladata is lehet – nemcsak egy új korszakba lépő Egyház számára, hanem azért is, hogy megmutassa az egyre polarizáltabb és megosztottabb világban, hogy

valóban lehetséges az egymáshoz való viszonyulás más módja.

Járjuk tovább a Ferenc pápa által megvilágított utat, az irgalmasság, a remény és a szinodalitás útját!

Tizenkét évvel ezelőtt, megválasztása estéjén a Szent Péter téren összegyűlt tömeghez intézett első üdvözletében Ferenc pápa egyszerű kérést fogalmazott meg: „Arra kérlek benneteket, imádkozzatok az Úrhoz, hogy áldjon meg engem.” Ezt a kérést gyakran ismételte: „Kérlek, ne felejtsetek el imádkozni értem.” És miközben emlékezünk mindannyiunkhoz intézett első kérésére, imádkozzunk érte, ahogy most ő közbenjár értünk a szentek közösségében. Így legyen! Ámen!

Veres András a záróáldás előtt megköszönte a közös imát a Szentatyáért, és kérte, kísérjük továbbra is őt utolsó útján a következő napokban. Megköszönte a nunciusnak a Szentatya életének teológiai összefoglalását, és a püspököknek, hogy együtt lehettek az Eucharisztia ünneplésében.

A szentmise végén a híveknek ingyen osztották ki az Új Ember Ferenc pápára emlékező különszámát.

Fotó: Merényi Zita

Vámossy Erzsébet/Magyar Kurír