A napot Fábry Kornél esztergom-budapesti segédpüspök nyitotta meg. A reggeli imák és a hangolódó énekek után a résztvevők csoportonként fel-fel állva, nagy ováció közepette mutatkoztak be egymásnak. Igazi örömteli hangulat alakult ki a hatalmas templomban.
A katekézis előtt egy fiatal mély, őszinte tanúságtétele hangzott el az előző este tapasztalt élményéről. Elmondta, hogy milyen nagy hatással volt rá annak megélése, hogy a várakozó vonaton a közös imádság és csönd mennyire össze tudta fogni a különböző nemzetek fiataljait.
A katekézist követően a résztvevők kérdezhették püspöküket. Martos Levente Balázs püspök húsz, a fiatalok által feltett kérdésre válaszolt.
A második katekézis napja hálaadó szentmisével zárult, amelyen több mint harminc pap koncelebrált Böcskei László nagyváradi megyéspüspök mellett.
Köszöntőjében Böcskei László püspök így szólt a fiatalokhoz: „Bennetek ott van az erő, ami a béke, a megújulás és a szeretet üzenetét továbbítja. Sokan keresik a megoldást a problémákra, a betegségekre.
Hiszem azt, hogy ti fontos üzenetet tudtok közvetíteni: a béke, a megújulás és a szeretet üzenetét.
Azért, hogy ezt meg tudjuk tenni, fontos, hogy odafigyeljünk arra a találkozásra, ami a szentmisében történik. Egészen személyes találkozás Jézussal. Ezért arra kérek mindenkit, hogy ne applikáción keresztül, hanem egészen személyesen tárja fel előtte gondolatait, problémáit, kéréseit.”
A szentmisén Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek-metropolita, görögkatolikus (bazilita) szerzetes mondott homíliát; a napi evangéliumot magyarázta, három részre bontva elmélkedését.
Jézus példabeszédében a halak összegyűjtésének képe a mennyország létét fejezi ki – mondta a főpásztor. – Elképesztően gyönyörű a mennyország, ahova mi is meghívást kaptunk. Rajtunk áll, hogyan döntünk. Akarunk-e bejutni oda, vagy sem. Ugyanis a pokol is létezik, oda is el lehet jutni. Hogy hova kerülünk, az az utolsó döntésünkön múlik. De hogy azon a ponton mit fogsz mondani, az még nem biztos. Az életed minden pontján Jézus mellett döntesz? Az életed arról árulkodik, hogy Jézusé vagy? Hogy ott, azon a ponton mit mondasz, azt most, az életedben építed fel. Nem a jó cselekedeteid miatt jutsz be oda.
Senki sem érdemli meg a mennyországot. Úgy kellene élni, hogy az utolsó döntés mellette szóljon, vagyis minden döntés mellette szóljon.
Beszéde végén Kocsis Fülöp érsek-metropolita felhívta a figyelmet arra, hogy minden ifjúsági világtalálkozó az átformálódás ideje is minden résztvevő számára. „Ne menjetek úgy haza, hogy semmi sem változott életetekben”– hangsúlyozta a fiataloknak.
Forrás és fotó: Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Ifjúsági Bizottsága
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria