Az életünk valóban az Eucharisztiából forrásozik? – Teológiai Szimpózium Esztergomban

Az esztergomi Teológiai Szimpóziumot Erdő Péter bíboros, prímás nyitotta meg, beszéde előtt a jelenlévőkkel együtt latin nyelven elimádkozva a Miatyánkot.

„Minden forrásom belőled fakad” – a 87. zsoltárnak ez a zárósora az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus jelmondata. A keresztény egyház ebben az ősi szövegben eszkatologikus távlatokat fedez fel. Ugyanakkor átérezzük a II. vatikáni zsinat tanítását is, amely szerint az Eucharisztia egész keresztény életünk és küldetésünk csúcsa és forrása – kezdte megnyitóbeszédét a bíboros.

Amikor most különböző világrészekről érkező és a teológia különböző területeit művelő szakemberek találkoznak össze itt, Esztergomban, ez nagyszerű alkalom arra, hogy megkérdezzük, hogyan meríthetünk ma ebből a forrásból, hogyan fakad élet és reménység az Eucharisztiából a 21. század embere számára, aki félelmek között él, szeretné óvni a teremtett környezetet, de nem tudja pontosan, hogyan.

Aggódik fáradt kultúrájáért, érzi, hogy a kereszténység nélkül a világ lenne szegényebb, de nem tudja, hogyan tegye elevenné és hatékonnyá ezt a csodálatos erőt a mai emberiség számára – fejtette ki Erdő Péter, majd köszönetet mondott a szervezőknek és mindazoknak, akik előadóként vállalták a részvételt a tudományos kongresszuson, egyúttal szívből kérte a közös munkára Isten bőséges áldását.

A háromnapos szimpózium első előadását Pierangelo Sequeri olasz pap, író, zeneszerző, a Szent II. János Pál Teológiai Intézet elnöke tartotta Az Eucharisztia mint a keresztény élet forrása címmel. Az olasz előadó számos tudományos könyv és cikk szerzője. 2011-ben a Szentatya kinevezte az Új Evangelizáció Pápai Tanácsa, 2014-ben pedig a Nemzetközi Teológiai Bizottság tagjává.

Pierangelo Sequeri az esztergomi kongresszus nyitó előadása elején dicsérte a kongresszus szervezőinek „kedvességét, hatékonyságát”, majd rátért előadásának témájára: arra kereste a választ, hogy az Eucharisztia mint életünk forrása és az Egyház kapcsolatát hol tudjuk megragadni jelen világunkban, hol és hogyan „működik” igazán. Ehhez a kereszténység kezdeteinek vizsgálata nyújthat segítséget – mutatott rá.

Bátorította a teológusokat és az Egyház elöljáróit, hogy „ne hagyják cserben a nyájat”, ne féljenek vezetni a híveket, gondoskodni róluk még akkor is, ha éppen bizonytalanok a jövőt illetően, vagy éppen nem tudnak azonnali válaszokat adni napjaink égető kérdéseire. A hívő embereknek együtt kell keresniük az utat.

Az olasz teológus-író rámutatott, hogy az őskeresztények körében, az egyház kezdetén még nem létezett lelkipásztori terv, kidolgozott teológia: csak az Eucharisztia volt és a közösség belső élete, a mindennapok kereszténysége, a családi, a testvéri kapcsolatok világa.

A kereszténység újdonsága tehát az Eucharisztia, az Úr teste, amelyet maga az Isten rendelt számunkra – hangsúlyozta Sequeri. Hozzátette, hogy az apostoli hagyomány kezdettől elzárta a túlzottan csak a Logoszhoz, a csupán a lelkihez vezető utat a kereszténységben. Jézus Krisztus megtestesült, született, szenvedett, meghalt – és feltámadt. Az első keresztények rádöbbentek arra, hogy az Úr testének szentségét hagyta rájuk. Kialakul az Úr testének teológiája, amely magában foglalja a teremtést, az eszkatológiát, a halál mibenlétét is.

Az Eucharisztia az Istenség teljessége, ami által minden lett, ez Isten megtestesülésének titka.

Az előadó a továbbiakban rámutatott, hogy mindez az Eucharisztia ünnepléséből fakad, s ennek jelen kellene lennie a mai krisztológiában is. Felhívta a figyelmet arra, hogy Szent Pálnál olvashatók azok az apostol írásánál korábban is létezett liturgikus krisztológiai himnuszok, amelyekben már megvolt a későbbi évszázadokban kifejlődött teológia egész mélysége.

Erre a kezdetre, az Eucharisztiára mint éltető forrásra napjainkban újra jobban kellene figyelnünk – mondta az előadó. Hiszen a kereszténység igazán lelkesítő újdonsága maga az Úr testének ünneplése, amely kihat a mindennapjainkra is; Jézus a mindennapokhoz szól, ahogy azt az evangéliumokban is látjuk.

A kongresszus nyitónapjának második előadását Joseph-Marie Ndi-Okalla kameruni püspök tartotta az Eucharisztia ünneplésének afrikai sajátosságairól.

Ndi-Okalla püspök Kamerunban, majd Párizsban tanult. 1983-ban szentelték pappá, 2016-ban nevezték ki Mbalmayo püspökévé. A Bonni Egyetemen szerzett doktorátust dogmatikából. Számos könyv és cikk szerzője. A kameruni püspök Az Eucharisztia a jóság forrása címmel szeptember 6-án, hétfőn délután tart előadást a NEK keretében a Hungexpón.

A kameruni főpásztor előadásában Szent II. János Pál pápának az Eucharisztia és az Egyház kapcsolatáról szóló tanításából kiindulva mutatta be a sajátos afrikai keresztény liturgikus ünneplést. Mint mondta, a helyi liturgikus sajátosságok formájukban mind az utolsó vacsora eseményéből merítenek, az afrikaiak „nem találtak fel valami újat”. Az előadó leszögezte: az Eucharisztiában a jelek mögött Isten szentsége rejtőzik, s hozzá csak az evangéliumi százados alázatával szabad közeledni.

Joseph-Marie Ndi-Okalla kifejtette, az inkulturációnak köszönhetően Afrika kereszténysége sokszínű, a hit külső kifejezésmódja változatos: a liturgiában fontos a zene, a hangszerek, a tánc. Az afrikai ember úgy látja Jézus Krisztust, mint aki minden emberért, értük is meghalt, ő a tökéletes szeretet.

Az afrikai kereszténységben találkozik az ősi hagyomány és a kanonizált liturgia, a kettő ötvözésének Afrika-szerte elterjedt példája a zaire-i rítusú mise, amelyet 1988-ban Szent II. János Pál pápa döntésével hagytak jóvá. E rítus sajátos elemeit is ismertette a püspök.

Joseph-Marie Ndi-Okalla előadása végén vetített képeken mutatott be afrikai keresztény ikonográfiát illusztráló festményeket, köztük a mafra nép Jézus életét ábrázoló sorozatából és Engelbert Mveng SJ alkotásaiból.

A tudományos kongresszus első napja szentmisével zárult, amelyet Erdő Péter bíboros mutatott be számos külföldről érkezett egyházi elöljáró, többek között Michael L. Fitzgerald brit, Baltazar Enrique Porras Cardozo venezuelai, Gérald Lacroix québeci, John Onaiyekan nigériai bíboros és Ternyák Csaba egri érsek koncelebrálásával.

Erdő Péter bíboros homíliáját az alábbiakban közöljük.

Krisztusban Kedves Testvéreim!

A csodálatos halfogásnak az evangéliumi híradása egyrészt elbeszéli Jézusnak egy csodáját. Másrészt azonban mélyebb értelmet is hordoz, ami nemcsak Péternek az életére, hanem az egész Egyház életére, küldetésére is irányt mutat. Hiszen az „emberhalász” szóban pontosan benne van, hogy mi is Jézus szándéka. Amikor fáradoznak a tanítványok a halászatban, és semmit sem fognak, Jézus szavára újra kivetik a hálót, nem mintha valami halászati bölcsességet mondana nekik, nem mintha elmagyarázná, hogy miért célszerű itt vagy amott halászni, hanem egyszerűen azt akarják tenni, amit ő mond nekik. Bíznak benne, hogy tudja, miért mondja azt. És ott az eredmény, ami nem az ő ügyességüknek, nem is szakértelmüknek vagy fáradozásuknak tulajdonítható, hanem annak, hogy hajlandók voltak Jézus szavára kivetni a hálót.

Amikor később Jézus küldi Pétert, ilyen emberhalászatra küldi. Nem emberi erőfeszítésre csupán, nem arra, hogy okosabban és ügyesebben szóljon, mint mások, hogy bölcsebb tanítást találjon ki és azzal próbálja segíteni az embereket. Nem arra küldi az egész Egyházát és nem arra küldi a tanítványait sem, hanem arra, hogy azt adják tovább az embereknek, amit tőle kapnak. Az örömhírt, az üdvösségnek az örömhírét, és ez az, ami az embereket megmenti, ez az, ami a halfogásnak az eredménye. Ha ezt elfogadják, akkor eredményes volt a munkájuk. Hogyan van tehát ez az Egyház küldetésével és eredményeivel?

Manapság szoktuk mondani, hogy nagyon oda kell figyelnünk a pszichológia, a társadalomtudomány minden eredményére, hogy lobbizni kell az önkormányzatoknál, és politizálni, hogy minél jobban megközelíthessük az embereket, hogy minél jobban, minél eredményesebben működhessen az Egyház. Igaz, hogy mindannyiunknak fáradoznia kell, igaz, hogy aktívnak kell lennünk, de nem igaz az, hogy ennek az erőlködésnek a szükségszerű következménye a tényleges, az igazi lelkipásztori eredmény. Hanem az olyan, mint a csodálatos halfogás, aminek az oka végső soron nem az ügyesség, nem a társadalmi szükségszerűségek, és nem is az, hogy milyen szépen adják elő a tanítást. Ez mind hozzájárulhat, ez mind elősegítheti, de végső soron az az oka, hogy Jézus tanítása maga objektíve igaz és képes arra, hogy megmentse az embert, hogy boldoggá tegye az embert, hogy válaszoljon azokra az igényekre, vágyakra, amik az ember szívében a teremtéstől fogva ott vannak.

Ezért az Egyháznak is, nekünk is, az újjászülető közösségeinknek is az az első feladata, hogy ráhallgasson Jézus szavára, és vesse ki, akkor vesse ki, és úgy vesse ki a hálót, ahogy ő mondja.

Aki Krisztus szándéka szerint közeledik az emberekhez, aki az ő objektív tanítását hűségesen adja elő, az nagy dolgot tesz azért, hogy ez a halfogás eredményes legyen. És sokszor az eredmény valóban váratlan mindenki számára, mert maga az Isten az, aki az eredményt adja.

Így kérjük a csodálatos halfogás Urát, hogy Péterhez és a többiekhez hasonlóan mi is hozzá hűségesen vehessük ki a részünket az emberhalászatnak ebben a nagy művében. Ámen.

A mise záróakkordjaként, meglepetés gyanánt a teológiai konferencia aznapi olasz előadója, Pierangelo Sequeri kórusművét adták elő.

A Teológiai Szimpózium további napjain a jelenlévők többek között Ausztriából, Brazíliából, Lengyelországból, Horvátországból és Németországból érkezett előadók gondolatait hallhatják az Eucharisztia különféle vonatkozásairól.

Szerző: Körössy László

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír