Az élet álmát álmodó lények – Szőcs Miklós fából faragott szobrai a Műcsarnokban

Szőcs Miklós TUI neve nem ismeretlen a múzeumlátogató közönség előtt. A Munkácsy Mihály-, Prima Primissima és Kossuth-díjas szobrászművész csak viszonylag későn, 1991-ben rendezte meg első önálló kiállítását, azóta viszont rendszeresen szerepel egyéni és csoportos tárlatokon. Innen volt ismerős számomra szobrászi világa, megannyi különleges, fából faragott figurája.

1953-ban született Budapesten. Gimnáziumi tanulmányait esti tagozaton végezte, és levelezőként érettségizett. Különféle szakmákban dolgozott, majd 1974-ben felvételt nyert a Magyar Képzőművészeti Főiskolára, ám a szigorú akadémiai keretek nem bizonyultak megfelelőnek számára, így fél év után elhagyta az intézményt. Az anyaghasználatot, a formai megoldásokat vezető mester nélkül, maga kísérletezte ki, így jutott el az egyszerűbb használati tárgyak készítésétől a mind összetettebb formák megtalálásáig. Művei kezdetben nem szakadtak el teljesen a hagyományos tárgyfunkciótól: játékok, hintalovak, marionettbábok, bútorok kerültek ki a keze alól. A realitás és a fantázia határán születő figuratív alkotásoktól azonban idővel az elvont formák felé fordult. Gyakran különleges, ritka faanyagokkal dolgozott, máskor rétegelt lemezek felhasználásával készítette szobrait, melyek plasztikai erejükkel, dinamikus fény-árnyék-hatásaikkal mindinkább transzcendens gondolatok közvetítőivé váltak. Művészetének hátterét szellemi és formai szempontból is a keleti és a nyugati magas kultúrák vallási és eszmetörténeti hagyományai jelentik. A különféle tradíciók közötti átjárhatóságot keresi alkotásaiban, melyek tükrözik szinkretikus szemléletét. Szőcs Miklós 1984 óta tagja a Művészeti Alapnak. 2012-től levelező, 2013-tól rendes tagja a Magyar Művészeti Akadémiának.

Kezdjük az elejéről! A szobrászkodás szinte mindig a gyurmázással indul, az iskolás gyerekeknél jól megfigyelhetjük ezt. Kicsit később aztán jön az agyagozás, s csak jóval ezután következhet a bronz-, a kő- vagy a fafaragás. Így van ez, mint láthatjuk, Szőcs Miklós esetében is. A Műcsarnokban kiállított tárgyai közül az első három gyurmából készült. Az egyik az Egység – szívszentély, a másik a Hajnal hasad / „Keljél fel, ébredj fel mélységes álmodból” rejtélyes címet viseli. A harmadik alkotás pedig a Jaguár. Mindhárom mű üveg mögött, vitrinben látható, hiszen törékenyek. Azt, hogy a szobrász pontosan hogyan készítette az áttört formákat gyurmából, és pláne hogyan faragta ki ezeket a bonyolult szerkezeteket fából, sajnos nem tudjuk meg a tárlaton, legfeljebb csak sejtéseink lehetnek a mesteri munkáknál alkalmazott módszereiről. 

Jaguár. Szőcs Miklós kiállításának főszereplője ez a különösen szép állat. Szobráról a következőket mondja a művész: „Ezúttal olyan, középpont nélküli és korlátlan áteresztőképességű figurális alakzat foglalkoztatott, amelyen keresztül a megszabadult Lélek, Szellem akadálytalanul ki-be járhat, minden korlátozás nélkül: a testkalitka nyitva áll. Vonzott a lehetőség, hogy a saját eszköztárammal megtestesítsek egy gondolatot, ahol a test szellemmé, a véges végtelenné, a halandó halhatatlanná válhat.” Erről a műről hosszabban is olvashatunk a kiállításon, az alkotó szemszögéből.

