Az ember örömére és nyomorúságára összpontosítva – Beszélgetés Tőzsér Endre piarista szerzetessel

– Tíz év óta télen-nyáron, ünnep- és hétköznapokon, reggel és este, apostoli utak esetében éjszaka és hajnalban is állhatatosan, fáradhatatlanul fordítja Ferenc pápa beszédeit. Hogyan kezdődött a szolgálata?

– Középiskolás korom óta szerettem volna fordító lenni. Akkor még csak oroszt és latint tanultam, mindkettőt nagyon szerettem. Először németből fordítottam, 1992-től, Carlo Maria Martini elmélkedéseit, teológiai-filozófiai szövegeket, főleg a Teológia és a Vigilia folyóiratoknak. Nagy megtiszteltetésként éltem meg, amikor az Osiris Kiadó a Martin Heidegger-összkiadásban (az Útjelzők című kötetben) a fenomenológia és a teológia kapcsolatáról szóló írást az én fordításomban jelentette meg. Legutóbb németből Walter Kasper A család evangéliuma című kötetét fordítottam a Jezsuita Kiadó számára.

Római teológiai tanulmányaim után kezdtem el olaszból fordítani, és salamancai tanulmányaim után spanyolból.

Szentszéki szövegeket 2005-től fordítok. 2013. március 13-án nagyon boldog voltam, amikor Jorge Mario Bergogliót választották pápává. Rögtön utána az Új Ember Kiadó megkért, hogy válasszam ki és fordítsam le a pápa egyik korábbi könyvét. Három hónapra rá, júniusban meg is jelent a Nyitott ész, hívő szív című kötet. Három éven át (2014 és 2017 között) a Bonum tévébe jártam, élő adásban tolmácsoltam az általános kihallgatásokat, a vasárnap déli beszédet, a nyilvános szentmiséket, az összes nagyheti szertartást. 2014-ben fél éven át az Új Ember hetilap kéthetente megjelentette a L’Osservatore Romano magyar változatát, a szövegek nagy többségét én fordíthattam. Lényegében azóta fordítom rendszeresen Ferenc pápa beszédeit, szövegeit, de mellette egyéb egyházi, teológiai könyveket, szentszéki megnyilatkozásokat is.

– Van olyan pápai vagy szentszéki szöveg, amelynek a fordításán jelenleg is dolgozik?

– Igen, Ferenc pápa két megnyilatkozását is fordítom: a liturgiáról szóló, Desiderio desideravi (Vágyva vágytam) kezdetű apostoli levél hamarosan meg is jelenik. Most a Római Kúriáról szóló Praedicate evangelium kezdetű apostoli konstitúciót fordítom, a Szent István Társulat felkérésére. Talán itt megemlíthetem, hogy ugyancsak náluk fog megjelenni tavasszal Renzo Gerardi A szeretet öröme című erkölcsteológiája, amelynek éppen ugyanaz a címe, mint Ferenc pápa Amoris laetitia kezdetű apostoli buzdításáé. Ez

a kötet az egész keresztény életet a szeretet fényében mutatja be. A fordítása nagy örömet jelentett nekem.

Megválasztását követően áldásra várva, a nép imáját kérve a Szent Péter-bazilika erkélyén

– Az elmúlt tíz év pápai megnyilatkozásainak tükrében melyek azok a témák, amelyek meghatározzák Ferenc pápa szolgálatát?

– Talán rögtön az Amoris laetitiától elindulva úgy is fogalmazhatunk, hogy kulcstéma nála az öröm: legelső apostoli buzdítása, mondhatni pápai programja az evangélium öröméről szól (Evangelii gaudium), az Amoris laetitia témájaa családban megélt szeretet és öröm, a Gaudete et exsultate (Örüljetek és ujjongjatok) kezdetű buzdításáé pedig az életszentségre szóló meghívás.

Pápasága központi témáinak, törekvéseinek mondhatjuk a család megerősítését, a tanúságtevő, örömteli keresztény életet, embertársaink és a teremtett világ őrzését, gondozását (átfogó, teljes körű ökológia), az egyetemes testvériség építését

minden emberrel (Fratelli tutti enciklika, Dokumentum az emberi testvériségről), a Római Kúria reformját, az egyházi személyek által elkövetett visszaélések megelőzését és legfőképpen egy szegény, az evangéliumot megélő Egyház építését az egyházi élet minden szintjén.

– A Szentatya első megszólalásai óta tudjuk, hogy új nyelvezeten szól hozzánk. Miben azonos és miben más ez az elődeihez képest? Tudna említeni néhányat a különleges kifejezései közül?

– Ferenc pápáról mindig Ernst F. Schumacher közgazdász A kicsi szép (Small is Beautiful) című könyve jut eszembe, amely 1991-ben jelent meg magyarul. Ferenc pápa egyik fő erőssége, hogy a gesztusok nyelvén beszél. A gesztus mindig valami nagy üzenetet hordozó, a szavaknál sokszor hangosabban megszólító kicsi dolog. Ferenc pápa nemegyszer látogat el kicsi, jelentéktelen országokba. Nem véletlen, hogy állandóan a társadalom két legtörékenyebb, „legkisebb” rétege – az idősek és a fiatalok – érdekében emel szót. Számomra a leggyönyörűbb mindig az, amikor a tömegben a felnőttek közül alig kilátszó gyermekek tekintetét keresi, őket simogatja meg, velük fog kezet.

A társadalom szemében legértéktelenebb emberekben is Krisztus szépségét látja, és főleg erre tanít bennünket is.

A kicsiktől indulva újul meg a társadalom. Ahogyan Schumacher is ír arról, hogy a legnagyobb erőforrásunk az oktatás, Ferenc pápa is sokat foglalkozott a neveléssel-oktatással, most pedig azt szorgalmazza, hogy a társadalom valamennyi szereplője fogjon össze ennek érdekében (ő kezdeményezte a globális nevelési paktumot).

Míg elődeit, II. János Pált és XVI. Benedeket diszkurzív gondolkodónak nevezném, őt inkább intuitívnak.

Szereti a képeket, a különleges, erős kifejezéseket: óv a spirituális Alzheimer-kórtól, az autoreferencialitástól, az ideológiai gyarmatosítástól, a leselejtezés kultúrájától, a spirituális elvilágiasodástól, a közöny globalizációjától,

ugyanakkor arra biztat, hogy őrizzük „közös otthonunkat”, törekedjünk az ökológiai megtérésre, kössön össze bennünket a „vér ökumenizmusa”, legyünk „kilépő Egyház”, keressük fel az egzisztenciális perifériákat, hajtsuk végre a gyengédség forradalmát, ismerjük fel a „szomszédunkban élő szenteket”. Időnként új szavakat is alkot, ilyen például a balconear ige (a balcon szóból: ne az erkélyről figyeljük az eseményeket, vagyis anélkül, hogy részt vennénk bennük), vagy a primerear ige (Istenről mondja, hogy „elsőz”, azaz szeretetével, irgalmával mindig megelőz bennünket). Nagyon tudatos a szóhasználata, például nem Krisztus helytartójának nevezi magát, hanem Péter utódának. Az egyházi tanítás tekintetében természetesen teljesen összhangban van elődeivel, de bátran előre is lép. Például kezdeményezte A Katolikus Egyház katekizmusának megváltoztatását, így abban már azt olvassuk, hogy „a halálbüntetés megengedhetetlen”, és az Egyház „küzd annak eltörléséért az egész világon” (KEK, 2267). Véleményem szerint Ferenc pápa tudatosan VI. Pál pápa munkásságát kívánja folytatni, vagyis a zsinat szellemében megújítani az Egyházat, és igyekszik bizonyos nem túl szerencsés korábbi tendenciákat megfordítani, ellensúlyozni: míg II. János Pálra a túlzott centralizáció volt jellemző, addig Ferenc pápa kénytelen bizonyos területeken decentralizáló intézkedéseket hozni.

Ebéd hajléktalanokkal a Vatikánban, a szegények első világnapján, amelyet 2017-ben hirdetett meg Ferenc pápa

– Ön teológus, dogmatikából szerzett licenciátust Luis F. Ladaria (ma már bíboros) vezetésével Rómában, a Pápai Gergely Egyetemen. Sokan több teológiai, mint lelkipásztori típusú beszédet várnak a Szentatyától. Hogyan látja, milyen ezek aránya?

– Valóban, Ferenc pápát inkább szokták lelkipásztori beállítottságú pápának tartani (és ebből a szempontból XXIII. Jánoshoz hasonlítani), mint teológus pápának. Ha azonban valaki alaposabban megvizsgálja az írásait, könnyen rájöhet, hogy igenis, nagyon komoly teológia van jelen bennük. A Vatikáni Kiadó egy tízkötetes sorozatot is megjelentett, amelyben nemzetközi teológuscsapat mutatja be a pápa fő teológiai hangsúlyait. Talán épp azért, mivel ez a teológia sokkal közelebb áll az élethez, és sokkal inkább az emberekkel való konkrét kapcsolatból forrásozik, sok esetben jobb is, mint az a teológia, amely elméleti szinten marad, inkább ideológiai színezete van, és alkalmasabbnak tűnhet arra, hogy teológiai konferenciákat tartsanak róla.

– Elődeitől eltérően Ferenc pápa apostoli útjairól hazatérve előszeretettel él a szabadon feltett kérdésekre adott válaszok műfajával. Miért tarthatja ezt fontosnak?

– Nagyon fontos számára a nyíltság, a transzparencia, az őszinte beszéd, a bátor szembenézés a tényekkel (gyakran beszél az apostoloknál már megjelenő parrhésziáról): nem lehet olyan kérdés, amit ne volna szabad feltenni, nem lehetnek tabuk, elhallgatott, eltussolt dolgok. Kezdettől fogva mondja, hogy az újságírók, azáltal, hogy az igazságot firtatják, nem az ellenfeleink, hanem a segítőtársaink: hitelesebb, igazabb életre késztetnek bennünket. Ferenc pápa a szinódusok gyakorlatát is megváltoztatta ezen a téren:

korábban a felszólalni kívánó püspököknek előre le kellett adniuk a felszólalásuk szövegét, és csak az hangozhatott el, amit a szervezők engedélyeztek, tehát cenzúrázták őket.

Többé nincs ilyen, mindenki nyíltan, cenzúra nélkül elmondhatja, amit gondol. Ugyanerre biztatta a fiatalokat is a róluk szóló szinódus előtti találkozások alkalmával. Ugyanebben a szellemben változtatta meg az ad limina látogatások lebonyolítását is: korábban a pápák háttérinformációk alapján egy előre megírt beszédet olvastak fel a püspökök látogatásakor. Ferenc pápa azt mondta: ez nem egészen tisztességes, ő nem akarja a püspököket a hátuk mögött kapott információk alapján erre-arra biztatni. Legyünk egyenesek: ők maguk mondják el, mi foglalkoztatja őket, milyen kérdéseik vannak, és ő szívesen megosztja velük a meglátásait. Interjúkat is ezért ad szinte bárkinek, az egyenesség és a segítő szándék vezeti: meglátásaival szívesen segít bárkinek, aki a pápa véleményére kíváncsi.

– Konkrétan hogyan fordít le egy-egy szöveget?

– Általában negyven-hatvan perccel az adott esemény előtt megkapom a Vatikánból a pápa beszédét pdf-fájlban. Ebbe az is bele van írva, hogy össze kell majd vetni a ténylegesen elhangzott szöveggel. Ilyenkor még nem kezdek bele a fordításba, hanem csak átfutom a szöveget, és ha van benne idézet (például egy filozófustól, lelkiségi írótól vagy valamely egyházi dokumentumból), akkor megkeresem ezeknek a korábbi magyar fordítását. A beszéd elhangzása után megvárom, amíg a Szentszék közzéteszi a honlapján a végleges szöveget. Csak ekkor kezdek neki a fordításnak, de úgy, hogy készítek egy közös fájlt az előzetes és a végleges szövegből, mert így pontosan látom, melyek azok a szavak, mondatok, amelyeket a pápa utólag fűzött hozzá vagy éppen hagyott ki.

