Az élő Krisztus szemlélése

Néhány éve hallottam egy felmérésről: a vasárnapi szentmise végén a templomból kijövő híveket arról kérdezték, hogyan tudnák összefoglalni annak a hitnek a lényegét, amit épp az imént ünnepeltek. A válaszok nagyon sokfélék voltak. A legtöbben a tízparancsot említették, voltak, akik a Szentírás fontosságát és a Jézusba vetett hitet emelték ki, de olyan is volt, aki a májusi Mária-litániákat tartotta fontosnak megemlíteni. Meglepően kevesen beszéltek azonban a szeretetről, és még kevesebben a Szentháromságról. A felmérés csak megerősítette, amit amúgy is tudunk: a leglényegesebb dolgokat a legnehezebb meghatározni, szavakba önteni.

A mennybemenetel előtti vasárnapon a Jézus búcsúbeszédéből vett részlet az evangéliumi üzenet szívéhez, a keresztény hit lényegéhez vezet bennünket. A tanítványaitól búcsúzó Jézus három szó köré rendezi örömhírét: ismerni, látni és szeretni. Ismerni a bennünk lakó Szentlelket, látni Jézust, és élni, valamint megtapasztalni az Atya szeretetét.

Az ismeret hétköznapi értelemben olyan dolog, ami a külvilággal, a környezetünkkel való találkozásban születik. Az ismeret az, ahogyan a világot, a másik embert befogadjuk, a magunkénak érezzük. Az ismeret fogalmakon, gondolatokon keresztül van jelen, és része a biztonságérzetünknek. Amit ismerünk, attól nem félünk. Jézus arra hívja a tanítványait, hogy másfajta ismeretet szerezzenek Istenről. Az ő ismerete ugyanis nem egy a sokféle ismeret közül, hiszen ő nem része a világunknak, hanem mi vagyunk részei az ő világának. Mi benne vagyunk, ő pedig mibennünk van. Isten ismerete nem fogalmakon keresztül szerezhető meg, hanem egy olyan egység megtapasztalása, amely az ő bennünk való létének gyümölcse, a Szentlélek ajándéka.

A földi ismeretszerzéshez testi érzékszerveinket használjuk, Isten megismeréséhez a lélek érzékszerveire van szükség. Jézust egyikünk sem látta test szerint, de a Vigasztalónak köszönhetően belső szemünkkel látjuk őt, szemléljük az igében, a kenyértörésben, testvéreinkben vagy a természetben. Ennek a látásnak a gyümölcse nem egy kép, hanem maga az élet: látni őt, az örökkön élőt önmagunkban, a mi véges életünket is megnyitja az örökkévalóságra.

A Lélek megismerése és az élő Krisztus szemlélése, tanításának, szavainak befogadása végül arra indít bennünket, hogy az élet ajándékára válaszként egészen neki adjuk önmagunkat. S ez maga a szeretet. Ebben a magunkról megfeledkező odafordulásban még inkább képessé válunk befogadni Isten életét, amely az Atyától indul ki, és amely a Fiú húsvéti titkán keresztül a Szentlélekben lesz osztályrészünk.

A mai evangéliumban tehát Jézus a leglényegesebbről tanít: húsvéti misztériuma révén meghívást kaptunk arra, hogy a Szentháromság szeretetében örökké éljünk. S ez az élet már most elkezdődött: belső, odaadó imádságunkban vagy a liturgia ünnepi pillanataiban már most megismerhetjük a Lélek világosságát, láthatjuk Jézust, és megmártózhatunk az Atya mindent életben tartó szeretetében.

Baán Izsák OSB