Szőcs Miklós Pávián című szobra rétegelt falemezekből összeragasztott, tömbösített nyírfából készült; a faragvány a humort sem nélkülözi. Egy másik bájos alkotása zebrát ábrázol. Ez tömbösített juharból és kis méretű hajlított fákból áll össze, s egyszerűen szólva csodálatos alkotás. Kétségkívül van valami szokatlan ezekben a szobrokban. Valami többlet, egyfajta transzcendencia, ami megragadja az embert, valami, ami túlmutat az egyszerű természettanulmányon.

A mester a következőket mondja egy vele készült interjúban: „Nem mértem magam soha senkihez, (…) megyek a magam útján magányosan, mint egy bolygó az űrben. Nincs bennem megmutatkozási vágy. A Zebra című szobromnál a végletekig leegyszerűsített megformálás érdekelt. Az a lényeg, hogy a maximumot hozzam ki magamból, elmélyedjek valamiben, amíg képes vagyok rá. Ezért van az, hogy nyugodt vagyok: az adott pillanatban, az adott fejlettségi szinten ezt így tudtam a legjobban megcsinálni. (…) A jaguár egy figurális korpusz, ami nyitva van. A lélek ki-be jár rajta, nincs bezárva a testbe, ahogyan azt a gnosztikusok gondolták. (…) Nagyon drága és színes fákból dolgozom, sohasem festem őket, minden a saját színében pompázik, így készítem a szobraimat. Arra törekszem, hogy a műveim, ha nem is tökéletesek, de legalább hibátlanok legyenek. A tökéletesség a hibátlanság után következik. Ha valami nem hibátlan formailag, az csak félkész lehet. Ez olyan, mint egy gondolatjel a mondat végén. Én igyekszem befejezni a mondatot, hogy pontot lehessen tenni a végére.”

Lássuk most a további tárgyakat is! A kiállításon szerepel egy figyelemre méltó makett Iszlám címmel. Gőzölt körtefából készült. Kisebb-nagyobb építészeti elemekből áll, melyek a keleti szakrális építészetre jellemzőek. Hagymakupolák, ívelt ablakok, fából faragott, kövekre emlékeztető kis tárgyak alkotják ezt a szellemi építőkocka-készletet, amely mintha egy imaház építésére szolgálna. Szőcs Miklós a következőket írja e szobráról: „Főhajtás a múlt mestereinek csodálatosan tiszta, emelkedett szelleme és hihetetlen mesterségbeli tudása előtt. Ez a szakrális építőjáték olyan felnőttekhez kíván szólni, akik az önmagukban is külön-külön világokat reprezentáló, pontosan tervezett és adott módon összeépíthető darabokból a helyes összerendezés során az ember által megismételhető újrateremtés mágikus, analógiás gesztusának (…) élményét legalább valamennyire átélni képesek.”

Különös jelentéssel bír a Vér és víz című, kígyóként csavarodó, vörös színű afrikai hegyi juharfából faragott mű. „Ezúttal annak a komplex összefüggésnek a felismerése ragadott meg, hogy – mivel az Újtestamentum tanúsága szerint Jézus Krisztus sebéből vér és víz folyt ki, ami az ő kettős (emberi és isteni) természetének fizikai revelációja – a mikrokozmikus, emberi vér és a makrokozmikus, isteni víz egymással átfedésben, egyidejűleg mutatkozik meg” – olvashatjuk Szőcs saját művéhez írt magyarázatát.

Őslényszerű, vénségesen vén teknősre emlékeztet a Hajnal hasad / „Keljél fel, ébredj fel mélységes álmodból” című alkotás. Ez a konstrukció a Jaguár tematikus párdarabjaként (is) értelmezhető: az „átLÉLEKző” Jaguárral szemben a lyukak – a plasztikai elgondolásnak megfelelően – ezúttal be vannak tömve. „Alszanak az élet álmát álmodó lények” – mondja erről a műről az alkotó.

Szőcs Miklós TUI Impulzusok című kiállítását 2026. január 11-éig tekinthetik meg a Műcsarnokban.

Szöveg és fotó: Mészáros Ákos

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2025. november 30-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.