Időnként kiszól a szövegből, megtöri a szöveg koherenciáját, és erre jó odafigyelni, hogy a majdani olvasó lehetőleg minél összefüggőbb, gördülékeny, könnyen olvasható szöveget kapjon.

– Úgy tűnik, Ferenc pápa az elődeihez képest sokkal többször tér el az előre megírt szövegtől. Hogyan látja, mi lehet ennek az oka, miért lehet ez fontos neki?

– Ferenc pápa nagyon szeret közvetlen kapcsolatban lenni az emberekkel. Azt akarja, hogy megszólítva érezzék magukat. Ezért hajlik arra, hogy a beszédeit kissé beszélgetésekké alakítsa, úgy, mintha élő párbeszédben magyarázná a témát, mintha egy épp feltett kérdésre válaszolna. Tehát egyértelműen lelkipásztori szándék vezeti. A betoldásait, változtatásait a munkatársai gyorsan leírják, amikor olasz szövegről van szó. Amikor viszont külföldre megy, akkor a szövegek már nemcsak olaszul vannak készen, hanem hat-hét másik nyelvre is le vannak fordítva (angol, francia, spanyol, német, portugál lengyel és olykor arab). Ilyenkor a pápa jobban figyel arra, hogy lehetőleg ne térjen el az eredetitől, mert akkor az összes többi nyelven is javítani kell a szöveget.

– Milyen nyelvből fordítja a szövegeket?

– A pápa szinte mindig olaszul beszél, így természetesen olaszból fordítom. Ritkábban az is előfordul, hogy spanyolul beszél (például a Guadalupei Szűz Mária ünnepe alakalmából bemutatott misén vagy egy spanyol sajtóorgánumnak adott interjúban), ilyenkor spanyolból. Mivel a Laudato si’ (Áldott légy) kezdetű enciklikának is spanyol az eredeti nyelve, ezért azt is abból fordítottam. Lehetőleg mindig a hivatalosnak megjelölt, eredeti nyelvből kell fordítani.

– Miben látja leginkább megerősítőnek Ferenc pápa szolgálatát?

– Az egyik legfőbb biztatása: engedjük, hogy Jézus nézzen bennünket, engedjük, hogy Jézus tekintete rajtunk nyugodjon. Ennek a szerető, irgalmas pillantásnak, befogadásnak az átérzése az igazi forrása a keresztény ember belső békéjének és derűjének. Igaz, hogy az Egyház válságban van, mégis lehetünk örömteli keresztények. Ha az Egyház reményt és vigaszt nyújt az embereknek, ha főleg azzal törődik, hogy örömhírt és gyógyírt vigyen nekik, akkor a saját identitásválsága is megtalálja a felépülés, a gyógyulás útját. Nem nehéz párhuzamot vonnom Jézus és Ferenc pápa gondolkodás- és működésmódja között.

Mindketten

a konkrét emberre, annak örömére vagy éppen nyomorúságára összpontosítanak, és koruk vallásának sok esetben az emberre nem figyelő vagy éppen embertelen, elidegenítő, torz működésmódját teszik szóvá.

Számomra a pápa egyik legfőbb felhívása az, hogy ne vallási funkcionáriusok legyünk, hanem örömhírvivők. Az Egyház elsősorban ne vallási szolgáltatásokat nyújtó szervezet legyen, hanem Jézus-követő, az embereket és a világot szerető, mindenkit testvérnek tekintő, befogadó közösség.

Szerző: Kuzmányi István

Fotó: Vatican News; Lambert Attila (nyitókép)

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2023. március 12-i számában jelent meg.